Magyarul egyszerűbb

Gyerekem ért magyarul. Ért. Majdnem mindent. Latinból is megszerezte a großes Latinumot, azaz a nagy latin vizsgát, de a latin nyelvet nem beszéli. Azt mondja ő az élő példa arra, hogy ez a fenomén létezik: megtanultál egy nyelvet, mégsem tudod.
Sok-sok seggeléssel, tanulással bevágta kívülről a ragozást, az eseteket, a szavak összes lehetséges jelentését (hú, a latinban ez nagyon nehéz), tehát megtanulta a nyelvet, ami mégsem lett az övé. Nem beszéli. Talán nem is érti. (bár a latin esetében nem kimondottan beszédről van szó).
A magyarral is kicsit így áll, de ezt megbotránkozás nélkül csak a benfentesek értik, ugye Arany!
Passzív nyelvtudás, asszem így hívják azt amije van. Sok mindent ért, ismer, de alkalmazni nem tudja. Hiányzik a gyakorlás, a használat.

Viszont oltárira meglepődtem, az utóbbi időben a fiam szinte mindent ért. Egál mit mesélek, nincs már homlokráncolós, idegenkedő arckifejezéses visszakérdezés, hogy was heißt das? A gyerek ért engem. Érti a szlenget, a viccet, a magyar nyelvet.
Beszélni nem szokott magyarul, de már nem jönnek hülye visszakérdezések a mondataim után. Azt hiszem elértünk egy újabb mérföldkőhöz. Pezsgőt!

Persze ez visszafelé is igaz. Én is értem őt. Sőt, egyre inkább értem. Ma délután vele indultam kameranézőbe.

– André mehetünk?

– Ja sofort, ich muss noch meinen Linsensauger holen!

– Mit?

– Den Linsensauger!

– Micsodát?

– Linsensauger!

– A mit?!

– A biszbaszt!

– Ja! Oké!

mert így már én is értem. A kontaktlencséjéhez tartozó applikátorról van szó, a kis szipkáról.
Mert magyarul azért csak-csak könnyebb.

 

Könnyes szemű kisfiam

Ennyi könnyet még nem láttam az arcán. Ezek a könnyek sokkal súlyosabbak mint az elesés, vagy a hányinger utániak, mivel ezek a szív mélyérõl jönnek. Ezért fájnak igazán.
Utolsó nap az iskolában, elveszítve az osztálytársakat, az imádott tanárnõt, nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli, igaz már több mint egy hónapja foglalkoztatta a dolog. Bíztam abban, hogy délutánra rendbe jön újra a kis lelke, de a szomorúság kitartott még sokáig. Az ágya mellé tette azt a kis emlékkönyvet amit a tanárnõtõl kaptak búcsúajándékként. Ki volt nyitva az elsõ oldalnál, ott álltak az osztálytársak aláirásai …. mind, mind a legutolsó nap emlékei. Valahol örülök annak, hogy az én kisfiam ennyire mélyen érez, de egyúttal rettenetes dolog, hogy bánatos az ÈN Kisfiam!!:)
Vele töltöttük az egész délutánt, estét, ápoltuk a lelkivilágát. Oda-vissza megbeszéltük, hogy milyen kegyetlen dolog a búcsúzás, fõleg egy ilyen klassz osztálytól, inklusíve tanárnõ, de mennyire szép is egyben a változás, hiszen jön a következõ állomás, az újabb rejtelmek. a felfedeznivaló. Megbeszéltük, hogy õ már nem általános iskolás, de még nem is gimnazista, szóval most 6 hétig, a szünidõ alatt “Nyugdíjas Általános Iskolás” a státusza. 🙂
Egy felvétel tegnapról, amikor már egy kicsit nevetni is tudott. A kisfiam és én.
Mink

Gyerekszáj

Tej nélkül nem lehet élni! Reggelire 1 litert megiszunk ketten a kisfiammal. Tegnap hiba csúszott a logisztikába, elfelejtettünk tejet venni. Pffff, most mi lesz? Szólok neki: 
– André baj van, reggelre nem lesz tej!
– Kein Problem, majd iszunk kakaót! :))))

Übertrittszeugnis

Ez egy, a 4. osztályban (az általános iskola utolsó évében), kibocsátott évközbeni bizonyítvány. Itt Bajorországban  az általános, azaz a Grundschule csak 4 évből áll aztán irány a gimi, vagy a Realschule, vagy a Hauptschule. A gimi természetesen a csúcs, ide már nem minden gyerek nyer felvételt. A kritérium a három fő tantárgy átlaga, ami 2,3-nál rosszabb nem lehet. A Realschulehoz elég a 2,66-os átlag, ez fölött sajnos marad a Hauptschule. 
Ezzel az évközbeni, a továbbtanulással kapcsolatos bizonyítvánnyal mennek a gyerekek áprilisban beiratkozásra. A kisfiamnak 1,66 -os lett az átlaga (imádom!! ) és ebben a biziben szerepelt az a bizonyos dícsérő bejegyzés a Referat-munkájáról. 

A gyerek és az internet

Az előbbiről jut eszembe. Sokan a számítógép ellen vannak, o gott, o gott, csak a gyerekeket ne engedjük a gépek közelébe! Engem ez nem érdekelt, mivel én azt tartom, hogy a computer, az internet, ez az egész együtt a jelen és főleg a jövő. Nem tiltani kell, hanem segíteni. Ott kell ülni és hagyni, hogy játszon, hogy próbálgassa, ismerkedjen vele. Ha kérdez, el kell neki magyarázni.
Ha horrorisztikus háttérszíneket, betűnagyságokat és grafikát választ ahhoz a 4 szavas levélhez (amiben a saját neve “csak” 3-szor szerepel 🙂 ), de amit saját maga írt a Word-el, annak örülni kell és dícsérni! Amikor kipróbálja az elképzelhető összes lehetőséget, amikor szisztematikusan végigklikkelgeti az ikonokat és csodálkozik, örül, vagy éppen értetlenkedik a változások miatt, az neki egy felfedezés és kísérlet, hagyni kell, hiszen ezzel tanul! Most nem 4 éves gyerekre gondolok, hanem egy 6-7 évesre, aki már ismeri a betűket és olvasni is tud.
Nekünk felnőtteknek unalmas, egy agyrém, könnyen kicsúszik a jézusom hát nem veszed észre, hogy túl nagyok azok a betűk, kilógnak a doksiból, meg jaaaaj, ezt most nagyon muszáj volt lenyomni? Juuuuuj csak azt ne!!! Mi az, hogy mit ne? Majdnem módosítottad/kitörölted a normal.dot -ot, meg ne lássam még egyszer! :))) Ilyeneket én is mondtam, de újra és újra beláttam, hogy teljesen felesleges ilyeneken agonizálni, én se voltam különb.
30 évesen találkoztam előszőr az internettel, a windows-al pedig kb. 5 évvel azelőtt. Èn is nyomigáltam mindent, felfedeztem. Az officet például teljesen egyedül, minden segítség, tanfolyás nélkül magamtól tanultam meg. Emlékszem az elején volt egy-két telefonhívásom, amikor egy hozzá értő srácnak riadtan meséltem, hogy valamit nagyon elrontottam, sőt!
– Attól tartok kitöröltem a programokat a gépből! A srác vigyorgott és megkérdezte, hogy mivel dolgoztam.
– Nem egy office program volt?
– De!
– Láttál esetleg egy piros X-et az ablak felső szélén?
– Igen! És attól tartok pont azzal töröltem ki a progit!
……..aztán a srác elmagyarázta. Èn pedig megkönnyebültem, igaz még mindig nem értettem, hogy akkor meg hova tűnt?!?!? 🙂
Nem tudom miért gondolják egyesek azt, hogy a kisfiam ész nélkül számítógépezhet, mikor én csak azt mondtam, hogy nem tiltom a gyerekemet tőle.:) Az csak hab a tortán, hogy általában azok szoktak tiltakozni a számítógép/internet ellen, akik gyerekei saját tévének örülhetnek a gyerekszobában. :)))
Èsszel kell csinálni, segíteni, magyarázni és valóban nagyon fontos a kontroll. Az André 10 éves, már jobban kiismeri magát a témában mint sok felnőtt. Vannak területek, amik engem igazán nem is érdekeltek, itt már engem is bőven túlszárnyalt. Biztosan nem fogom az összes létező browsert kipróbálni és tesztelve összehasonlítani, ő megteszi. El is olvassa a róluk, a fejlesztésekről szóló híreket és ezek alapján kiválasztja magának a legoptimálisabbat. Ezzel szemben én szeretnék maradni amellett, amelyiket már ismerek és használok. Az apukája már attól is ideges, ha a monitorán más helyen vannak az ikonok. Èrthető! :)) 
A fiam (persze nemcsak ő, hanem úgy általában a mostani gyerekek) iszonyúan jó a nagy mennyiségű infó felszívásában. Mint egy szivacs. Ami pedig külön csodálatra méltó, ahogy ezeket az infókat rendszerezetten (én nem tudnám)  a kis fejében elraktározza. A logisztika ötös, az infókhoz bármikor hozzáfér, sőt bővítit, kiegészíti őket. 

Az internetet választotta témának egy iskolai kiselőadásra. Ugye nem kell mondani, hogy az elején egyfolytában le akartam róla beszélni, mivel a téma bonyolult, mély, túlontúl szerteágazó, nem hiszem, hogy 10 éves gyerekeknek megfelelő szinten lehet-e róla beszélni és ha mégis, akkor is minek, kit érdekel? Ebben a korban még sokan Barbie babáznak, meg úszni, focizni járnak. De, de, de, ragaszkodott hozzá. Hát elmondanám, hogy az információkat olyan áttekinthető és érthető pontokba szedte, hogy majd sejhajra ültem. Persze, hogy az elején adtam neki tippeket a főbb pontok miatt, de ő szedte hozzá az információkat. Szisztematikusan felépítette a kiselőadását, kezdve az internet feltalálásától, az emailen, a google-en, a vírusokon át a böngészőkig, mindent érintett, érthetően, nem túl bonyolultan.

Az osztályában nagyon nagy sikert aratott vele, a tanárnő a mai napig fent hagyta a falon a plakátját. (A képen a plakát.) A fogadóórája alkalmával erre külön kitért, nem győzött áradozni róla. Az osztályzata 1 plusz, plusz, plusz lett!! (itt ez a csillagos-csillagos-csillagos ötös). André dolgozata
A dolgozata külön megjegyzésre került az “Übertrittzeugnis”-ban, szóval a következő iskolája a gimnázium is értesül erről a kiemelkedő teljesítményről.  
Mi az az Übertrittzeugnis? Huu, látom már soha nem leszek készen ezzel a történettel! Na mindjárt elmondom  a következő postban.  

Gyerekmunka

A kisfiam 10 évesen megdolgozott az első fizetségéért, ami nem más volt, mint egy nagy tábla Milka csoki!
Az egyik osztálytársának az anyukája hívott fel és kérte a fiam segítségét. Már 1 órája szórakozott vele, de nem boldogult a fényképeinek a kamerájából való átjátszásával. Telefonon próbáltam neki segíteni, de nem sok mindent tudtam, hiszen csak azt tudtam javasolni, hogy próbálja meg újra a chipet ki- meg betenni, elvileg a gép fel kell, hogy ismerje az új hardwert és meg kellene, hogy kérdezze, mit akar vele a kezitcsókolom? A kisfiam átment hozzájuk, majd széles vigyorral érkezett vissza, kezében a csokoláj.
Mesélte, hogy pillanatok átlátta a gondokat, a chip nem volt rendesen bent a gépben. Erre a rendszer hangjaiból következtetett. A win7-esnek ismeri a “hangját” amikor egy új hardwert befogad. Ez fel is hangzott, de szinte egyből utána ugyan ez a hang, márpedig ez azt jelenti, hogy valami jött is meg egyből ment is. Már tudta is, hogy a chipet nem érzékeli rendesen a gép. Ilyen okos! Èn fiam! :))

Aztán sajnos a fizettség felének kmmm, lába kelt a konyhában. A kérdésre a kisfiam apukája azzal mentegetőzött, hogy a vád nem igaz, szereti ő nagyon a kisfiát, egészen egyszerűen csak gyorsabb volt! :))))))
Aztán a védőbeszédét kiegészítette azzal is, hogy csak szeretné megtanítani a gyereknek azt is, hogy az életben minden jövedelem után adót kell fizetni. Ha-ha! 

Lesenacht az iskolában

Állítom egész évben erre a napra várt az egész osztály! Múlt pénteken aztán elérkezett végre az áhított nap, buli vaaaaan! 18.30-tól kinyitották az iskola kapuját és lehetett elkezdeni a bepakolászást. Èrkeztek a polifoamok, hálózsákok, gumimatracok, kezdtük felverni a tábort az osztályteremben. A kisfiam a tavalyi helyéhez ragaszkodott, mert onnan remek rálátás nyílik az éjszakai utcára, lehet figyelgetni a fényeket, az autókat, hát igen. Mint később kiderült, már napokkal előtte tervek készültek, ki hol alszik alapon, persze a klikkekből esetleg kimaradt gyerekek heves fejrázás közepette “érvénytelenítették” az elképzeléseket, miszerint ez csak akkor lenne helyes, ha mindenkit megkérdeztek volna, arról hol szeretne aludni!! Amíg a tanárnő ki nem jelöli a placcokat, addig minden más csak maximum kósza gondolat! 🙂
Mi is az a Lesenacht? Magyarra fordítva olvasó éjszaka, az olvasás éjszakája, de én inkább a könyvek éjszakájának, a mesék éjszakájának fordítanám.  19-órától 20.30-ig még a T.Szülők is maradhattak, ugyanis egy hivatásos mesemondó mesélt az osztálynak, nekem nagyon tetszett. Tavaly is ez volt a program, a gyerekek imádják. Aztán búcsú és mehettünk haza isten hírével. Mire kiértem az iskolából, addigra már az udvaron komoly focimeccs zajlott, a kindikék egy percet se vesztegettek el ezekből az értékes órákból. 
Egy bájos, okos, kedves, agilis, fiatal nő a tanárnőjük, ő árulta el a titkot a gyerekeknek, hogy tervei között még nagyon sok izgalmas program szerepel erre az éjszakára névze, de persze muszáj volt “Lesenacht-nak” bejelentenie az eseményt, különben nem kapott volna engedélyt az iskola titkárától, aki egy kicsit azért régimódi. Hát nem aranyos? A kisfiam éjjel 3-ig olvasott és kuporgott másik 2 társával együtt az ablaknál, ahol bámulták az éjszaka fényeit több csomagnyi gumimaci társaságában. 🙂 Vécére 5-ször vonultak le csapatosan, hát igen, a társaság! :))

Képek a buliról:

Casting

….annyira fáj minden, direkt jó, hogy a kisfiam hétfő óta csütörtökig az Omijánál (nekem Anyóspajti) leledzik, Istenuccse nem tudom mit kezdhetnénk vele itthon, se kedv, se semmi ….. Ez a kisgyerek különben olyan tényleg mint egy angyal! Gyógyir ő mindenre. A humorát pedig imádom. 🙂
Hétfön pakolta össze a táskáját: ez azt jelenti, hogy én a ruhanemüt összekészítem, beteszem a táskájába ( ő ezzel persze nem foglalkozik, véleménye szerint “es ist Wurst”, szóval tökmindegy mit vesz fel az ember :))) ), csak azt kéri, hogy maradjon elég hely a Barátainak. 🙂
A maradék helyet aztán kitöltik a Barátok, a Plüssállatok. Szerinte Plüss Angyalok! 🙂
Szóltam neki, hogy oké, jöhet a játékaival. Erre ő hangosan meghírdette a szobájában a Casting-ot, azaz a válogatót. :)) Plüssiék bemutatták magukat, elvonultak a fiam előtt a Catwalkon. Könnyesre röhögtem magam. 🙂 A szigorú zsűri :)))) pedig döntött. Itt láthatóak a szerencsések, akik utazhatnak:

Akinek pedig kizárólag csak a mérete miatt nem sikerült: Ö 3 in Weckla. Ez a neve. Szerintem nagyon csini az André kinőtt fürdőbugyijában. :))

Anyáknapja – Muttertag

Németországban majd a jövő hétvégén lesz, de én magyar vagyok, szóval ha egy mód van rá, akkor én szeretném ma ünnepelni. :)) Kisfiamnak szóltam:
“Gyere, felhívjuk a Nammmmamát és a Dédikét anyáknapja alkalmából.”
“Nem a jövő héten lesz?” – kérdezte Muci
“De. Itt. De nem Magyarországon. Ott mindig május első vasárnapján van.” – válaszoltam
“Ah sooo!” – nevetett és elviharzott
Majd visszatért és magyarul (jól van, nem teljesen 100 %-osan, de akkor is magyarul) anyunapra minden jót kívánt! :))) Istenem drága kis mucikám, azt hitte, a Muttertag magyarul Anyunap.
Kaptam ajándékot is tőle, megpróbált magyarul leírni egy mondatot ….annyira imádom, egy talpig kis érző lélek ez a gyerek a születése óta.

Liebe Anyu, binden yót a Anyunappan! :)))