Bist du deppert! :-)

A facebookon sok a hülyeségre öszpontosító oldal, csoport (hála Isten!), néha jókat mosolygok a megosztott poénokon, képeken, de ez itt az eddigi összest felülmúlta, mert ezen felnyerítettem.

A kördiagram ezt a kérdést feszegeti:  Mikor táncolnak a bécsiek valcert?

A lehetséges válaszok:

Elegáns öltözékben egy kultivált esti rendezvényen (sárga színnel jelölve)

Bebaszva mint atom szilveszterkor (lila színnel jelölve)

Felhívnám a figyelmet a gyönyörű “Blunznfett” kifejezésre. A Blunzen a véreshurkát jelenti, a fett pedig hogy valami zsíros. A kifejezés lefordíthatatlan, de szerintem érthető. A nagyon részeg emberre mondják, hogy blunznfett, vagy hogy fett wie ein Igel (Igel = sün), vagy angsoffen wie ein Eckhaus (be van nyomva, mint egy sarokház), angsoffen wie ein Pferd (ló), .. wie ein Indianer, …wie ein Radierer (radír) rengeteg fantázidús kifejezést használnak a bécsiek.

És isteni a humoruk, már korábban írtam róla, van hasonlóság a magyar humorhoz, szarkazmushoz. Én élvezem. A bécsi humornak neve is van, der Schmäh. Der wiener Schmäh. És ez többet jelent a bécsi humornál.

Ehhez is van magyarázat az elején említett oldalon, tessék:

Mire jó a Wiener Schmäh?

vidámságra

a nem bécsiek megsértésére úgy, hogy ne vegyék észre

 

Talán emlékeztek a bécsi kolbászostandok nyelvezetéről szóló írásomra, ott már feszegettem a témát, nem tudom elképzelni, hogy valaki kizárólag szlegben beszélne. (Itt találjátok: Irány a Würstelstand! Még soha nem hallottam Bécsben az embereket, kizárólag úgy beszélni, ahogy azt az útikönyvek írják. És be is jött. Erről is született egy szemléltető ábra. Tessék! Ki rendel így? Csak a túristák!

Bécs imádóknak, ott élőknek ajánlom az oldalt, illetve a már megjelent könyveket, szórakoztatóak. Wien in leiwanden Grafiken,

Továbbá szintén ajánlom a Wienerisch derf ned Aussterben (a wienerisch nem halhat ki) oldalt. Persze van még sok, de most csak ez jut az eszembe.

Búcsúzom egy kifestőkönyvvel, amit “echte” bécsiek részére készült (ha-ha-ha) a Komische Künste Wien (a bécsi furcsa művészet oldalról) …. egy jó tanáccsal:
Soha nem szabad mindent túl komolyan venni! És menjetek el Bécsbe, menjetek!

 

Színházi este Bécsben

A terv

Hónapokkal ezelőtt megterveztük az akciót. Május 25. csütörtök nemzeti ünnep Németországban, utána a péntek már ismét munkanap lenne, amit aki megtehet, kiveszi szabadságként. Az ilyen péntekek neve Brückentag (híd-nap), Ausztriában Fenstertag (ablak-nap). A mi tervünk ez volt: csütörtökön elutazunk Bécsbe és vasárnapig ott leszünk. Szombaton pedig színházba megyünk, mert ez volt a vágyam, mégpedig abba a színházba, ahol E. a párom a Mucival már volt. Akkor én nem tudtam velük tartani és a kíváncsiság azóta is piszkált. A jegyeket az előadásra már korábban megvettük. Megvettük? Lecsapott rájuk E. remek érzékkel! Tudta, hogy a Józsefvárosi színházban minden hónap 10-től indul a jegyárusítás a következő hónap előadásaira. (bizonyára nemcsak ebben a színházban) Ilyenkor hosszú sor kígyózik a színház előtt, illetve izzanak az online vonalak. A földrajzi távolság miatt neki is csak az online vásárlás maradt, de sikerült. Három jegy boldog tulajdonosai lettünk.
Veszek ki egy nap szabit erre a péntekre, a gyerek meg ezen a napon egyszerűen nem megy iskolába, egy nap hiányzást igazolhatnak a szülők. Családi ok, valami, akármi. A  gyerek még soha nem hiányzott az iskolából csak úgy. Mi túl normálisak vagyunk, betartjuk a játékszabályokat. Mit aggódom túl a témát? Hú, mert errefelé ezt nagyon komolyan veszik. Az iskolai tanév szent. Az első és utolsó napja is. Nem lehet hiányozni. Hányszor volt téma az újságoktól kezdve a tévéig mindenütt ez a merev, szigorú szabály. Családok, akiknek jobban oda kell figyelni az árakra, egyszerűen keményen megbüntetve érzik magukat a nyaraltatásra, üdültetésre épült biznisztől, akik másodpercre pontosan emelik az áraikat akkor, amikor a németek szabadságra mennek. Sokan fele árért tudtak volna nyaralást foglalni, de ez azzal járt volna, hogy a gyerekük hiányzik az iskolából. Vagy az utolsó napon, héten, vagy éppen az évnyitón nincs jelen. De ezt itt nem lehet kérem szépen. A tanévkezdés napján rendőrök cirkulálnak a vasutállomásokon és reptereken, próbálják levadászni a nyaralásból egy nappal később visszatérő családosokat, iskolaköteles gyerekkel. Az ilyen szentségtörő népeknek aztán komoly büntit akasztanak a nyakába. Na egy hasonló tettre készültünk mi is vakmerően. Talán az életben először próbáltunk meg egy kicsit kitörni a kötelességtudó és tisztességes polgár szerepéből. De….

Ember tervez, isten végez.

Azt hittem nem hallok jól. Egy héttel az út előtt kiderült, hogy az a nyolc gyerek, akik a Hannoveri Kiállításon jártak, lemaradtak egy hittanos nagydolgozatról. Ezt pótlólag meg kell írniuk és a Herr Tanár pontosan ezt a pénteket szemelte ki erre. Gyermekem érintett benne. Naná. Namost a gimiben az a helyzet, hogy a szülő sima hiányzásokat egytől-három napig terjedően igazolhat. Viszont, ha nagydolgozatról van szó, akkor nem. Ebben az esetben a gyermek nem hiányozhat. Ha mégis, akkor csak azért, mert beteg és ehhez kötelező az orvosi igazolás. Ez híján egy nagy nullást kap rá, ami így a tizenegyedikben már nagyon szar dolog lenne, már számítanak a jegyek az érettségi miatt.
Mit csináljunk? Szállodai szobák megrendelve, azt nem lehet visszamondani, mert egy speciális upgrade foglalás, amit maximum átadni lehet másnak, visszamondani nem. Ott a színházjegy is, kár lenne veszni hagyni.
– André, nem elég ha elmondtok két miatyánkot? Nem lehet elmondani a tanárnak mire készülnénk?
– Nem, hogy jönne az ki? Ráadásul úgyis meg kell írnom, én inkább szeretném a többiekkel megírni, legalább túl vagyok rajta.
Beszarok, ez nem lehet igaz. Hittandolgozat, hittandolgozat. Még ha latin, vagy fizika nagydoga lenne, azt megérteném, azt komolyan kell venni, de hittan?! Mégcsak vallásosak se vagyunk! Most őszintén, tényleg dolgozatot kell írni egy természettudományos szakirányú gimnáziumban 2017-ben? Jóvanna, tudom a választ én is. Ha tantárgy, akkor igen. De ennyire akkor sem cseszhetnek ki velünk …
Mi lenne, ha elmennénk a háziorvosunkhoz, ő biztosan megértené és adna igazolást, de itt mi magunk is elbizonytalanodtunk. Ennyire asszociálisak mi se vagyunk, nem tudunk hazudni. A gyereknek se mutathatunk ilyen példát, a rohadt életbe, hát úgy tűnik E. és én, két szobában fogunk aludni a szállodában! Remélem a tanárnak majd Isten megbocsát. Ámen.

Mentőakció

A facebook megfelelő csoportjaiban (Bécsi magyarok, stb.) felajánlottam a színházjegyet, a szobát. A lehető legklasszabb dolog történt, egy nürnbergi barátnőm régóta Bécsben élő lánya kívánta velünk együtt megnézni a darabot! Anyukájából kiindulva, biztos voltam benne, hogy jó kis esténk lesz. A szoba maradt mind a kettő, de valahol ez is tetszett. Saját hotelszoba Bécsben, végre én lehetek a Csárdáskiránynő. Saját szoba, saját budoár, akkor nyitom ki az ablakot amikor akarom, juhhu, gyerünk!

A színház

Theater in der Josefstadt (Józsefvárosi színház). Mit mondjak? Gyönyörű. Az a rengeteg vörös bársony, az a finom elegancia, Ferenc Józsi nem spórolt ezen az épületen, fennséges.

fotó: www.wien.gv.at

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

http://www.josefstadt.org/theater.html

A szerzőről:

Johann Nepomuk Eduard Ambrosius Nestroy bár ebből elég a Johann Nestroyt megjegyeznünk, sőt Bécsben elég a Nestroy is.
Nestroy egy tősgyökeres osztrák drámaíró, színész és operaénekes volt. 1801.december 7-én született Bécsben és 1862. május 25-én hunyt el Grázban. Az ő darabjai jelentik a régi bécsi népszínház kimagasló irodalmiságát. Darabjaiban egyértelműen megmutatkozik, mekkora mestere volt a szavaknak. Remekül játszott a nyelvvel, ötvözte az irodalmi németet a bécsi dialektussal és a köznyelvvel.  Mindezek ismeretében kicsit féltem, tudtam, hogy nehéz dió vár rám. Na szevasz, hogy fogok én egy régi nyelvezetű darabot egyáltalán érteni? Reméltem, hogy azért követni fogom tudni. A Zerrissene (A félember) c. darabját látta a párom és a fiam. Az ő elbeszélésükből tudom, hogy a régi darab a részben régies nyelvezete ellenére is teljesen aktuális, sőt szenzációsan mai, hiszen a napokban is történhet. A bemutatott emberek ma is köztünk járnak, az emberi természet,  a gyarlóság nem fog változni sohase. De most visszakanyarodok a rám váró darabhoz:

Johann Nepomuk Nestroy – A külvárosi leányka (Das Mädl aus der Vorstadt)

Mik ezek a Vorstadtok? Az 1500-as évektől kezdődően, Bécs lakosságának növekedésével alakultak ki ezek a külvárosok. Akkoriban a belvárost körben fal védte. A falon túli szabad területek adtak helyett a kis településeknek. A belváros és ezen külvárosok közötti határ kb. a mostani Ring helyén volt. Ezeknek a külvárosoknak a külső támadás elleni védelmében építették 1704-ben a Linienwallt, ami a berlini falhoz hasonló falrendszer, ami ma a Gürtel vonalának felel meg. 1850-ben rendelte el I. Ferenc József császár Bécs városának kerületekre történő felosztását. Ezzel a külvárosok is Bécs részévé váltak. Mindenképpen meg kell említenem a Ring Straßeval kapcsolatos információt is, ami az addig tartó építési tilalommal kapcsolatos. A császár a kerületek bevezetésével együtt, a Ring-re vonatkozó építési tilalmat is feloldotta. Ettől kezdődött a Ring felvirágzása. A tehetős polgárok, arisztokraták meg kívánták mutatni az udvarnak, a polgároknak magukat a vagyonukon keresztül, elkezdődött a paloták, villák, mesebeli épületek építése a Ring-Straße vonalán. Úgy mint Magyarországon a falvakban. Egy újonnan épített ház biztosan egy pár centiméterrel magasabb és csicsásabb kell, hogy legyen a szomszédénál. Ha Bécsben már jártatok, akkor tudjátok micsoda pazar épületek épültek a Ringen. Öröm a szemnek. (Kicsit más, de le kell írnom, különben elfelejtem: a Rathaus, a Városháza is azért lett olyan gyönyörűséges, tornyos, fodros, pompás, mert a városi vezetés fricskázni akarta a császárt, aki nem akart tudomást venni róluk, nem tetszett neki egy rajta kivüli hatalom, egy tanács, amelyik beleszólhat Bécs város vezetésébe, életébe. A Rathaus épületén álló manusz is szándékosan olyan nagy és olyan magasan áll, hogy a Hofburgból is láthassák. )
A finom népek a belvárosban, az Innenstadtban éltek, a külvárosban jellemzően a szegények. Köztük persze a varrólányok, illetve a “lányok”, akikhez átjártak a finom urak. Azok a finom emberek, akik soha be nem tennék a lábukat a Vorstadtba. Szóban persze és elméletben. Nestroy ebben a darabban ezt is kifigurázza. Az egyik szereplő (A spekuláns Kauz) rendszeres vendége az egyik “olyan” háznak. A történetben egy finom, belvárosi özvegy készül az esküvőjére, de a lovag visszakozik, mert fülig szerelmes lett egy külvárosi leánykába. További szálak is elvarrásra kerülnek a történetben, a vége persze happy end és a szegény lány édesapjáról kiderül, hogy nem ő követte el a rablást, így rehabilitálódik, a lány is visszanyeri a korábbi társadalmi helyzetét, mehet az esküvő. A szálakat mozgató és nekem, a német-bécsi nyelvtudásomhoz képest kicsit bonyolultan és gyorsan filozofálgató főszereplő Schnoferl a zugügyvéd. Akkoriban nehéz volt engedélyt szerezni az ügyvédi tevékenységhez, ezért nagyon sok volt az u.n. Winkeladvokat, zugügyvéd. Az 1841-ben bemutatott darabban maga Nestroy játszotta Schnoferl szerepét.
Nestroy a darabban a Winkeladvokat kifejezést a cenzúra miatt nem használhatta, ezért hívja Schnoferlt Winkelagentnek, zugügynöknek. Még egy kicsit szeretném untatni az olvasót, mégpedig ezzel a Schnoferl névvel. A schnofeln szóból ered, ami azt jelenti mint a kutyák esetében a Schnuppern, a szimatolás. Szóval olyan embert jelent, aki mindenbe beleüti az orrát.
A darabbeli Schnoferl szimpatikus. Összehozza a szerelmeseket, kinyomozza a bünesetet, helyére tesz mindent. Igazságot tesz. Közben meg jókat mond. A  képen szereplő mondata is szenzációs, de nem hiszem, hogy jó lesz belőle a magyar fordításom…. sajnálom, megpróbáltam.

Zugügyvéd vagyok és melyik tárgynak van a világon nagyobb “zúga”(szöge)  az emberi szívnél?

Schnoferl, Winkelagent – Thomas Kamper /fotó Theater in der Josefstadt

Szenzációs szinészek játszottak a darabban.

Michou Friesz nevét örökre megjegyeztem. Egy élmény a színésznő.

Frau Erbsenstein – Michou Friesz fotó Theater in der Josefstadt

Részlet a darabból.

 

Érdemes-e, nem száz százalékos nyelvtudással színházba menni?

Mert ugye ezt sokan kérdezik. Mennyit értettem a szövegből? Mennyire tudtam követni az eseményeket? Őszintén?
Az eseményeket jól tudtam követni. A párbeszédeknél ha túl gyorsan zajlottak, néha lemaradtam. Főleg Schnoferl bonyolult fejtegetései ijesztettek meg a darab elején, attól féltem, mehetek is haza, ezt én nem fogom érteni. De a lényeget értettem, követni tudtam a történetet, sok poén még nekem is átjött. A bécsi kifejezések közül is jó néhány. Híztam is rendesen. Ha hármunkat osztályozni kéne, akkor a következő jegyek adnám szövegértésre:

E. (a párom) csillagos ötös. Német anyanyelvűként, bécsi szívvel és 20 éves ottlakással könnyű neki.
E. a barátnőm kislánya ötös. Ő perfekt német. De a bécsi kifejezéseket nem úgy keni-vágja mint apus, meg Nestroy.
Szerénységem hármas alát kap. Bár apus szerint hármas fölé. De ez megint rá jellemző, egyszerűen aranyos. (de akkor is hármas alá volt, higgyetek nekem.)

És igen, menjetek színházba akkor is, ha nem beszélitek tökéletesen a nyelvet! Hihetetlen élmény, egy másik nyelven látott és értett előadás. Tagságit váltott ki E. a jövő évadra, ami azt jelenti, hogy már jobb jegyekhez is hozzájutunk amikor a jegyeladás elindul. Már alig várom a következő előadást Bécsben a Theater in der Josefstadtban.

Akar valaki még velünk jönni?

 

Bécsben jártam (ugyan ki gondolná? …)

Egy 2014-ből származó írásom poroltam le, kár lenne érte, ha eltűnne.


A múzeumok, emlékhelyek közül sokat, már sokszor láttunk, ezért a kevésbé izgalmas Kaisergruftra került a sor.  Ez az a hely ahova tényleg csak akkor mész, ha már mindent láttál. Főleg egy gyerekkel. Egy Sisi lakosztállyal, Hofburggal, Schönbrunnal nem veszi fel a versenyt. A Kaisergruft a császárok, a császári család temetkezési helye, magyarul a Császári kripta, ami Bécs belvárosában található, a Hofburg közelében.

A Kaisergruft

Anna császárnő alapította 1617-ben a Kapucínus kolostort és rendelte el benne a kripta építését. Ennek a kriptának aztán egy évvel később ő lett az első “lakója”, majd szintén egy évvel később követte őt férje, Mátyás császár. A Habsburgok hivatalos temetkezési helyének számít a Kaisergruft 1633-tól.  A Habsburg, illetve a Habsburg-Lothringen család számos tagja mellett, 12 császár és 19 császárné nyugszik a termekben. 

A legutolsó itt eltemetett Habsburg: Habsburg Otto. Mivel ő már se császári, se királyi címet nem viselt, ment is egy darabig a hercehurca, kaphat-e bebocsátást a kriptába. Azt hiszem sokan osztják a véleményemet, Otto bácsinak halála után ott volt a megérdemelt helye. Kiemelkedő ember volt. Istenem, hogy nem koronázták meg? És?  Egyrészt erről ő nem tehet, a történelem elsodorta a Monarchiát. Másrészt ezt a széles látókörű, tanult, olvasott, tájékozott, intelligens embert a tettei, a gondolatai és az élete tette uralkodóvá, nem a cím, a trallala és nem egy korona. Habsburg Otto, Európa népeinek, azok jogaiért küzdő császára volt.
(Habsburg Otto 2011-ben hunyt el, és akkor tényleg sokat cikkeztek arról, hogy folytatják-e a tradíciót, bekerülhet-e egy, igaz Habsburg, de cím nélküli az elődei, a királyok és császárok közé, vagy nem? Ehhez képest minden csinnadratta nélkül simán beengedték Ottó bácsi 2010-ben elhunyt feleségét. A koporsója ott áll Ottó bácsi koporsója mellett. Regina von Sachsen-Meiningen csak Habsburg Ottóval kötött házassága után lett von Habsburg. Halála után egy évvel később, férje halálával egyidőben helyezték el az ő maradványait is a Gruftban a férje mellett.)

A kriptába történő bebocsátás

Ez a beengedési szertartás érdekes. A temetési menet eléri a kripta bezárt ajtaját. Az egyik herold  megzörgeti az ajtót. A kopogtatásra kiszól bentről az egyik kapucinus szerzetes:
– “Ki kívánja a bebocsátást?”  „Wer begehrt Einlass?“ 
A herold a válaszában felsorolja az elhunyt összes, életében kapott és hordott címét és cafrangját.
A kapucinus szerzetes válaszol:
– “Nem ismerjük!”
A herold másodszor is bekopogtat. A kérdés ismét felhangzik:
– “Ki kívánja a bebocsátást?”
A herold már csak a címek egy rövid összefoglalásával válaszol, de az ajtó mögött a szerzetesek kérlelhetetlenek.
– “Nem ismerjük!”
A herold harmadszor is bekopogtat. Az ismét felhanzó kérdésre ezúttal másképp válaszol. Csak a keresztnevét említi az elhunytnak, amihez hozzáteszi: … egy halandó, bűnös ember.   („ein sterblicher und sündiger Mensch“)
…. és az ajtó feltárul, az érkező bebocsátást nyer.
Valahol roppant érdekesnek tartom ezt az egészet, hiszen annak ellenére, hogy ez a kiváltságosok “helye”, pont ők azok, akik a kiváltságaikkal mégse nyernek bebocsátást. Ezek ideje a halállal végetért.
Tökéletes értékelése az ember utolsó állomásának, a végnek, amikor a címekkel, vagyonokkal, fontossággal már nem érnek el semmit.. Itt már nem a címzetes nagyúr érkezik, hanem Mátyás a halandó és bűnös ember. Kizárólag ő nyer bebocsátást. Neki van ott helye, nem a címeknek. Érdekes szokás, igaz?

Egy részlet a “Kronprinz Rudolfs letzte Liebe”, azaz Rudolf trónörökös utolsó szerelme c. filmből, amiből jobban érthető válik a ceremónia:

A kriptába történő bebocsátásról ír egy blogoló, méghozzá pontosan Otto von Habsburg temetése kapcsán. A blog németül íródott. Itt lehet elérni, klikk  
Otto von Habsburg temetése alkalmával a második kopogtatás után eltértek a hagyományoktól. Elvileg egy rövidebb összefoglalásnak kellett volna elhangoznia (ahogy az előbbi filmrészletből is kiderül), de itt más történt. A világi címek és kitüntetések kerültek felsorolásra, amiket Habsburg Otto élete munkájával szerzett. 

A Kaisergruftot érdemes megnézni. De előtte mindenképpen célszerű felkészülni a történelemből …. mert, hmmm, szégyellem, de bevallom, hogy azt a rengeteg császárt, császárnőt, császárnét, királyt, királynőt, herceget és hercegkisasszonyt nem is bírtam követni. Nagyon jól kell(ene) ismerni a Habsburg ház történetét, ahogy az európai történelmet. Itt van például egy kisgyerek koporsója. Leopold Johann IV.Károly császár elsőszülött fia volt, láthatjuk, még az egyéves születésnapját se érhette meg. A halálával lépett életve a pragmatika szankció”, ami a Habsburg ház női ágán történő örökösödést jelentette. Így történt, hogy Leopold Johann halálával lánytestvére, Mária Terézia jutott a trónra. Apja, IV. Károly halála után a hölgyemény lett Ausztria császárnője. (Mária Terézia 1740-ben került a trónra.) 
Tegye fel a kezét, aki erre még emlékezett a tanulmányaiból! De őszintén!
Mert én nem.
Ha Mária Terézia, akkor nekem csak a keménykezűsége, a rengeteg gyermeke és a testőrei, na meg a velük kapcsolatos pletykák jutnak az eszembe. Bocsánat, ha nem voltak helyénvalók a szavak, mégiscsak egy temetőben járunk.


A rengeteg szarkofág, nyughely között sétálva engem főleg egyetlen koporsó fogott meg. (azóta utánakerestem a neten, összesen három ilyen van a kriptában, nekem csak egyet sikerült megtalálnom). Egy gyermek koporsója. Még arra se méltatták szegényt, hogy nevet adjanak neki. Jó, jó biztosan másképpen volt az akkori időkben, néha a pap nem lehetett elég gyors, mire odaért volna, hogy megkeresztelje az újszülöttet, késő volt, a pici meghalt. De akkor is. Azért ráírhattak volna valamit, lehetett volna egy neve a kicsinek. Egy kis angyal, vagy tündér, vagy drága, bármi. De nevetlenül eltávozni?! Nekünk a jelen korban, kulturánkkal, szokásainkkal, de legfőképpen a szívünkkel, ridegnek, embertelennek tűnik az ilyen. Kiváncsi lennék a valós történetre. Mi történt és miért nem lett neve a kicsinek.

 

Természetesen itt fekszik Franz’l és imádott Sissi -je is. (Sisi nevét eredetileg egy s-vel írták!)
Ferenc Józseftől jobbra Sissi, balra pedig a fiúk,Rudolf a trónörökös nyugszik. (aki öngyilkossággal vetett véget életének). Sissi koporsójánál mindig van magyar nemzeti színű szalaggal átkötött virág. 

Érdekes az is, hogy az uralkodók nem egyenrangú házastársai és leszármazottjaik nem kerülhettek haláluk után a Kaisergruftba. Ezért például Ferenc Ferdinánd köszönte szépen a bécsi lehetőséget és építtetett magának, a feleségének és három gyermeküknek egy saját kriptát az Artstetten-i kastélyban. (Az 1914-es szarajevói merénylet után ott helyezték őket örök nyugalomra.)

A Kaisergruftból jó végre kijönni. 
De mindenképpen érdemes bemenni!

Irány a Würstelstand!

Péntek este a Fendrich koncert után, kilépve a Stadthalléból az éjszaka fogadott minket. Feltúrbózva, tele a zene által kiváltott emóciókkal, az átélt koncert élményével, csak egyre vágytunk, hogy mindez folytatódjon. A fene se kívánt aludni menni. Viszont a folytatáshoz falat kell és egy sör. Hova mész Bécsben éjszaka ha éhes vagy? Még szép, hogy az egyik Würstelstandhoz (virslis, sültkolbászos)! Bécs elképzelhetetlen enélkül a standok nélkül.

A Würstelstandok története

A monarchia idejére datálódik az alapításuk, a háborút megjárt katonák egzisztenciáját próbálták ezekkel a – akkortájt még mozgó – kis büfékkel biztosítani.  Késő éjszakáig nyitva voltak, amivel az éjszakában dolgozók és úton levők életét könnyítették meg, akik a késői órák dacára is meleg falatokhoz jutottak.
A Würstelstandok igazi klasszikusok és töretlenül tartják Bécsben a népszerűségi listán méltán elfoglalt helyüket. A Würstelstandoknál éjszaka ott falatozik egymás mellett békességben a taxis, a politikus, a csöves, a rocksztár, a színész, a bankár, a milliomos, a tanár, a mentős, a turista. A Würstelstandál mindenkivel összefuthatsz, az összes szociális réteg jelen van. Éjszaka indul be igazán a nagyüzem és általában reggel négyig tart.

Mi a Leo-hoz mentünk (Döblinger Gürtel 2 Wien 1190), mert ő esett útba.

Würstelstand Leot 1928-ban alapította Leopold Mlynek és ez volt Bécs legelső Würstelstandja.

Mit lehet ott enni? Virslit, sültkolbászt, sajtos sültkolbászt (ez a Käsekrainer), debrecenit, sült kolbászt, hot-dogot, Leberkäset (húskenyér), hamburgert, sültkrumplit. Ha melletted egy bécsi – szóval egy profi – rendel, nehogy megijedj a szavaktól, amiket garantáltan még soha nem hallottál, ők egy más nyelvet használnak. Ezt nem ismerheted, ehhez ott kell élned. De az a legjobb, ha született bécsi vagy. (Bár vallom, hogy mindez inkább urbán legenda, mivel én még soha nem hallottam bécsieket ennyire extrém módon rendelni a virslisnél. A Hasseét és a Scherzerlt modják, de extrém nyelvi túlzásokba nem esnek. Az a személy, aki az Eitrigét mit an Schoafn-val rendeli, az nagy valószinűséggel Piefke (porosz) turista, aki jópofának, de leginkább jól értesültnek szeretne tűnni az útikönyvének lapozgatása után.)

De kétségtelen, ezek a szavak léteznek. A bécsi nyelv jó néhány gusztustalan kifejezést talált ezekre a kolbászos standokon árúsított falatokra.
Nézzük, hogy rendel egy “állítólagos” profi az útikönyvek szerint (aki az életben nem más, mint Kai-Uwe Castropprauxelből és Jürgen Bielefeldről .. )

“a Eitrige mit an Schoafn mit an Krokodü an Buggl und an Sechzehnerblech”

azaz kérek “egy gennyest egy erőssel, egy krokodillal, egy púppal és egy tizenhatosbádogot”

He? Mindjárt mondom mi miért van!

Eitrige = sajtos sültkolbász. Az Eiter magyarul gennyet jelent. A sültkolbászban szétfolyó sajt látványára asszociálva hívják “gennyesnek” …. jó étvágyat. (De felejtsd el, elég ha csak Käsekrainert rendelsz. Értik így is.)

Schoafn = scharf, azaz erős. Ez a Schoafn a Würstelsandnál erős mustárt jelenti.

Krokodü = Essiggurkel, ecetes uborka (jé, most hogy írom, látom magam előtt az ubit, valóban hasonlít a krokodilra!)

Buggl = egy scherzel Brot, azaz sercli. A Buggl a német púp (der Buckel) szóból ered, a kenyér serclije ahhoz hasonlít.

Sechzehnerblech = ez kivételesen csak jópofa. Az Ottakring sörfőzde Bécs 16.kerületében található. A dobozos Ottakring sör ezért viseli a “tizenhatos(i) pléh/bádog” nevet.

Tehát mi volt a rendelés?

Egy sajtos sültkolbász mustárral és ecetes uborkával. Hozzá egy kenyérsercli és egy dobozos sör.

Krokodü és Buggl nélkül én is ezt a menüt fogyasztottam ezen a februári éjjelen, úgy emlékszem fél éjfél körül járt. De jó volt, istenem! Leo Facebookos oldalán meg is jelent a róla készített fotóm, híres lettem, bitteschön:

Nézzük mik vannak még egy Würstelstandon!

Ott a Haße” (Burenwurst) – a magyar sültkolbászhoz hasonló. A szó a Heiße, azaz “forrót” jelenti (és ezt tényleg így rendelik a bécsiek is: Haasse)

az “OarschpfeiferlArschpfeife = seggkorbács … bocsánat, az erős pepperóni.

a “G´schissene” = a kremsi mustárt jelenti, hát hogy mondjam, a szarral kapcsolatos. Az odaszarttal. Nem tudom szó szerint lefordítani, nem is kell. A látványáról értitek ugyis, hogy mire gondolnak.

a végén egy “Brenn obi” ami brennt runter, szóval lefelé éget. Mi más lehet, mint egy Stamperl, azaz egy snapsz!

Egy érdekes nyelvészeti cikk a Käsekrainer, pontosabban a Krainer név eredetével kapcsolatosan.  Állítólag (még a Monarchia idején) Szlovénia Krajna nevű településéről ered a kolbász receptje, így hozzá a név is. A szlovákok jelezték, hogy jogot formálnak rá, de az osztrákok nem hajlandóak meghátrálni, (igazuk van). A recept eredetétől függetlenül, a Käsekrainer kimondott bécsi / osztrák kifejezésé vált.  https://www.nyest.hu/hirek/tobb-nep-mint-kolbasz#b1

Azt hiszitek, hogy én ezt itt fent mind kívülről tudom? Hogy így tudnék rendelni? Áh, dehogy! Egyrészt röhejes lennék az ungarischen akcentusommal, másrészt ki se tudnám őket rendesen mondani. Ennek ellenére, még soha nem maradtam éhes Bécsben. Sőt! Szomjas se.
Ha Bécsben jártok, próbáljátok ki valamelyik Würstelstandot, biztosan nem fogtok csalódni. (A leghíresebb, talán legmenőbb is egyben a Würstelstand Bitzinger az Albertina Platzon. (a weboldaluk: https://www.bitzinger-wien.at/ )

Érdemes meglátogatni a kedvencemnek, Leonak a weboldalát is. Würstelstand Leo
A falatok, a régi képek, a történetük, mind-mind megéri az odakattintást.

foto: http://wuerstelstandleo.at/geschichte-wuerstelstand-leo/

 

foto: http://wuerstelstandleo.at/geschichte-wuerstelstand-leo/

És persze még mindig Rainhard Fendrich. De innen ez már tényleg csak az avatottaknak való. Azoknak, akik szeretik őt, vagy csak pusztán kíváncsiak rá.
Raini ha Bécsben jár szívesen eszik Käsekrainert mustárral, vagy tormával és pepperónival.
Tovább nem tudok írni róla, mert olyan hihetetlen éhség tört rám, a fél karomat adnám azért az Eitrigéért.
Vagy sültkolbászért. Mindegy.
Ennem kell.

 

 

Bécsben

az előzmények:  Rainhard Fendrich Nürnbergben


Raini szerdai nürnbergi koncertje utáni napra óvatosan és roppant előrelátóan szabadságot kértem. Persze csak egy napra, csütörtökre, pénteken ismét dolgozni készültem. Egészen csütörtök reggel 8 óra 56 percig, amikor is megérkezett Rainhard Fendrich facebook teamjétől az üzenet, nyertünk két jegyet a pénteki bécsi koncertjére. Az örömünk leírhatatlan volt, az a mint majom a farkának féle. De! Mert ott volt ugye a de, a nem fog menni mummusa is, hiszen nekem péntekeken dolgozni kell mennem. Bécsbe?! Holnap? Ne, felejtsd el! Bizony, nem fog menni, mert teszem azt, kivehetek még egy napot, neeem, ezt nem tehetem meg, áh, meg se kérdezem, nem hozhatom kellemetlen helyzetbe a főnököt, hogy nemet kelljen mondania, de tényleg, egyszerűen nem hiányozhatok, néhány dolgot el kell intézzek az irodában, ezeket nem lehet hétfőre eltolni, te jó ég most mit csináljak…. nem, áh, ez egy baromság, ki az a hülye, aki csak úgy elszalad Bécsbe egy koncertre, főleg így, hogy spontán az egész, mi lenne a kisfiammal itthon egyedül, áh, nem megy.
Rémülten keresgéltem a kifogásokat.
Ezzel szemben E. (mein E.) a szokásos nyugalmával nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a problémáknak, ő a megoldásra fókuszált.
“Szerinted nem egy ökörség pénteken Raini koncertjére utazni Bécsbe?” – kérdeztem kapkodva, kétségekkel teli hangon, mert nem gondoltam túl normális dolognak a tervünket, de a válasza pontosan az volt és úgy, ahogy csak E., a párom tud beszélni. Okosan, megfontoltan, halkan.
“Nem.”
És tudtam, hogy neki van igaza, így kell élni. Ez nem ökörség, hanem egy hihetetlen nagyszerű ajándék, amivel egészen egyszerűen élni kell.
Na lássuk csak. Valójában csak néhány emailt kéne megírnom és pár telefont elintéznem, de ezek nem tartanak olyan sokáig …. telefonálni meg az autóból is tudok, elég lenne, ha csak délelőtt mennék be és fél nap szabit kérnék. Ha 12.00-kor elindulunk Nürnbergből, akkor 17.00 órára meg is érkeznénk, a koncert a Stadthalléban este 20.00-kor kezdődik, meg tudnánk csinálni…. és innentől kezdve már olyan lázban égtem, mint egy, a karácsonyt váró kisgyerek. Ettől a ponttól kezdve már nem tudott senki se eltéríteni az ötlettől.
Azért izgultam, hogy mit fog majd szólni a főnököm, mi lesz a reakciója, ha majd telefonon felhívom és elmondom mi történt és fél napot szeretnék kérni, hiszen ezen múlik minden, de nem csalódtam benne. Aggódott, hogy egyáltalán elég lesz-e 12.00-kor indulnunk, szerinte menjünk korábban. Félénken megkérdeztem, hogy hasonló helyzetben élne-e ő is a lehetőséggel, khhh Frau X, ön is elmenne a koncertre Bécsbe? Na klar! (még szép) – hangzott a válasza és nevetett. Szerinte ez egy szuper ötlet. Én ettől ismét készen voltam megvívni akár a Darth Vaderrel is. A homlokráncolós realitás egy suttyantással eltűnt, maradt a mámor.
Ha már megyünk, akkor vasárnapig azért ott maradunk, jó lenne, ha sikerülne szobát kapnunk a törzshelyünkön. Lett, minden simán ment. (Szerintem a tudtom nélkül van egy szobánk ebben a szállodában ahol rendszeresen megszállunk, mivel mindig ugyanazt kapjuk. Utána fogok nézni a bankszámlánkról történő utalásoknak.)
Ezek után már tényleg mindig elő lett készítve, folyt rólam a víz az izgalomtól, de micsoda izgalom volt ez kérem! Isssteni!
Másnap elég érdekes volt, reggel a fél 8-as metróban az álmos, unott tömeggel együtt utazni a munkába, nehéz volt magamat visszafognom, legszívesebben ordítottam volna az örömtől, hé emberek, megyünk Rainireeee!
Az irodában kicsit izgatottabb voltam, aztán kicsit melegem volt, kicsit fáztam, kicsit lassan nem voltam magamnál. Vérnyomást nem mertem volna mérni. Semmit se mertem volna mérni.
Beszarok, ez akkora buli! Délelőtt még dolgozol Nürnbergben, este pedig már Bécsben jársz Rainhard Fendrich koncerten, ezt el se hiszem!

3/4 11-kor indultunk el Nürnbergből. Fél Európai Unió úton volt, köztük néhány eszelőssel, a jobb sávban csak kamionok. De szerettem mindenkit. A gyorsakat, a lassúakat, az arrogánsakat és a tökölősöket is. Elvégre Bécsbe mentünk. Vigyázott ránk az ég, velünk repültek az angyalaink, minden rendben volt.

A megérkezésünk a kedvenc városunkban Bécsben, mindig kis örömünnep. Ahogy beérünk az autópályán a városba, ahogy megpillantjuk a házakat, a Bécsi erdőt, Höhenstraßét… onnantól már  nyugalom van. Valahogy otthon vagyunk, biztonságban. A volt lakásunk környékén érünk be a városba, ismerős utcák, épületek, a múltunk egy darabja, hát legalább olyan érzés, mint amikor meglátom a Győr táblát…
A hotelnél hagytuk az autót és elindultunk Öffikkel (tömegközlekedés) a nagy kalandra. A délelőtti képek Nürnbergről, az irodáról, a kollégákról, mind-mind szertefoszlottak, nyomuk se volt, mindent kitöltött az élmény, a látvány: Bécs, az utcák, a Bim és végre a helyi dialektus (juhuuu) nem tudtam betelni vele.
A Stadthallében átvettük a nyeremény jegyeket, de még volt 2 óránk. Gyerünk enni!

A közelben van a Mader étterem (ajánlom: http://www.restaurantmader.com/) , ami az interneten olvasható kitűnő vélemények miatt már régóta a listánkon szerepelt, most vagy soha alapon meglátogattuk. Hát péntek este lévén tele volt. Szerencsénkre lett helyünk. Na ja, volt egy kis ültetés ide-oda, de maradjunk az előbbi mondatnál, szóval lett helyünk. A kaják olyanok, amiért érdemes magyar gyomorral Bécsbe disszidálni. E. a Herrenguláschának elfogyasztása után az érdeklődő kérdésemre csak azt válaszolta, hogy nem finom, meg nem ízletes, hanem es war ein Traum. Maga az álom. Közeledett az esti koncert Rainivel. A határtalan izgalom miatt utat követelt magának egy kettő stampli. A Maderben kifüggesztett táblák szerint nem szabad kihagyni a szenzációs Ringlotten pálinkájukat. Mi a szar az a Ringlotten? Képek is voltak róla, virágzó ringlotten-ág, de nem jutottunk tovább. A növénytani ismeretink (is) sekélyesek. A pincér az érdeklődésemre, hogy milyen is ez a Ringlotten, csak annyit mondott, hogy muszáj megpróbálnom! Igaz amióta ivott belőle, azóta kihullott és már nem nő vissza a haja, de nagyon finom, feltétlenül ajánlja. (wiener Schmä) A szó és a stamperl ízlelgetése közben döbbentem rá, hogy a Ringlotten valószínüleg a ringló lesz. Ennek örömére még egyet kértünk. (Valójában csak én, de nagyon ciki ezt leírni …)

A falatok után visszatértünk a Stadthalléba, de erre az útra nem emlékszem, az izgalom teljesen kiütött. Aztán elkezdődött a koncert, jött ő, Raini. Tele volt a nézőtér. Még most is libabőrös leszek a fantasztikus élménytől. A koncert ahogy Nürnbergben is, az Es lebe der Sport – Éljen a sport! nótával kezdődik, a kivetítőn fényképek róla, óh, te magasságos, micsoda régi képek, Raini fiatalon…  meine Fresse,  ezekre az arcaira én is emlékszem a múltból …. Sajnos egyre gyakrabban szembesülök az idő múlásával. Utána percekig vastaps, dobogás a lábakkal, eszméletlenül átjön, mennyire szeretik az emberek ezt a művészt. Ő meg csak áll a színpadon, mosolyog – ahogy csak ő tud mosolyogni – és megállapítja: Daheim ist daheim. Szóval az otthon azért mégiscsak az otthon. Igen, Bécsben ő otthon van. Bár már nem ott él, de onnan származik, ő mindig egy bécsi marad. Für Immer A Wiener … Ahogy az egyik régi számában is énekli. Örökké bécsi. (ahogy E. a párom is. Aki bármennyire is tartja magát egy Raini koncerten, legkésőbb ennél a számnál folynak a könnyei. Ez van. A zene a lélekig hatol.)

Kezdődik a koncert (a felvétel még Nürnbergben készült, de ugyanez volt a bécsin is. )

Szeretnék megmutatni egy-két snittet a két koncertjén készült felvételeimből, hogy visszaadjam mindazt, amit ez a művész ad az embereknek. A saját felvételeim nem nagy durranások tudom, de remélem átjön, mennyire szeretik őt a népek …. velem, velünk együtt!
A második icipici részlet a Schickeria c. számából való. (A helyszín ismét Nürnberg és nem Bécs. Mivel Nürnbergben az első sorban ültünk, Bécsben pedig hátrébb, ezért a nürnbergi felvételek jobban sikerültek.)

Biztosan nem sok magyart érdekel egy osztrák zenészlegenda meg a zenéje, de higgyetek nekem, őszintén kár, hogy sokan kimaradnak belőle. Mi benne annyira jó, amikor nem is magyar? Miért tudok ennyire azonosulni vele? Azért, mert hihetetlen jó zenét csinál, amikhez káprázatos szövegeket ír. És ezek a szövegek szívhez szólnak. Persze nem véletlenül találtam rá, megfertőződtem. A párom a tettes. Annyiszor hallgatta ezeket a zenéket, annyiszor mesélt róla, észre se vettem, a finom pókháló már körbeszőtt. Amikor valamelyik nótája különösen megtetszik, megpróbálom értelmezni a szövegét. Na ja…. Ilyenkor jó E. a párom a háznál, aki a szöveget számomra lefordítja és érthetővé teszi. És onnantól kezdve indul a csoda, a dal az enyémmé is vált.
Azt ugye el tudjátok képzelni milyen érzés amikor egy koncerten Presser Gábor elkezdi énekelni búgva, súgva, finoman: …elmegyek, elmegyek messze megyek… Ugye? Félelmetes! Öröm, öröm, boldogság és éneklem, éneklem. Ha ott vagy, énekled tele szívvel, hiszen érted, érzed minden rezdülését a kék asszonynak, a dallamnak, a zenének, a hangoknak. De ugyanez történik Zorán, Demjén, Piramis, Omega …. dalok hallatán, hiszen ezek a zenék is mi vagyunk maguk. Valamikor megérintettek és velünk eggyé váltak.
Namost ugyanez az osztrákoknak a Rainhard Fendrich (Wolfgang Ambros, Georg Danzer, Peter Cornelius… ). Egy nemzedék nőtt fel vele (velük) együtt, a dalaikkal. Ezek a dalok az osztrákoknak ugyanazt jelentik, mint nekünk a “ha volna két életem”.
De őszinte leszek. Hibátlanul szöveget csak magyarul éneklek. Szövegbiztos csak magyarul vagyok. Az a nyelvem, az vagyok és maradok mindig is, magyar. A német nyelvet valamilyen szinten beszélem. Mivel már hosszú évek óta német nyelvterületen élek, könnyebb is vele a dolgom. A párom német, a fiam pedig úgy beszél németül, ahogy én soha nem is fogok. Ezért néha nem is értem amit mond. (fáj leírnom, de olykor-olykor az villan be, hogy talán ufok közé kerültem …, legalábbis az nem lehet, hogy az André az én gyerekem, hiszen a gyerekemet érteném…. nagy bánatos sóhajtás). Szóval nyelvileg engem jobbról-balról megtámaszt a családom, könnyebb a dolgom, mint annak, aki mondjuk apuval érkezett Magyarországról kicsit tetszik érteni mit tetszik mondanival. Én mostanra már a sokat (de persze nem mindent) tetszik érteni kategóriában járok, amihez hála isten hozzátartozik az irodalom és a nyüansznyi finomságok értése is németül.
És ezzel a nyelvi tudással már könnyebb volt. Megérkezett az életemben egy újabb szerelem, az Austropop Rainival és a társaival.

…és végre!

Aztán a csúcs, ami már két éve is megadatott: Fendrich koncert. A kedvenc Raini-számaimat élőben hallhattam  és énekelhettem együtt a többi rajongóval. És hihetetlen módon annyira a szívemhez szól néhány dala, hogy elhomályosul tőlük a szemem. Bizonyos dalai visszarepítenek engem is a múltba, a közös múltunkba Bécsbe, Ausztriába és ugyanúgy folynak a könnyeim, mint E.-nek, nincs mit tenni. Az I am from Austria a szívemből szól. Ez az I am from Austria különben Ausztria nem hivatalos himnusza. Ezrek kezdeményezik, hogy váljon a hivatalos himnusszá. Rainhard Fendrich egy interjúban elárulta, hogy egy picit azért meglepődött ő is azon, hogy a fiatalok az ő számát kivülről tudják, az ország offizielle nationalhymnéjét meg nem. Érdemes meghallgatni ezt a számot Rainhard Fendrichhel és a közönséggel. A felvétel kb. 7 évvel ezelőtt készült. De Gänsehaut pur. (tiszta libabőr)

Egy 2000-ből származó felvételbe is érdemes belenézni, két okból. Raini még csak negyven valahány éves, állítom minden nő szerelmes volt bele. A másik ok, a színpadon álló trió, a szenzációs Austria 3. Rainhard Fendrich, Wolfgang Ambros és Georg Danzer összeállt 1997-ben egy, a hajléktalanokat segítő benefitkoncert erejéig. Egymás számait énekelték és maguk se gondolták, hogy frenetikus siker lesz belőle, márpedig az lett. Így folytatódtak az Austria 3 fellépései. Szomorú történet vetett véget a trió pályafutásának, Georg Danzer hosszan tartó rákbetegsége után, 2007-ben elhunyt.

Összesen három Raini koncerten jártam eddig, kettő Nürnbergben volt, egy Bécsben. A különbség a nürnbergi és a bécsi koncert között tapintható, más. De nem Fendrich más, hanem a közönség. A nürnbergiek is éneklik a számait, ismerik kivülről a szövegeket és tapsolnak is rendesen ovációval. De könnyek csak Bécsben hullanak. Felemelő érzés volt ott lenni a Stadthalléban és azzal a kilencezer emberrel együtt énekelni, érezni, hogy egy picit odatartozom.

De ha a különbséget egyszerűbben kéne megfogalmaznom, ezt mondanám: Az I am from Austriát Nürnbergben ülve énekled, Bécsben állva és sírva. Állva és sírva 9000 emberrel együtt.

Utoljára (hú ezt nem ígérem, lesz még Raini nálam) még egy szenzációs dala, amelyik szintén egy klasszikus, egy szerelmes dal. Talán az egyik legszebb a világon… nekem mindenképpen. Ő az, a Weus’sd a Herz hast wie ein Bergwerk című száma. Magyarra fordítva nem cseng olyan jól, mint németül. A “Mert akkora szíved van, mint egy bánya” cím nem hiszem, hogy megríkatna bárkit is, de higgyétek el, németül klasszabbul cseng. Magyarul inkább ezt a címet adnám neki: Mert hatalmas a szíved.

És jöjjön Raini ismét. A Weus’sd a Herz hast wie ein Bergwerk egy koncertfelvételen 2010-ből, utána pedig csak a dal sterilen, studiófelvételről. Aztán a szám szövege osztrákul és németül. Magyarul még nincs meg. Ha kell, szóljatok.

forrás: http://www.songtexte.com/songtext/rainhard-fendrich/

És még két kedvenc. Az egyik arról szól, hogy a könnyek milyen gyorsan felszáradnak (Tränen trocken schnell), milyen hamar el leszünk mindahányan felejtve. Fájdalmasan őszintén beszél Raini az elmúlásról. Brrrr. Imádom.
A másik száma az Angyalokról (Engel) szól. És gyönyörű. Ezek az angyalok az utolsó pillanatban keresztezik az utunkat, amikor már nem is számítunk rájuk.
Szeretem Rainhard Fendrichet, mit csináljak? Remélem örömet szereztem vele néhányatoknak!

PS: A bécsi útról még van mesélnivalóm…. Rainiről is. Jövök.

A bécsiek nyelve: Wienerisch

Imádom a bécsiek nyelvét, a pergő r-hangokat, a színes szlengjüket, a beszédük dallamát, a Wiener Schmäh-t, azaz a bécsi humort. Ez a humor különben teljesen azonos a magyar, és merőben ellentétes a német (Bajorország kivételével) humorral.

A wienerisch, azaz a bécsi dialektus se teljesen homogén. Van a finomabb nyelv és van a hozzáértőknek (tehát nem nekem) egyből felismerhető prolibb wienerisch, jellemzően a Kaisermühlen és Favoriten városrészekből. A Gnädige Frau (nassságos Asszony) a 19. Kerületből (tudjátok, arra vannak a pénzes villák, a Grinzing, miegymás) nem fogja iskolázott beszédét egy „bist du deppert“ beszólással, vagy egy “leiwand”-val felhigítani, az elegáns stílus a nyelvben is megjelenik.
De ha echte, brutális bécsi népi dialektust akartok hallani, akkor tessék bemenni egy igazi bécsi “Beisl“-be (klasszikus, házikonyhás étterem) és lehetőleg nem messze leülni a “Stammtisch”-től, a törzsasztaltól. Érdemes csöndben szemlélődni és fülelni, a legnagyobb poénokat én ilyen Beislekben hallottam, valamint a legfurább, de egyben legérdekesebb embereket itt láttam. Hihetetlenül feldobja az ember napját az ilyenfajta elvegyülés ebben a párhuzamos világban, itt a nem normális, a legprolibb ember is annyira üdítően természetes, a környezetbe belesimuló, a párbeszédeik, a mozdulataik nem egy színjáték része, saját magukat adják, szórakoztató az egész, mint egy vidámszinpados este. És legfőképpen emberi!

De vissza a szlenghez. Rengeteg, de tényleg, rengeteg kifejezés színesíti a bécsiek nyelvét, jelenleg csak kettőt ragadnék ki belőle. Az egyik a “Piefke” a másik a “Marie”.  Ezen kifejezések nyomába eredtem, kiváncsi voltam az eredőjükre.

Piefke

Ez a kedvenc témám! Az osztrákok “Össis” és a németek  “Piefkék“, örök ellentéte. Az osztrákok Piefké-nek hívják a németeket, pontosabban a poroszokat. (Figyelem, a “német” gyűjtőfogalomba a bajorok nem tartoznak bele, Bajorország kivétel!) A név eredetéről létezik egy teória. A német-osztrák szövetség 1866-ban vesztett a poroszok (ugye Poroszország önálló állam, illetve királyság volt) ellen a német háborúban. A poroszok a Bécstől 20 km-re fekvő Gänserndorfban rendezett katonai parádén ünnepelték a győzelmüket, ahol Gottfried Piefke a testvérével Rudolffal együtt vezényelte a zenekart. A bécsiek is siettek ki a városból, kiváncsiak voltak a bulira és a jól értesültektől informálódtak az eseményröl, akik valójában a karmesterekre célozva ezt mondták: Jönnek a Piefkék!  A mondat elterjedt, minden bizonnyal így vált szinonímájává az 50.000 porosz látványának. Iszonyú lehetett szegény bécsieknek, ennyi Piefke egy rakáson!
Ez a Piekfe valójában sértő, lenéző kifejezés, de végül is benne van minden. A Steigerung (fokozás) pedig a Piefke Arsch (wienerisch kiejtve: Oarsch ), a Piefke segg. Vagy a Saupreiß. Ez utóbbit már le se merem fordítani. Csak útmutatást vagyok hajlandó adni. Sau = disznó, Preiß = porosz.  Tetszik a vicces kifejezés arra az esetre, ha többen vannak a Piefkék, ha csoportosan nyomulnak mondjuk Bécsben a Grinzingben a borozókban, ahova buszokkal szállítják őket. Ilyenkor a bécsiek hasonlóképpen panaszkodnak “tegnap tele volt a Heuriger Piefkinesen-ekkel”(ejtsd: pífkinésen), szörnyű volt!

A Piefke az a tipikus, rettenetesen sokat beszélő (persze iszonyú hangosan), mindent tudó, mindenről véleménnyel rendelkező önbizalom túltengéses porosz ember szimbóluma, aki merőben az osztrákok ellentéte. Könnyű megfigyelni, piefkéék túristailag általában mindenhol ott vannak és véget nem érően, pattogós hochdeutschban (steril irodalmi német) értekeznek egymással. Egy Piefkének nem fog megfordulni a fejében, hogy alkalmazkodjon, esetleg lehalkítsa kicsit a hangját és annak megfelelően megpróbáljon kicsit bécsivé válni, nem. Egy Preiß (porosz) túltengő önérzetével, okosságával és legfőképpen a hangerejével Bécsben is 100 gramm szalámit (a 10 deka helyett), a kávéházban pedig „Kaffeet“ rendel így röviden és pattogósan (igen, röviden ejtik, mert a németben a két mássalhangzó jelzi, hogy a betű röviden ejtendő) valamint integet és „hallózik“ a pincérnek, ha fizetni szeretne.  Pedig tudja, hogy Bécsben ezer féle kávé van, a kleiner Braunertől és Melangetől kezdve az összes elbolondított fajtáig, de sima mezei, kávé nevű kávé az nincs. Vagyis van, de semmiképpen nem káfé -nak ejtve. Hogy a Piefkinesen is tudjon kávét inni, a kávéházak, hotelek, vendéglátóhelyek segítenek bölcsen, értik ha valaki csak simán kávét rendel. De akkor sem “kávénak” ejtik, hanem csodálatosan, dallamosan, az utolsó é-t meghosszabbítva kafféééééénak.
(Apropó, erre a hallózásra szeretnék egyszer mindenképpen kitérni, ez egy borzalmas német szokás, ami Bécsben olyan mint egy arculcsapás. Primitiv. )

Még valami. Ugye a bécsi vendéglátóhelyeken ingyen van a csapvíz, a Leitungswasser. Sokan azt hiszik, hogy Duna-víz a város vezetékeiben keringő víz, de nem az! Fantasztikus minőségű és ízű hegyi forrásvíznek örülhetünk Bécsben. Egyenesen az Alpokból. Ha nekem nem hisztek, akkor guglizzatok utána. Ahogy írtam, ez a csapvíz az éttermekben korlátlanul és ingyenesen áll a vendégek rendelkezésére. Egy felkapott grinzingi olasz étteremben jártunk 10 évvel ezelőtt, amikor megérkezett egy asztaltársaság. Rongyrázós, kivagyi, pénzes társaság volt, de ettől függetlenül, a nők a drága ételek mellé nem mást, csak “ein Glas Leitungswassert” kértek.
Namost, elérkezett az ingyen víz híre a poroszokhoz is. Buszokkal érkeztek és elfoglalták a kávéházak, éttermek asztalait. Dögmeleg volt, ők csak inni szerettek volna. De csak vízet kértek. Csapvizet. Egy busznyi Piefke. És örültek kegyetlenül az okosságuknak, hogy milyen rafkósan túljártak az Össik (osztrákok) eszén, klasszul megoldották a szomjúság kérdését. Ahol kérem a Geiz ist geil és a Schnäppchenjagd, azaz a leértékelt árúkra való vadászat egy nemzeti vonás, ott teljesen normális ez a gondolat, Bécsben a kávéházban csapvizet fogunk rendelni, mert az ingyen van.  Eh kloar. De ennyire azért az osztrák vendéglátósok sem hülyék. A service (kiszolgálás) miatt beszedték a pénzt a népektől. Akiknek persze feljebb állt, hiszen a csapvízért nem lenne szabad pénzt felszámítani, mivel mindenhol az áll, hogy ingyenes!
Ezek a Piefkék.

Az osztrákok Almdudleres reklámja is ezen a nem túl nagy szimpátián nyugszik. Wenn die kan Almdudler hab’n, geh i wieder ham szlogen, azaz “Ha nincs nekik Almdudlerük, akkor megyek haza!”  (Az Almdudler egy rendkivül kedvelt osztrák üdítő, olyan mint a mi Traubink volt, csak ez egy limonádés valami. A fiam Bécsben kizárólag ezen és csapvízen él. Bizony, mivel életkora miatt bort még nem iszik. ) A reklámban egy Piefke kiálltja a levegőbe a mondatot, várja a visszhangot. A visszhang érkezik is: Pfiati, azaz viszlát.

Marie

És itt a kedvencem, a lágyan, és a szó végét hosszan megnyújtva kiejtendő:  Marie (kiejtve: Máriiii)
Ezt a kifejezést még az osztrákokat ki nem állható volt főnököm és kolléganőm is napirenden használta. Előtte nem ismerték, de tőlem átvették. Beloptam az életükbe egy újat az ellenségtől.  Marie egy női név. De Bécsben ez a pénzt jelenti. Hast a’ Marie? (Hast du Marie?) azaz “Van pénzed?” -kérdezik a bécsiek.

De miért pont Marie?
A magyarázathoz repüljünk vissza az időbe.  1897-ben járunk, a bécsi Práterben.  Már ez idő tájt is tele volt nap mint nap a Práter szórakozó emberekkel, már ekkor is léteztek vendéglátóhelyek, de mozgóárusok is, akik Fleisch und Käse = húst és sajtot (ahol a hús értelemszerűen nem nyers pacal)  kínáltak az embereknek. Ekkortájt volt nagyon menő a Strauss dinasztia, a zenéjük. A valcer aratott minden társadalmi rétegnél. Maga a tánc, a valcer különben egy felsőausztriai néptáncból a “Landler”-ből fejlődött ki.
A práterben a párok élőzenére táncolhatták az imádott valcerüket, de ez nem volt ingyenmulatság. 5 krajcárt kellett a táncért cserébe fizetniük. Ezért a köznyelvben a valcert “5 krajcáros táncnak” hívták.
A táncra vágyó lányok többsége böhm származású szobalány, szakácsnő volt az úri házaknál, anyagilag kicsit jobban álltak, mint a gavallérjaik, a szegény, csóró katonák. Ezért fizették gyakran ők maguk a táncért járó díjat az udvarlójuk helyett. A lányok között nagyon gyakori név volt a Marie. Így vált ez a kedves hangzású név, a pénz szinonímájává Bécsben.

Tehát Bécsben ha valakinek Marie-ra van szüksége, mert “neger”, azaz elfogyott a pénze, annak nem nő kell.
A_5Kreuzer_1858_a

 

Peter Cornelius

Egy felejthetetlen koncert. Egy felejthetetlen hang, egy felejthetetlen művész… és Istenem, ez a dala! Majd elmesélem.
Peter Cornelius dalait papírzsebkendőben mérem. Már, hogy mennyit használok el a bőgéshez.
Ez a dal 2 zsepis. 
És benne van minden. Múlt, barátság, tragédiák, döntések, sorsok, emberek …és persze a tényleg nagybetűs ZENE és Bécs. Szerelem.
Javítom. 3 papírzsebkendő.


Anyukám

Egyszer csak úgy döntöttem, elmegyek az anyuhoz. A meglepetés ötlete az én fejemből pattant ki. Sőt, képes voltam teljes titokban tartani és nem elpofázni idő előtt. Bár a vége felé majdnem elrontottam. Épp az anyuval beszéltem telefononon, ahogy évek óta minden áldott nap. Kezdte felsorolni, hogy mi mindene fogyott el, de nem gond, már megkérte az egyik ismerősét,  aki megveszi neki ezeket a boltban, na akkor csillagokat láttam a marha nagy titoktartástól és éreztem, tovább nem tudom tartani, ki fog csúszni: anyuci ne vegyél ilyet, mert már ezt is vettem. A telefonnal besomfordáltam a páromhoz és kínkeserves pofákat vágva, pantominnal, némajátékkal előadtam, hogy nem megy, nem bírom ki, meg fogom mondani az anyunak, hogy jövök. Az én csöndes, hangját soha fel nem emelő párom eléggé idegesen és mondhatnám nem túl finoman felcsattant, hogy “halt die Klappe”, azaz fogjam be a számat! Még mormogott valami olyat is, hogy ez nem lehet igaz, eddig kibírta, most akarja közvetlenül a cél előtt elrontani az egészet …. és átvillant az agyamon, hogy igaza van. Most már nem szabad elcsesznem.
Jóvannajóvanna, most mi van? Nem lenne jobb, ha tényleg tudná, hogy érkezem?
– De miért lenne az neki jó? Kezdhetné az idegeskedést, meg a felesleges szervezkedést, hogy felkészülhessen az érkezésedre. Ez a tiszta stressz. Ezt akarod?!

Szóval igaza volt. De akkor is durva nehéz volt befogni a számat. A közösségi oldalamon is rohadtul vigyáztam arra, hogy a magyarországi mobil internettel kapcsolatos tapogatózásom valóban minden gyanú felett álljon. Azt írtam, hogy csak egy ismerősnek próbálok segíteni az információkkal, ha-ha-ha. A dolgon átlátó barátaimnak privátban vallottam szint és egyúttal kértem őket arra, hogy ne forszírozzák a témát. Izgultam, nehogy megtudja az anyu.

A terv egyszerű volt. Az amúgy is egy hétre Bécsbe látogató családommal együtt kiutazni, majd egy éjszaka után egyedül folytatni Győrig az utat. Hozzátenném, hogy huszonvalahány évesen lazán hazahoztam egy autót Belgiumból. Évekkel később Bajorországba jártam ki egyedül. Vezettem már sok-sok kilómétert, félelem és aggodalom nélkül. De mindez már a múltté. Már nem szeretek vezetni. Sőt. Ha nem muszáj, nem autózom. Viszont ha Győrig el szeretnék menni, akkor a Bécsen majd át kell autóznom. Egyedül. Bele se mertem gondolni, mert ez az a pont, ahol feladnám. De nem akartam, az anyu volt a cél.
Az engem talán nem annyira szerető navigációs herkentyűnk (nekünk csak Wagerle ), akármennyire is ellenkormányoztam és csitítottam, kibökött velem. A bécsi Spittelau városrésztől simán Budapest felé lehet venni az irányt, eléggé lightos verzió. Az is igaz, hogy az említett városrésztől indulva, a Gürtelen (brrrrrrr) keresztül lenne még közelebb a cél, de ezt a többsávos iszonyatot a baromi forgalmával nem nekem találták ki, eszembe se volt arra menni. A párom belőtte nekem az irányt, mutatta is, hogy merre kell majd mennem, nem lesz gond. Ha-ha! Tudtam, hogy lesz.
A családom elindult a metró felé, nekik időre kellett menniük egy rendezvényre, én pedig ott ültem az autóban és hirtelen szükségem volt a 15 évvel korábban a terhesgondozáson tanultakra. Nagy levegő beszív, bent tart, kifúj … ezt ötször egymás után, majd megnyugszunk.
Lószart. Ideges voltam mint a fene. Indulás (hála isten se biciklis, se gyalogos) majd természetesen hallgattam Wagerle szavára, aki engem a helyes útról levezényelt. Rémülten konstatáltam, hogy megyünk a Gürtel felé.
Hohoooo kispajtás! Ich bin ned deppert!, mondtam neki stílusosan bécsiül, azaz nem vagyok én hülye. És nagy fékezés. Arra nem megyek gyerekek. Nem tudom, hogy sikerült, de visszajutottam az origóhoz, ott álltam ahol 5 perccel korábban is, Spittelauban.
Wagerle, kuss és figyelj! Nem megyek a Gürtelen! Ennyire nehéz ezt megértened? Egy határozott “Achtung” hagyta el Wagerle torkát válaszul, de nem akartam megsértődni. A kezében voltam.
Felmentünk a csak egyenesen tovább útra, a táblákon szereplő “Budapest” irányok nagyon megnyugtatóan hatottak. Kicsit később néhány változtatást eszközölt Wagerle-Navi, jobbra-balra, egyenesen, nem baj, biztosan tudja, melyik a helyes út.
Aztán egyszercsak rádöbbentem. Nem merem leírni mit mondtam. Ez a szemét csak-csak elvitt a Gürtelre.
Arra emlékszem, hogy 4 kézzel szorítottam a kormányt. Ember! Erre maximum villamossal (bécsiesen Bim) járok, vagy metróval! Normális vagy Wagerle??
Szörnyű volt. Talán még fölöttem is mentek autók. Ezek ott Bécsben úgy váltják a sávokat, olyan magabiztossággal és rettenetes sebességgel, ami egy ilyen mazsolát mint én, a teljes töketlensége tudatában lebénit és megfagyaszt. Istenem, bárcsak tudnám, merre járok!
Örültem annak, hogy már nem bécsi a rendszámunk, nem mega-ciki a tökölésem. Na ja, nürnbergi rendszámmal egyedül egy nő …… végül is akár gratulálhatnának is, nem?

Majd kiérve Bécsből, jött a következő szar. Az osztrák monszum. A legmagasabb fokozatra állítva se bírta az ablaktörlő eltüntetni a wassert, szinte nem láttam semmit sem, csak a memóriámra támaszkodtam. Erre már jártam. A mögöttem haladó kamion sofőrjét jó pár évre börtönbe zárnám. Az állat, szinte tolt engem egy szakaszon. Végig útépítés,  egysávos út, 80-as tábla, tökig érő víz, kétszer majdnem elrepültem a vízencsúszás miatt, de a barom mögöttem úgy döntött, hogy most ő megmutatja, mekkora állat és belenéz a csomagtartómba.

Az osztrák-magyar határ, évek óta változatlanul maga az iszonyat. Fura népek álldogálnak mindenhol, Hasfelmetsző Jack kincsesbányája lehetne, itt szerintem sokáig nem fedezik fel a hullákat. A matricát a bodegáknál kell megvenni, ahol sorban állhatsz esőben, hóban. Bent a csúf épületben mehetsz pisilni, vehetsz barbie-babát, de matricás és pénzváltó nem kapott helyet. Azt csak kint intézheted, kvázi open air-programként. Szorítod magadhoz a táskádat, félsz.
Utána már könnyű. Hazai aszfalton szelem a kilómétereket. Teljesen rendben van.
Néha vigyázni kell, mert néhány barom (elsősorban osztrák rendszámmal) érkezik hátulról a belső sávban, de különben nyugi van.
Aztán egyszercsak meglátom. Győr. Istenem, Győr.
A házunk előtt szerencsémre parkolóhely is akad.
Kiszállni egyből akkor sem lehet. Nehéz pillanatok. Zúdolnak az érzések.
Aztán sóhaj, itthon vagyok.
Becsöngetek. Abban reménykedem, hogy megkérdezi, ki az?
De nem. Csak berreg az ajtónyitó.
Vágtatok fel a lépcsőházban. Az ajtaja résnyire nyitva, a kis kocsijából néz kifelé, nem tudja ki jön.
Anyuciiiii, meglepetéés! – kiálltom és tudom, hogy mostantól már minden jó.
Itthon vagyok.

A varázsüveg

A hallgatásnak ismét oka van …. Ne kérdezd mi, nem mondom meg. A fene akarja nagydobra verni a problémáit, ezt a mostanit, most én sem fogom … majd utólag. Ha megoldódott. Végtelen hitem és pozitívságom meri velem leíratni (bár lehet, hogy nem vagyok normális) ezt, hogy “majd ha megoldódott”. Mert meg fog oldódni. Bár ennek a jelenlegi sorcsapásnak (na ezen azért elvitatkoznék) súlya és nyoma van, tőle minden normális ember benyomna legalább két felest, valaki országot váltana … de had ne áruljak el többet. Majd. 

Se a bevezetőhöz, se a helyzetemhez abszolute nem harmónikázik, de egyrészt teljesen másként vagyok bekötve, mint embertársaim, másrészt valóban fantasztikus napokat éltünk át, ergo szarok én a jelenlegi problémámra, inkább elmesélem néhány élményemet a nyaralásunkból. Máshová készültünk, más volt a terv, de közbeszólt az élet, …… na mindegy, szóval ismét Bécsben landoltunk. Hazamentünk.

Ugye én másképpen, intenzívebben élem meg Bécset, mint más normális ember (ha-ha-ha, még időben javítottam a leírt mondatomat: “mint egy normális ember”-t ), vagy akár egy túrista. Az ott élő, gyökeret eresztett, helyismerettel, barátokkal, ismerőssel, törzshelyekkel rendelkező emberek életében van szerencsém osztozni. Köszönet érte a páromnak, aki kézenfogott és történeteivel elrepített engem is a múltjába, ezzel a varázslatos várossal kapcsolatos múltjába. Kezdem megérteni a feltétlen ragaszkodását Bécshez, bár a tudásának, információinak a tizedét se tudom feldolgozni, főleg nem megjegyezni. Neki minden belvárosi utca ismerős, bármerre megyünk, mindig akad mesélnivalója. Hálás közönsége vagyunk, a kisfiam és én.

Ennyi körítés elég lesz, most kicsit hanyatlököm az eddigiek stílusát. Nem  következik most semmi magasztos, se Sissi, se Franzl, egyszerűen csak WC-re fogunk menni.

Egy hosszú belvárosi keccsülés után kihirdettem a családomnak, hogy engem nem érdekel, de úgy érzem, hogy muszáj meginnom egy eszpresszót … oppardon egy kleinen Braunert, mert elhány erőm, ráadásul állati szomjas vagyok. Első kerület … okosan és figyelmesen kikerülve a neves kávéházakat, Sacher Hotelt, Kärtner Straßén levő iddogálókat, vadásztam valami megfizethetőbb helyre. Valahol a Kärtner Str. közepén aszontam, le innen emberek, ebből elég. Sok jó kis kiülős, beülős flamózó következett, de egyik se kocsma jellegű, má’ bocsánat, de úgy értem, hogy ezeken a csöppnyi, mégis tele levő lokálokban elsősorban az enni kívánó emberkékre vártak. Aztán éreztem, nem megy tovább. Mit látok? Az utcafronton helyes kis asztalok, székek, nagymálnával száguldó pincér mellett megy tovább (!!!) apus és a kisfiam. Ez nem lehet igaz! Nem veszik észre, hogy megérkeztünk?? Hát bitte! Tüntetőleg megálltam és lepakoltam magamat egy asztalhoz. Nagy öröm nem látszott a párom arcán amikor visszasétált hozzám és megkérdezte, hogy tényleg a Diglas-nál kívánom okvetlenül csillapítani a szomjamat? De teljesen felesleges volt a kérdése, ekkora már miattam akár aranyárban is mérhették a nedüt … döntöttem. Én maradok und slussz. 
Azért illendőségből persze megkérdeztem, hogy miért, mi ez a Douglas?
Apus lemondóan sóhajtott és halkan válaszolt. Nem Douglas ez, hanem Diglas. Egy régi, bécsi kávéház ….
Opps. 
Fasza. Ezek szerint megihattam volna a kleinen Brauneromat akár a Hotel Sacherben is. Nem vagyok sóher, de nagyétkű és folyton szomjas kiscsaládomat inkább ruháznám, mint etetném, meggondolandó mire mit adunk ki. Ismerős a szitu, igaz? Kicsit lerombolta volna az örömömet, ha egy wunderbares Wienerschnitzel (plusz pommes, plusz saláta) áráért ittam volna egy szimpla feketét.
De nem. Nem volt túl drága, bár a málnákkal és a söcivel együtt, khhm, ennyiért ketten akár ebédelhettünk is volna, de nem is ez a lényeg, hanem az a kávé! Dúdolt! Komolyan mondom, hogy én még ilyen selymes ízű, fantasztikus kávét még soha nem ittam. Erőset, gyengét, égett szagút (ebben jó vagyok, mert sokszor elfelejtem a feltett kávét), már igen, de ilyet, soha. Ez valóban kávé volt.

 A képen a Kávé 
(bár fele már hiányzik a csészéből, fényképezésileg későn kapcsoltam …)


Emlékeztek, régen Magyarországon is lehetett még málnaszörpöt kapni az éttermekben, amik sajnos mára már eltűntek a Colák, Fanták és társaik között. Bajoroszágban sincs, de Bécsben hála ég még mindig. Ha kellemes üdítő italra vágytok, akkor kérjetek egy Soda Himbeer-t (ez a málnaszörp), vagy Soda Zitrone-t (ezt nem fordítom).

Soda Himbeer, azaz a Nammálna … a háttérben pedig …. , na ja, egy Ottakringer

Aztán persze be kell térnie mindenkinek a legkisebb helyiségbe, nekem is.
A női mosdóba belépve, két wc-t láttam. Az egyiknek zöldes színű volt az üvegajtaja, rajta egy nagy behajtani tilos ábrával. Foglalt volt. A mellette levő wc ajtaja átlátszó üveg volt. Láttam a wc-t. Átlátszó üveg? Látni, ahogy a népek végzik a dolgukat?! Én oda nem megyek be. A helyzetet megnehezítette egy húsz év körüli, a wc-kel szemben levő mosdó feletti tükörben, magát nagy igyekezettel sminkelő lány. Most mit csináljak, de ciki. Ha én most a wc-be bemegyek, akkor a csaj mindent látni fog …. neee, gyerekek, már nem vagyok húsz éves, nekem ez kellemetlen. Misinájjak, hmm.. Először is alaposan kezet mostam. Majd papírtörölközővel gondosan megtörölgettem a kezemet… hú, anyukám, még meddig fested magad, menjél már ki, jaj de ciki. Szerintem ez a csaj arra vár, hogy én most mit lépek ….áh, Andi ne legyél már ennyire mamlasz… de nem…. kullogjak ki szégyenszemre ….
Bementem a wc-be. Szembfordultam az ajtóval, rémültem láttam, a csajt a tükörben. Ahogy én őt, úgy ő is engem…. most mi lesz .. és elfordítottam a reteszt.
És az üveg tejszerű zöldre váltott, vége volt belátásnak és a kilátásnak! Juhuuuuuuuuu. Bassszus és most nincs nálam a telefon!
Azóta levadásztam a cuccot az interneten, ezt muszáj megnéznetek. Az üvegben levő kristályok szerkezete változik meg az áram hatására.

www.heute.at

 

A videón láthatjátok, mi is történik. Szerintem is coool. 🙂

 

 

/forrás: http://www.heute.at/news/oesterreich/wien/art23652,876820/

Szóval még egyszer: Cafe Diglas. Ha jó kávét szeretnétek inni és egy jót vigyorgni a wc-ben, menjetek el oda, ha Bécs I. kerületében jártok.

Majom a neten

Sőt, egyenesen a facebookon!

Nonja  /kép: facebook/

Előrebocsátom, a következő sorok nem bírnak különösebb hírértékkel, de muszáj megosztanom, nehogy valaki lemaradjon egy mosolyról és elkótyavetyéljen akár csak 2-3 percet az életéből vidámság nélkül. Nem szabad.

Helyszín: Bécs, Tiergarten Schönbrunn (Schönbrunni Állatkert) 

Nonja, az orángután hölgy (37 éves lett, de még mindig gyönyörű, láttam) 2009-ben komoly játékszerhez jutott. Samsungék egy reklámkampány kapcsán a mancsába adtak egy olyan digitális fényképezőgépet, amely a vele készített felvételeket egyből nyomta át a fészbúkra. 
A hölgy készített is jó néhányat. Az oldalán, mert bizony már ez is van, a művek megcsodálhatóak. Nonja oldala: Klikk

Mondom, hogy láttam a hölgyet!

A félreértések elkerülése végett: Nonja, a képen a baloldali … 

Tessék megnézni, milyen kis akkurátusan készíti elő a fekhelyét!

Ha már majmok, akkor itt egy tegnapi beírás a müncheni magyarok oldaláról:
Egy férfinevű felhasználó (ott él, éppen ott van, nem tudom, lényegtelen) ezt a kérdést tette fel a csoportnak: “meg tudja valaki mondani, hogy hol van ma az octoberfest Münchenbe?” (idézet nem pontos, de már sajnos nem találom, gondolom kapott hideget-meleget és törölte.)

Ha valaki jelenleg Münchenben van és tervezi a Wiese (Octoberfest) meglátogatását, akkor külön tehetséggel megáldott embernek kell lennie ahhoz, hogy azt ne találja meg. Vagy igen nagyon hülyének. Jelenleg Münchenben szinte minden erről szól. A Theresienwiese metrómegálló megtalálásához sem kell vakvezető kutya. Ráadásul a fickó internettel rendelkezett. Ahelyett, hogy megkérdezné a barátját, Guglit, másokat fáraszt. A hol van ma a nevezett esemény, szintén agysebészhez méltó kérdés. Azt sugallja, hogy az Octoberfest színhelye naponta változik. 

Bezony, tegnap esett az eső, valószínűleg behúzták az egész mezőt a közeli Olympiacsarnokba …. hülye … 

Az új magyar helyesírás is megjelent a mondatában, a ban/ben helyhatározós ragok jelentését már teljesen elfelejtett bugyuták helyesírása: hol van ma az Octoberfest Münchenbe? …. Brrr.

Inkább a Nonja.Az legalább helyes. Akkor is ha butus. Egy embernél már visszataszító a majomész. Mindegy hol vagyunk.
Itt sincs másként, Nürnbergbe’.