Bécsben

az előzmények:  Rainhard Fendrich Nürnbergben


Raini szerdai nürnbergi koncertje utáni napra óvatosan és roppant előrelátóan szabadságot kértem. Persze csak egy napra, csütörtökre, pénteken ismét dolgozni készültem. Egészen csütörtök reggel 8 óra 56 percig, amikor is megérkezett Rainhard Fendrich facebook teamjétől az üzenet, nyertünk két jegyet a pénteki bécsi koncertjére. Az örömünk leírhatatlan volt, az a mint majom a farkának féle. De! Mert ott volt ugye a de, a nem fog menni mummusa is, hiszen nekem péntekeken dolgozni kell mennem. Bécsbe?! Holnap? Ne, felejtsd el! Bizony, nem fog menni, mert teszem azt, kivehetek még egy napot, neeem, ezt nem tehetem meg, áh, meg se kérdezem, nem hozhatom kellemetlen helyzetbe a főnököt, hogy nemet kelljen mondania, de tényleg, egyszerűen nem hiányozhatok, néhány dolgot el kell intézzek az irodában, ezeket nem lehet hétfőre eltolni, te jó ég most mit csináljak…. nem, áh, ez egy baromság, ki az a hülye, aki csak úgy elszalad Bécsbe egy koncertre, főleg így, hogy spontán az egész, mi lenne a kisfiammal itthon egyedül, áh, nem megy.
Rémülten keresgéltem a kifogásokat.
Ezzel szemben E. (mein E.) a szokásos nyugalmával nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a problémáknak, ő a megoldásra fókuszált.
“Szerinted nem egy ökörség pénteken Raini koncertjére utazni Bécsbe?” – kérdeztem kapkodva, kétségekkel teli hangon, mert nem gondoltam túl normális dolognak a tervünket, de a válasza pontosan az volt és úgy, ahogy csak E., a párom tud beszélni. Okosan, megfontoltan, halkan.
“Nem.”
És tudtam, hogy neki van igaza, így kell élni. Ez nem ökörség, hanem egy hihetetlen nagyszerű ajándék, amivel egészen egyszerűen élni kell.
Na lássuk csak. Valójában csak néhány emailt kéne megírnom és pár telefont elintéznem, de ezek nem tartanak olyan sokáig …. telefonálni meg az autóból is tudok, elég lenne, ha csak délelőtt mennék be és fél nap szabit kérnék. Ha 12.00-kor elindulunk Nürnbergből, akkor 17.00 órára meg is érkeznénk, a koncert a Stadthalléban este 20.00-kor kezdődik, meg tudnánk csinálni…. és innentől kezdve már olyan lázban égtem, mint egy, a karácsonyt váró kisgyerek. Ettől a ponttól kezdve már nem tudott senki se eltéríteni az ötlettől.
Azért izgultam, hogy mit fog majd szólni a főnököm, mi lesz a reakciója, ha majd telefonon felhívom és elmondom mi történt és fél napot szeretnék kérni, hiszen ezen múlik minden, de nem csalódtam benne. Aggódott, hogy egyáltalán elég lesz-e 12.00-kor indulnunk, szerinte menjünk korábban. Félénken megkérdeztem, hogy hasonló helyzetben élne-e ő is a lehetőséggel, khhh Frau X, ön is elmenne a koncertre Bécsbe? Na klar! (még szép) – hangzott a válasza és nevetett. Szerinte ez egy szuper ötlet. Én ettől ismét készen voltam megvívni akár a Darth Vaderrel is. A homlokráncolós realitás egy suttyantással eltűnt, maradt a mámor.
Ha már megyünk, akkor vasárnapig azért ott maradunk, jó lenne, ha sikerülne szobát kapnunk a törzshelyünkön. Lett, minden simán ment. (Szerintem a tudtom nélkül van egy szobánk ebben a szállodában ahol rendszeresen megszállunk, mivel mindig ugyanazt kapjuk. Utána fogok nézni a bankszámlánkról történő utalásoknak.)
Ezek után már tényleg mindig elő lett készítve, folyt rólam a víz az izgalomtól, de micsoda izgalom volt ez kérem! Isssteni!
Másnap elég érdekes volt, reggel a fél 8-as metróban az álmos, unott tömeggel együtt utazni a munkába, nehéz volt magamat visszafognom, legszívesebben ordítottam volna az örömtől, hé emberek, megyünk Rainireeee!
Az irodában kicsit izgatottabb voltam, aztán kicsit melegem volt, kicsit fáztam, kicsit lassan nem voltam magamnál. Vérnyomást nem mertem volna mérni. Semmit se mertem volna mérni.
Beszarok, ez akkora buli! Délelőtt még dolgozol Nürnbergben, este pedig már Bécsben jársz Rainhard Fendrich koncerten, ezt el se hiszem!

3/4 11-kor indultunk el Nürnbergből. Fél Európai Unió úton volt, köztük néhány eszelőssel, a jobb sávban csak kamionok. De szerettem mindenkit. A gyorsakat, a lassúakat, az arrogánsakat és a tökölősöket is. Elvégre Bécsbe mentünk. Vigyázott ránk az ég, velünk repültek az angyalaink, minden rendben volt.

A megérkezésünk a kedvenc városunkban Bécsben, mindig kis örömünnep. Ahogy beérünk az autópályán a városba, ahogy megpillantjuk a házakat, a Bécsi erdőt, Höhenstraßét… onnantól már  nyugalom van. Valahogy otthon vagyunk, biztonságban. A volt lakásunk környékén érünk be a városba, ismerős utcák, épületek, a múltunk egy darabja, hát legalább olyan érzés, mint amikor meglátom a Győr táblát…
A hotelnél hagytuk az autót és elindultunk Öffikkel (tömegközlekedés) a nagy kalandra. A délelőtti képek Nürnbergről, az irodáról, a kollégákról, mind-mind szertefoszlottak, nyomuk se volt, mindent kitöltött az élmény, a látvány: Bécs, az utcák, a Bim és végre a helyi dialektus (juhuuu) nem tudtam betelni vele.
A Stadthallében átvettük a nyeremény jegyeket, de még volt 2 óránk. Gyerünk enni!

A közelben van a Mader étterem (ajánlom: http://www.restaurantmader.com/) , ami az interneten olvasható kitűnő vélemények miatt már régóta a listánkon szerepelt, most vagy soha alapon meglátogattuk. Hát péntek este lévén tele volt. Szerencsénkre lett helyünk. Na ja, volt egy kis ültetés ide-oda, de maradjunk az előbbi mondatnál, szóval lett helyünk. A kaják olyanok, amiért érdemes magyar gyomorral Bécsbe disszidálni. E. a Herrenguláschának elfogyasztása után az érdeklődő kérdésemre csak azt válaszolta, hogy nem finom, meg nem ízletes, hanem es war ein Traum. Maga az álom. Közeledett az esti koncert Rainivel. A határtalan izgalom miatt utat követelt magának egy kettő stampli. A Maderben kifüggesztett táblák szerint nem szabad kihagyni a szenzációs Ringlotten pálinkájukat. Mi a szar az a Ringlotten? Képek is voltak róla, virágzó ringlotten-ág, de nem jutottunk tovább. A növénytani ismeretink (is) sekélyesek. A pincér az érdeklődésemre, hogy milyen is ez a Ringlotten, csak annyit mondott, hogy muszáj megpróbálnom! Igaz amióta ivott belőle, azóta kihullott és már nem nő vissza a haja, de nagyon finom, feltétlenül ajánlja. (wiener Schmä) A szó és a stamperl ízlelgetése közben döbbentem rá, hogy a Ringlotten valószínüleg a ringló lesz. Ennek örömére még egyet kértünk. (Valójában csak én, de nagyon ciki ezt leírni …)

A falatok után visszatértünk a Stadthalléba, de erre az útra nem emlékszem, az izgalom teljesen kiütött. Aztán elkezdődött a koncert, jött ő, Raini. Tele volt a nézőtér. Még most is libabőrös leszek a fantasztikus élménytől. A koncert ahogy Nürnbergben is, az Es lebe der Sport – Éljen a sport! nótával kezdődik, a kivetítőn fényképek róla, óh, te magasságos, micsoda régi képek, Raini fiatalon…  meine Fresse,  ezekre az arcaira én is emlékszem a múltból …. Sajnos egyre gyakrabban szembesülök az idő múlásával. Utána percekig vastaps, dobogás a lábakkal, eszméletlenül átjön, mennyire szeretik az emberek ezt a művészt. Ő meg csak áll a színpadon, mosolyog – ahogy csak ő tud mosolyogni – és megállapítja: Daheim ist daheim. Szóval az otthon azért mégiscsak az otthon. Igen, Bécsben ő otthon van. Bár már nem ott él, de onnan származik, ő mindig egy bécsi marad. Für Immer A Wiener … Ahogy az egyik régi számában is énekli. Örökké bécsi. (ahogy E. a párom is. Aki bármennyire is tartja magát egy Raini koncerten, legkésőbb ennél a számnál folynak a könnyei. Ez van. A zene a lélekig hatol.)

Kezdődik a koncert (a felvétel még Nürnbergben készült, de ugyanez volt a bécsin is. )

Szeretnék megmutatni egy-két snittet a két koncertjén készült felvételeimből, hogy visszaadjam mindazt, amit ez a művész ad az embereknek. A saját felvételeim nem nagy durranások tudom, de remélem átjön, mennyire szeretik őt a népek …. velem, velünk együtt!
A második icipici részlet a Schickeria c. számából való. (A helyszín ismét Nürnberg és nem Bécs. Mivel Nürnbergben az első sorban ültünk, Bécsben pedig hátrébb, ezért a nürnbergi felvételek jobban sikerültek.)

Biztosan nem sok magyart érdekel egy osztrák zenészlegenda meg a zenéje, de higgyetek nekem, őszintén kár, hogy sokan kimaradnak belőle. Mi benne annyira jó, amikor nem is magyar? Miért tudok ennyire azonosulni vele? Azért, mert hihetetlen jó zenét csinál, amikhez káprázatos szövegeket ír. És ezek a szövegek szívhez szólnak. Persze nem véletlenül találtam rá, megfertőződtem. A párom a tettes. Annyiszor hallgatta ezeket a zenéket, annyiszor mesélt róla, észre se vettem, a finom pókháló már körbeszőtt. Amikor valamelyik nótája különösen megtetszik, megpróbálom értelmezni a szövegét. Na ja…. Ilyenkor jó E. a párom a háznál, aki a szöveget számomra lefordítja és érthetővé teszi. És onnantól kezdve indul a csoda, a dal az enyémmé is vált.
Azt ugye el tudjátok képzelni milyen érzés amikor egy koncerten Presser Gábor elkezdi énekelni búgva, súgva, finoman: …elmegyek, elmegyek messze megyek… Ugye? Félelmetes! Öröm, öröm, boldogság és éneklem, éneklem. Ha ott vagy, énekled tele szívvel, hiszen érted, érzed minden rezdülését a kék asszonynak, a dallamnak, a zenének, a hangoknak. De ugyanez történik Zorán, Demjén, Piramis, Omega …. dalok hallatán, hiszen ezek a zenék is mi vagyunk maguk. Valamikor megérintettek és velünk eggyé váltak.
Namost ugyanez az osztrákoknak a Rainhard Fendrich (Wolfgang Ambros, Georg Danzer, Peter Cornelius… ). Egy nemzedék nőtt fel vele (velük) együtt, a dalaikkal. Ezek a dalok az osztrákoknak ugyanazt jelentik, mint nekünk a “ha volna két életem”.
De őszinte leszek. Hibátlanul szöveget csak magyarul éneklek. Szövegbiztos csak magyarul vagyok. Az a nyelvem, az vagyok és maradok mindig is, magyar. A német nyelvet valamilyen szinten beszélem. Mivel már hosszú évek óta német nyelvterületen élek, könnyebb is vele a dolgom. A párom német, a fiam pedig úgy beszél németül, ahogy én soha nem is fogok. Ezért néha nem is értem amit mond. (fáj leírnom, de olykor-olykor az villan be, hogy talán ufok közé kerültem …, legalábbis az nem lehet, hogy az André az én gyerekem, hiszen a gyerekemet érteném…. nagy bánatos sóhajtás). Szóval nyelvileg engem jobbról-balról megtámaszt a családom, könnyebb a dolgom, mint annak, aki mondjuk apuval érkezett Magyarországról kicsit tetszik érteni mit tetszik mondanival. Én mostanra már a sokat (de persze nem mindent) tetszik érteni kategóriában járok, amihez hála isten hozzátartozik az irodalom és a nyüansznyi finomságok értése is németül.
És ezzel a nyelvi tudással már könnyebb volt. Megérkezett az életemben egy újabb szerelem, az Austropop Rainival és a társaival.

…és végre!

Aztán a csúcs, ami már két éve is megadatott: Fendrich koncert. A kedvenc Raini-számaimat élőben hallhattam  és énekelhettem együtt a többi rajongóval. És hihetetlen módon annyira a szívemhez szól néhány dala, hogy elhomályosul tőlük a szemem. Bizonyos dalai visszarepítenek engem is a múltba, a közös múltunkba Bécsbe, Ausztriába és ugyanúgy folynak a könnyeim, mint E.-nek, nincs mit tenni. Az I am from Austria a szívemből szól. Ez az I am from Austria különben Ausztria nem hivatalos himnusza. Ezrek kezdeményezik, hogy váljon a hivatalos himnusszá. Rainhard Fendrich egy interjúban elárulta, hogy egy picit azért meglepődött ő is azon, hogy a fiatalok az ő számát kivülről tudják, az ország offizielle nationalhymnéjét meg nem. Érdemes meghallgatni ezt a számot Rainhard Fendrichhel és a közönséggel. A felvétel kb. 7 évvel ezelőtt készült. De Gänsehaut pur. (tiszta libabőr)

Egy 2000-ből származó felvételbe is érdemes belenézni, két okból. Raini még csak negyven valahány éves, állítom minden nő szerelmes volt bele. A másik ok, a színpadon álló trió, a szenzációs Austria 3. Rainhard Fendrich, Wolfgang Ambros és Georg Danzer összeállt 1997-ben egy, a hajléktalanokat segítő benefitkoncert erejéig. Egymás számait énekelték és maguk se gondolták, hogy frenetikus siker lesz belőle, márpedig az lett. Így folytatódtak az Austria 3 fellépései. Szomorú történet vetett véget a trió pályafutásának, Georg Danzer hosszan tartó rákbetegsége után, 2007-ben elhunyt.

Összesen három Raini koncerten jártam eddig, kettő Nürnbergben volt, egy Bécsben. A különbség a nürnbergi és a bécsi koncert között tapintható, más. De nem Fendrich más, hanem a közönség. A nürnbergiek is éneklik a számait, ismerik kivülről a szövegeket és tapsolnak is rendesen ovációval. De könnyek csak Bécsben hullanak. Felemelő érzés volt ott lenni a Stadthalléban és azzal a kilencezer emberrel együtt énekelni, érezni, hogy egy picit odatartozom.

De ha a különbséget egyszerűbben kéne megfogalmaznom, ezt mondanám: Az I am from Austriát Nürnbergben ülve énekled, Bécsben állva és sírva. Állva és sírva 9000 emberrel együtt.

Utoljára (hú ezt nem ígérem, lesz még Raini nálam) még egy szenzációs dala, amelyik szintén egy klasszikus, egy szerelmes dal. Talán az egyik legszebb a világon… nekem mindenképpen. Ő az, a Weus’sd a Herz hast wie ein Bergwerk című száma. Magyarra fordítva nem cseng olyan jól, mint németül. A “Mert akkora szíved van, mint egy bánya” cím nem hiszem, hogy megríkatna bárkit is, de higgyétek el, németül klasszabbul cseng. Magyarul inkább ezt a címet adnám neki: Mert hatalmas a szíved.

És jöjjön Raini ismét. A Weus’sd a Herz hast wie ein Bergwerk egy koncertfelvételen 2010-ből, utána pedig csak a dal sterilen, studiófelvételről. Aztán a szám szövege osztrákul és németül. Magyarul még nincs meg. Ha kell, szóljatok.

forrás: http://www.songtexte.com/songtext/rainhard-fendrich/

És még két kedvenc. Az egyik arról szól, hogy a könnyek milyen gyorsan felszáradnak (Tränen trocken schnell), milyen hamar el leszünk mindahányan felejtve. Fájdalmasan őszintén beszél Raini az elmúlásról. Brrrr. Imádom.
A másik száma az Angyalokról (Engel) szól. És gyönyörű. Ezek az angyalok az utolsó pillanatban keresztezik az utunkat, amikor már nem is számítunk rájuk.
Szeretem Rainhard Fendrichet, mit csináljak? Remélem örömet szereztem vele néhányatoknak!

PS: A bécsi útról még van mesélnivalóm…. Rainiről is. Jövök.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.