A probléma megoldódott

(Segítek, mivel már régóta nem tudtam befejezni az előző történetet, szóval a melyik meccset nézzük az EB-n problémáról van, pontosabban volt szó.)
Az első akkor, amikor kiestek az osztrákok. Őket már nem látjuk játszani. A bánat kiült apus arcára, a nappali kezdett megtelni sóhajokkal, szomorúsággal, de nem sokáig. A szenzációsan játszó magyar válogatott olyannyira magával ragadta a páromat, hogy őszintén tudott örülni a meccsnek, a góloknak, a képeknek, a magyar szurkolók örömének, a ria-ria-Hungária rigmusoknak, és persze szokás szerint megint gyorsabb volt, kiszúrta a győri zászlót a tömegben.

A belga-magyar meccs kapcsán ismét bizonyított a magyarszeretetéből, megint ő volt a jobb. Jobb magyar szurkoló mint én. Szégyenszemre elkullogtam az 1:0 után, nem bírtam a vereséget, rettenetesen zavart. Dühös voltam, csalódott. Olyan jó lett volna….. ah! Az első félidő után úgy döntöttem ebből elég volt, nem érdekel, nem nézem tovább. Ezt én nem bírom végignézni, az nem lehet, hogy ennyi volt, még nem érhet véget ez a varázslatos mese! Ő bezzeg nem adta fel. Nézte tovább. Ezért szóltam neki:

– Kapcsold ki légyszi a tévét!
– De miért?
– Mert elég volt ennyi! Nem látod? Veszítünk, kész! Ki a rossebb akarja ezt továbbnézni?!
– Dehogy veszítetek, ne viccelj, 1 gólos vezetésnél még semmi nem dőlt el!
– Azt mondod? Hááát … talán…

De rendes volt, kikapcsolta a tévét. Aztán csak lestem ijedten, mivel vitte magával a tabletet az ágyba, azon nézte tovább a meccset. Szörnyű volt. Aludni akartam és nem gondolni a meccsre, de a villodzó fényekkel, a kommentátorral és a harmincezer üvöltő szurkolóval egy ágyban ez nem lehetséges. A “huuuu micsoda helyzet volt”, “ekkora lövés”, “nem lehet igaz, ez is csak kapufa” mondatai után mindig ideges lettem, forgolódtam és még szép, hogy oda-oda pislogtam a kijelzőre. A párom nem adta fel.
-Közel álltok a kiegyenlítéshez, nagyon jól játszanak a fiúk! (Figyelitek az “álltok” ragozásának diszkrét Abstandját? Bármennyire is magyarosch az aggodalma értünk, ő akkor is német.)

Aztán pittyegett a mobiltelefonja azon a mély, pár tadamból álló ijesztő módján. Neeeeeee, nem akarom tudni! – ültem fel hirtelen és kiáltottam kétségbeesetten, mert sejtettem mi következik. Azon a rohadt telefonon sokkal gyorsabban érkeznek a meccsekkel kapcsolatos eredmények, a tabletes/mobiltelefonos meccsnézés jó pár másodperccel, vagy akár 1-2 perccel is le van maradva. Tudtam, hogy valami rossz történik, éreztem.
Hát bejött. A párom rápillantott a mobiljára és szomorú lett: “Scheiße, Tor für Belgien.” Ezen már berágtam nagyon. 2:0 a belgáknak, na ebből elég volt.
– Legyen vége, kapcsold ki légyszi ezt a szart, a mobilt is, nem akarom tudni mi lesz a vége! Aludni akarok!
A párom az ilyen finom rezdüléseimre, föleg ha kihallja a számára még mindig idegen nyelvből – közel 18 év után is az! – , a magyarból az elmosódott bammeg-et, tudja, fele se tréfa. Szó nélkül átadta nekem a kütyüt, tegyek ahogy jónak látom.
Az elnémított, de ki nem kapcsolt tabletem landolt a nappaliban. Gondoljátok, hogy aludtam? A fenéket! Feszülten figyeltem, nyitott szemmel vártam mikor tölti be hirtelen fény a nappalit, ami azt jelenti, hogy bekapcsolta magát a kütyü, a meccsel kapcsolatosan érkezett értesítés. És megérkezett a ragyogás! Kalapált a szívem, vérnyomást nem mértem volna szívesen. Juj, lehet, hogy 2:1 lett az állás, már csak egy gól kell és döntetlen, jaj istenem….. Alszol? Dehogy!
Nem bírtam tovább, kinyargaltam a tabletthez és remegő kezekkel néztem meg az értesítéseket, adja az ég,…. de nem. Hogy az a … , a belgák rúgtak még egy gólt, 3:0 volt az állás. Keserű ízt éreztem a torkomban, utáltam az egész világot, beleértve az elégedett németeket és mindenkit (kollégákat is, de pszt)  akikkel holnap beszélnem kell itt a meccsről. A tabletet éppen tettem vissza az asztalra, amikor megérkezett a következő értesítés, a tőr a szívbe, a belgák négy nullra vezettek. Gyászmunka várt rám. Az alvás nem ment sokáig.
Nagyobb volt bennem a csalódás mint az elégedettség, amit így utólag nagyon bánok, hiszen egy szenzációs csapatot láttam, küzdő, akaró és végre, igazi jó focit játszó srácokat!

Már nem érdekel a belga meccs, elmúlt. Képeket nézegetek – és piszkosul örülök! – amik a szurkolókat mutatják Franciaországban, magyarországi városokban. És érzem, átérzem a lelkesedésüket, a büszkeségüket, a lendületüket, hiszen végre, végre, ennyi hosszú év után végre megtörtént, van magyar foci!
Szívből köszönöm a magyar focicsapatnak, a stábnak és annak a rengeteg honfitársamnak az élményt, a szívmelengető képeket!

SpielerfrauAztán relatív könnyű helyzetbe kerültünk, nem volt vita melyik meccset nézzük, mivel nekünk már csak a német csapat maradt. Akik aztán jól kikaptak. Blőd véget ért az egész, oda lett a mámor. (a francia-portugál döntőt már meg se néztem, annyira mérges voltam a német csapatra, nem érdekelt a vége, uninteressant)
Ennyi volt az EB, lassan visszatért nálunk is minden a régi kerékvágásba, végre újra utálhattuk a Nationalelfben játszó bayern münchenes játékosokat. Ez különben tényleg poénos Németországban, ugyanis sokan ki nem állhatják a Bayernt, de abban a pillanatban, hogy az amúgy utált játékosok a nemzeti színekben játszanak, abban a percben a nép imádott gyermekeivé válnak. Egy közülünk. (bár a “nézd meg ezt a falábut, hogy mellérúgta a labdát, tipikus Bayern-Sau” mondatok azért a fruszt miatt néha-néha kicsúsznak még a legműveltebbek szájából is.)

Tudom, hogy sok embert nem érdekel a foci, én se voltam más. Majd 40 éves koromig szó szerint leszartam a témát, a hideg rázott, ha fociról volt szó. A világ legprimitívebb dolgának tulajdonítottam, a klasszikus érveléssel, a “ki a fenét érdekel egy ilyen baromság, 22 ember nyargalászik egy labda után” … szóval tudom, hogy nem várható el mindenkitől, hogy ezt a szerelmet átérezze, ezért őket békén is hagynám. A többiekhez szólók, akiknek jelent valamit a foci és akiknek hozzám hasonlóan sokat jelentett ez az EB: Magyarok! Létezünk!

A’sszem gondban leszek

a mai meccsekkel. Egyidőben játszik Magyarország és Ausztria. Ráadásul két különböző tv-csatorna közvetíti őket. Melyiket fogom tudni nézni? 

Igaz nagy és felettébb okos tévénk van, de ennyire azért ő sem clever, gond lesz. Családi problémák. Remélem én leszek az erősebb, vagy legalábbis E., a párom a belátóbb. 

Látványosan készülök az esti magyar (és nem az osztrák!) meccsre. Az outfit is rendben, a Király-bugyi kikészítve, szerintem nincs olyan család, ahol legalább egy szürke macinaci ne lenne. 

Hajrá Magyarország, gyerünk fiúk! 

Dojcslaaaand! 

Három kollégám is elment fél órával  korábban a munkából, kénytelenek voltak, különben nem érnének időben a buliba, lekésnék a meccset! Németország 18.00 órakor játszik Észak-Írország ellen, tapintható mindenhol az izgalom.

A nürnbergi repülőtéren egy hatalmas public viewing várja a szurkolókat, akik nyugi, már jönnek! Láttam őket beszállni a metróba. A metró végállomásán szorgalmas ifjak cipelik a láda sörikét, ebből meccs lesz!

Hajrá Németország!

És megtörtént a csoda! Győztünk!

Ausztria-Magyarország 0:2

A nürnbergi újság (Nürnberger Zeitung) mai cikke a tegnapi őrületes meccsről, arról, ahogy Király Gáborunk a kapus matuzsálem és a nèmet Bundesligában nem túl jól teljesítő Szalai Ádámunk sokkolta az osztrákokat.

osztrakmagyarmeccs

A cikk megemlíti Alaba nyilatkozatát (volt hozzá szerencsém tegnap a tévében), amit a sportstúdió kommentátorai meg is mosolyogtak, ugyanis a 45 millió eurót érő Bayern München játékos szerint, az osztrák csapat volt a jobb. Ha berúgja az első helyzete gólját biztos abban, hogy másképp végződik a meccs. A kommentátorok szerint jót tenne Alabának, ha megnézné azért a meccset felvételről.

A cikk további részében ugyanaz áll, ami ma majdnem minden újságban, nincs értelme fordítanom. A hír nekünk öröm, az osztrákoknak katasztrófa.

De a kép alatti szöveg kérem, az figyelmet érdemel! A nürnbergiek nagy hirtelen büszkék lettek arra a Stieber Zolira, akit a csapatukban már jó ideje nem is engedtek játszani, de most a szuper gólja miatt hirtelen fontos lett: Ungarischer Jubel mit Nürnberger Beteiligung – magyar ujjongás nürnbergi részesedéssel. Vagy ahogy a Glubb-Blog Nürnberg írta: “So einen wie ‪‎Stieber‬ bräuchten wir halt! 😂” Egy ilyenre, mint a Stieber lenne szükségünk! (Zolit a Hamburgi SV kölcsönözte ki az 1.FCN-nek egy évre, de valahogy nem sikerült neki a nürnbergi áttörés, nem igazán játszhatott. Most meg egy ilyen gólt rúg!)

A meccs után figyeltem az interjúkat, hát a magyar csapat német edzőjével készült riporttól kettéállt a fülem. Nem tudom ki volt az a nő, akinek a hangját hallottam, de igen-nagyon-megaciki volt az az “eeeßbesteckes” akcentusa. Borzalmas volt, fület bántó. Kishazánkban olyan sokan beszélik magas szinten a nyelvet, nem tudom elképzelni, hogy nem lehetett volna mást találni erre az interjúra …. a végét sikerült felvennem, talán abban még hallható egy-két ungarischen akzent …. Az interjú után a ZDF sportstúdiójában is nagy volt a mosolygás, egyikük meg is jegyezte: ich habe einen leichten Akzent gehört (egy hangyányi akcentust hallottam)

Sajnos későn kaptam észhez, a legjobb rész már lement. A legutolsó akkordok a Bernd Storck-val folytatott interjúból. Így a végefelé már nem annyira szörnyű, de az eleje az mondom, döbbenetes volt.

De végülis teljesen mindegy, igazatok van, a lényeg, hogy győőőőőőztünk!

A kollégáim és a Herr Főnökék ma igen helyesek voltak, mivel mindegyikük megemlítette a tegnapi szenzációs meccset, és elismerően szóltak róla. Tök jó volt hallani (végre!!!!), hogy wie gut war Ungarn! Meg hogy a Stieber Zoli und der Kirali, und der Száláj!
Bizom a csoda folytatásában, hiszen ha egy üzlet beindul…… !


Utógyújtás: Stieber Zolit méltató cikk jelent meg a nordbayern.de oldalon is, itt tudjátok elérni: Stieber Zoli

44 év után!

Hihetetlen, hogy kis országunk ismét EB-s résztvevő! Es engem nem érdekelnek a finnyás megjegyzések a viel zu viel manschaftról, hogy Ungarn is csak azért került be, mert… Alig várom a mai osztrák-magyar meccset!

A nürnbergi újság tegnapi és mai száma foglalkozik Magyarországgal az EB kapcsán. Tegnap Király Gabor szürke macinacija volt a téma,ma a monarchiás összecsapás.


A der Spiegel adományozta Király Gabi bugyijának a “Lagerfelds Schrecken in grau”, azaz “Lagerfeld iszonyata szürkében” címet. A cikk persze elmeséli a gatyesz eredetét, annak szerencsehozó szerepét, de mindez a lényegen, tehát a látványon nem változtat, az marad… khmmm nem túl szép.
Lagerfeld szerint, aki joggingot hord, az elvesztette a kontrollt az élete felett. (Erre Gáborunk válasza: kapus vagyok, nem top-model, a maci a munkaruhám.)

További újságcikk taglalja a financiális különbségeket, mennyi a csapatok jelenlegi piaci értéke. 45 millió a 25 millió euróhoz. 45 millióba Alaba kerül egyedül az osztrák csapatban, 25 millióba a magyar csapat kerül. Komplett.

Mindegy. Csodák márpedig vannak! Remélem ma a részesei leszünk!


Foci EB 2016

Végre foci!

fotó: Iris Hensel ZDF
Béla Réthy /fotó: Iris Hensel ZDF

A megnyitó ünnepség közvetítője Réthy Béla volt (jaj, imádom! Szerintem őt az emberek vagy imádják, vagy utálják, a kettő között szinte nincs senki.). Réthy Béla 6 nyelven beszél, és nem tudom mit is tart a valódi hazájának, de nekem ő magyar marad. A kedvenc magyar-német sportriporterem. Humora van, finom szarkazmusa.
Találtam a youtubon egy felvételt, amelyiken Béla magyarul is megszólal. Hallatszik az idegen akcentus és a nyelvtani hiba (vannak-ot mond a voltak helyet), de kérem, ez semmi! Gyönyörűszépen beszél, pedig soha nem élt Magyarországon. 1956-ban szülei elmenekültek Magyarországról, Béla Bécsben született. A család onnan Braziliába vándorolt ki, majd 1968-ban, Béla 12 éves korában visszatértek Európába, Németországba költöztek. Wiesbadenben érettségizett, majd Mainzban járt egyetemre. Újságírást, tömegkommunikációt, szociológiát és etnológiát tanult.
Réthy Béla nekem egy etalon, a sportriporter és a intelligens, humoros ember etalonja.

Réthy Béla a felvétel vége felé hallható (a 7. perc után …)

De vissza a mostani foci EB-ra! Ha láttátok az ünnepséget, akkor láttátok a pályára bezúduló rengeteg táncosnőt is. Nekem is feltűnt, hogy nem mindegyik egyszálbelű, sőt! Béla, a ZDF riportereként (szerintem 80 millióan csüngtek a szaván) ezt így kommentálta: “Tänzerinnen aller Gewichtsklassen”, azaz “táncosnők, minden súlycsoportból”. Ezért szerintem meg fogják kövezni, de én pont az ilyenekért szeretem. Kimondta azt amit te is, én is láttam. Amíg én azon gondolkodtam, hogy jéé, nem lehet, hogy egy picit kövérebb egyik-másik táncosnő? Vagy csak a kamera, a színek megtévesztőek? El se jutottam a végéig, Béla már kimondta a megfejtést.

Nagy az öröm errefelé, a bizakodó várakozás. Könnyű a németeknek, tudják, hogy esélyesek lehetnek az európabajnok címre.
A boltokban mindenfelé a focival kapcsolatos, német nemzeti színekben pompázó cuccok, zászlók sokfelé.
A munkahelyemen is folyik a tippelős játék, majdnem meg is sértődtem. Ugyanis a hat tippből öt 2:1-et jósol az osztrák-magyar meccset illetően. Urinő voltam, nem nyilvánítottam véleményt. (ezzel a szokatlan húzásommal jól meg is zavartam a kollégákat, nem tudtak a szituval mit kezdeni. Ha-ha-ha!)
Az iciripiciri olasz éttermesünk is megcsinálta a saját kis public viewingját, csak a magyar zászlót felejtette el a kollekcióból, de nem gond, majd megfordítjuk az olaszt.

sator

A hercogenaurachi Adidas Outlet Factoryban láttam tegnap a német válogatottat hátulról. Pontosabban, három darab Rüdigert.

rudiger

Gondban leszek a meccsekkel, ugyanis három csapatnak szurkolok: a Monarchiának (ez már két csapat) és Németországnak. Remélem nem fogok senkit se megbántani, de ezzel a három hazával már nem könnyű a semlegesség. Természetesen teljes mellszélességgel kívánom Magyarországnak, a magyar csapatnak a gólokat, hogy jussanak messzire az EB-én!
Remélem szép lesz a mese vége!

és lett Oenning!

Lett ám! Tessék kérem, ő Michael Oenning!

A képen még a nürnbergi macifelsőben

NUREMBERG, GERMANY - SEPTEMBER 12:  Head coach Michael Oenning of Nuernberg smiles before the Bundesliga match between 1.FC Nuernberg and Borussia Monchengladbach on September 12, 2009 at the Easy Credit Stadium in Nuremberg. (Photo by Alexandra Beier/Bongarts/Getty Images)
(Photo by Alexandra Beier/Bongarts/Getty Images)

Az előző posztnál elmaradtak a képek, mivel a WordPress csókuttatott. De ugyebár van az embernek egy 15 éves kisfia (köszönöm André!) és egy WordPress Magyar Közösség, amelynek fórumán útbaigazítást nyertem. Ajánlom őket: klikk ide

Őszinte leszek, még az útbaigazítással se tudtam volna megoldani a gondomat, ehhez már pici rutinnal kell rendelkezni az FTP meg szerver területén.

Élvezem, hogy újra tudok képeket feltölteni, uhhohhát most jöjjön az újságcikk a Nürnberger Zeitung tegnapi számából….. mondtam már, hogy megy az Oenning Budapestre?

OeningZeitung

Michael Oenning és a Vasas SC

Csak egy pici hír a helyi újságban (igen, volt rá időm, mivel azokhoz a szerencsésekhez tartozom, akik a héten még szabin vannak) egy régi kedvencemről, Michael Oenningről, akiről sajnos nem tudok képek beszúrni, ahogy az említett újságcikket sem, mert egyszerűen nem megy. Nem tudok képeket feltölteni.
Szerencsétlenségemre a világ legelbaltázottabb webhostingjánál sikerült kikötnöm, egy igazi balfék srácnál, aki valószinűleg a nagyszobából irányítja a szerver-birodalmát. Az ügyfelei meg a hozzám hasonló mazsolák.
Már fürödtem be vele korábban is, mert az oldalamat ért támadások miatt teljesen tehetetlen volt.
Ha megoldódik a probléma, ha ez a Kevin-Justin végre beállítja azt, amit kell, akkor ismét fogok tudni képeket feltenni, addig nyista. A blogot átköltöztetni máshová…. huhuuuuhu, erről is van szó, de ettől, nagyon fosok. Rengeteg munka és erre nincs időnk. Végül is ez a blog nem egy kutatónak a fontos jegyzőkönyve, nem világmegváltó információk, csak egy blog. Bár most erre elszomorodtam, mert nekem ez a “csak egy blog” sokkal többet jelent. Ez a harmadik gyermekem. (A második, a fiammal egyidős Pepi-maci. Plüsséktől.)

Szóval Oenning Michaelről, az 1.FCN egy korábbi edzőjéről írnak a cikkben, aki a Budapesti Vasas SC-hez igazol vezetőedzőként. Megpróbálja megmenteni a csapatot a kieséstől. Remélem sikerül neki, volt nálunk is egy jó szériája. Az ő edzősége alatt sikerült a Nürnbergnek felkerülnie az I.Bundesligába, valamint ne felejtsük el, hogy többek között ő fedezte fel Ilkay Gündogánt is, aki a legutolsó infók szerint a Juventushoz készül. (Ez jó lenne a Nürnbergnek, mert a szerződések szerint ők is, mint volt klubbja pénzt kapnának. Milliókról van szó.)
Most felnéztem a Vasas oldalára, ott is megjelent a hír róla, de sajnos az is fénykép nélkül. Egy helyen lehet a webhostingunk? Hmm. A hír Oenningről

Kedves Michael, kívánom, hogy sikerrel járj, mentsd meg a Vasast! A csajoknak meg üzenem (nem a 20-éveseknek, hanem az én korosztályomnak), hogy érdemes lesz kimenni a Vasas meccsekre, jól néz ki a pali!

Az irodában

Hála ég, elég pergősen telik a napi 9 órám a munkában és a fiú kollégáimnak köszönhetően rengeteg a poén. 5 (!) fiúval dolgozom együtt, mindegyik más karakter, de karakter a javából.
Azt is nekik köszönhetem, hogy megtanultam a labdát a papírkosárba rúgni, illetve dobni. Ha valaki nálunk jár és az irodánkból huppogást hall, akkor az nem más, mint a napi egyik fordulónk, célbarúgunk, célbadobunk. A múlt héten belefogtam az újabb játékba, a labdának a lábfejjel történő  papírkosárba emelésébe. Az egyik lövésem túl erősre sikeredett, a labda felvágódott a kollégám íróasztalára, ahol telibekapta az üdítős üvegét. Csak arra emlékszem, hogy leszartam a fizikai törvényeket. Rárepültem az üvegre, röptében kaptam el. Még hosszú percekig gratuláltak a fiúk, ilyen gyorsaságot és reflexet már régen láttak. Kicsit fájt a jobb karom, de boldog voltam. Sikerült. Teljes értékű fiúként teljesítettem.

Az irodai sport (sport! ha-ha-ha-ha!) mozzanatai.

Rákészülés

foci1

és a pillanat ….

foci3

amikor betaláltál a labdával! Yesssss!

foci2

A foci (naná), hogy elsőrendű téma nálunk, bár nagyon észen kell lennünk, nehogy túlszaladjunk egy bizonyos határon, aztán nagyon megbántsuk a másikat. Ugyanis nagy-nagy bánatomra nem minden kollégám 1.FCN rajongó. Egy olyan csapatnak szurkolnak, aminek le se írom a nevét, annyira utálom. Csak annyit mondok, hogy Münchenből való. Azt hiszem ezzel már mindent elmondtam.
A cikizés megy persze nap, mint nap. Egy nyertes meccs utáni reggel, örömtől duzzadva megyek dolgozni, beesek az irodába, tépem magamról le a sálat, kabátot és lelkesen kérdezem C-t, a kedvenc kollégám: “láttad, hogy micsoda góóóólt rúgott a Burgstallerem?” Erre C. a szokásos rezignációval, legyintve válaszol:
– Ah, nézzenek oda, hogy örülnek a Glubbererek! Na mi van, azért mert egyszer végre gólt rúgtatok, azt hiszitek az valami, hogy esetleg ott a helyetek a nemzetközi vízeken? Ugyan már! Azt láttad volna amikor a …….-ék a csempionszligában az X nagy-nagy csapat ellen játszottak és a Molnár lazán betolta a hatszázadik gólt …. blablabla…
És már el is ment a kedvem. De nem kell félni, mert a bosszú nem sokáig várat magára. Elég egy apró megjegyzés, egy történés a másik csapat házatáján, már röpül is a megjegyzés a kollégám felé.
– Na mi van Herzerle (kisnyuszkó), te is mész a krízis-ülésre? Tegnap a második félidőben már nem rúgtatok gólt, mi történt? Lecserélik a trénert? Vége a csapatnak?
Vagy amikor véletlenül kiderült, hogy még klub-trikója sincs a kollégának.
– Micsoda?? Még egy nyomorult klub-trikóra is sajnálod a pénzt? Micsoda szurkoló vagy! Szégyent hozol a csapatra. Minimum egy szép fehér kötött pulit kéne viselned, az elején egy bazi nagy, baromi ronda Telekom felirattal. Ejnye-bejnye. De nem csodálkozom, hiszen ezt mindenki tudja és ismét beigazolódott a mondás: A parasztoknak (Bauerneknek hívják Németországban ezt a csapatot az ellendrukkerek) nincs szurkolójuk, csak nézőjük. Mert az ilyen, akinek még trikója sincs, az maximum néző.
És ilyenkor persze csapkodjuk a röhögéstől az asztalt, a combunkat, vagy éppen a másik vállát, vagy csak vigyorgung szélesen. És vigyázunk arra is, hogy pont kerüljön a mondat végére. Mert ha ott a pont, akkor a téma lezárva és jöhet a következő hülyeség. Ami jön is, sokáig nem kell várni rá.
A Bundesliga alatt tipmixet játszunk, két csapat meccseire tudunk tippelni. Most nagyon izgulok, remélem viszem a jackpotot (egyszer más sikerült), ugyanis csak én tippeltem 2:0-ra a mai Bayern – Dárdai meccs kapcsán. Apropó, ha németnyelvű közvetítést néztek, akkor a Dárdai és a Szalai nevét nem fogjátok hallani. Dádáj és Száláj van.

tipspiel

A napjaimat felvidítja a munkám is, a stresszet leszámítva. Ugye nem titok, egy nürnbergi munkaerő-kölcsönző alkalmazottjaként, rendszeresen beszélek telefonon, németországi munkavégzésre jelentkező magyar szakemberekkel. Ha nem ezt a munkát végezném már négy éve, némely hívás kapcsán azért megállna az ütő bennem. De edzett vagyok, már nem lepődöm meg semmin se, maximum néha vigyorgok. Az emberek írásbeli jelentkezése se kispályás, bár hozzáteszem, hogy az önéletrajzát a guglival németre fordító pályázó, legalább feccólt bele energiát. Bármilyen meglepő, néha nem azok a leghülyébbek, akik önéletrajza három mondatból áll, illetve a lap alján a 2003. március dátum áll. Nekik is adok egy esélyt, és valóban, néha valódi kincsre lehet lelni, remek jó szakemberek, csak ugye az a fránya internet, meg kompjúúúter. De majd, ha a lányom hazajön a kollégiumból, majd ő segít nekem átküldeni mindent, jó lesz így Andrea?
Idegesítő, hogy gyakran a word doksiként mellékelt önéletrajzok a legritkább esetben viselik a “XY Önéletrajz” nevet. A “Fater most jó”, a “Papa”, “Újra javítva most már jónak kell lenni”, “német szerinted jó” címeken sikerül elküldeni a jelentkezőknek a pályázatot. A kedvencem, az igazolványokat, tánciskolás és összes számítógépes tanfolyamán megkapott oklevelét beszkennelő és az emailhoz mellékelő emberke. Vagy a 32 db lejárt hegesztő minősítését megküldő. Mert ezeknek a mellékleteknek nincsen soha saját neve! A 32 db melléklet áll a: 0143foto.jpg, 0144foto.jpg, 0145foto.jpg, 0146foto.jpg ……….stb. -ből. Elég, ha ránézek, már akkor szédülök. Ne küldjetek ilyen dolgokat, nincs értelme.

A telefonbeszélgetésekről jutott eszembe egy aranyos történet, a napokban történt. A srác, akivel beszéltem őszintén bevallotta, hogy nagyon nem tud németül beszélni, igencsak minimális a tudása. Nem baj, majd tesztelem!
– Wie heißen Sie? (hogy hívják) – kérdeztem
– hmmmm ……. tétovázott… majd boldogan válaszolta: Ja! Schweißen! (hegeszteni)
– Nem jó. Nem ezt kérdeztem. Heißent mondtam, Schweißenről nem beszéltem. Azt kérdeztem, hogy hívják!
– Azt nem így mondják! Csattant fel a srác. Wie heißt du? Ez így van.
és ekkor elnevettem magam, mert ez a kérdésem tegező alakja volt és megértettem, hogy miért csak ezt a ragozott alakot ismeri. Az építkezéseken nem futnak felesleges udvariassági köröket, nem magázódnak. Mi a neved? Csak ennyit kérdeznek.
– Sind sie Schweißer?
– Ja! Ik schweißen! – lélegzett fel a srác.
– Nem jó, vettem el ismét a kedvét. Vagy azt mondja, hogy ich bin Schweißer (hegesztő vagyok), vagy azt, hogy ich schweiße (hegesztek). Az egyik főnév, a másik ige.
– Jó jó. – törődött bele az okoskodásomba, amit kicsit megbántam. Felesleges. 🙂
Viszont, ha már a hegesztésnél vagyunk, kiváncsi lettem arra, hogy van-e érvényes minősítése?
– Haben Sie gültige Schweißerprüfung?
…… mély hallgatás a vonal másik végén
– Haben Sie Schweißerprüfungen? Vielleicht sogar gültige Prüfungen? G.ü.l.t.i.g.e .. betűztem
…. még az előbbinél is mélyebb hallgatás a vonal végén
…. vártam, vártam, vártam
aztán végre ismét megszólalt a srác
– Most hozzám tetszik beszélni?
Elnevettem magam:  – Hát persze, hogy magához! Nekem eddig úgy tűnt, hogy mi egymással telefonálunk!
– Jaaaj kérem, de akkor ne tessék nekem “ilyeneket” mondani, én ezt nem értem.

Vagy a másik.
– Kedves János! A kollégáját nem tudtam telefonon elérni, mi történt?
– Ja, maga hívta? Mondta a kollégám, hogy volt egy hívás valamilyen igennagyon ismeretlen számról és ugyebár annyi mindent hallani manapság az átcseszős telefonokról, aztán meg majd fizethet baromi telefonszámlákat!
– János (de akár szólíthattam volna Hajnalkának is, igaz? ), de a kollégájanak nem tűnt fel, hogy egy német számról hívják? Ahonnan elvileg egy hívást várt. Nem látott még 0049-vel kezdődő telefonszámot?
– Háát, hogy őszinte legyek, nem.
– Még soha nem hívták Németországból?
– Nem.
ekkor már rosszat sejtettem ..
– János, elképzelhető, hogy a kollégája még soha nem is dolgozott Németországban?
– ööööö, igen, még eddig nem sikerült neki.
– Beszél egyáltalán németül?
– khmm ….
– János!!!!!! – és ezt a hat felkiáltójelet egyből ki is hallotta a felcsattanásomból. A jó német nyelvtudással és komoly németországi szanitéres és fűtésszerelős tapasztalattal rendelkező kollégájának (most lehet, hogy nem leszek szimpatikus) nem adtam lehetőséget. Különben emberséges és jóindulatú vagyok, de hülye az nem.

Egy régi kollégám járt nálam az irodában, megbíztam egy feladattal: mindenki emleget egy bizonyos Imrét, nagyon szeretném megtalálni, de nevetni fogsz, eddig még senki nem tudta megmondani a családnevét, pedig ismerik. Te is ismered, igaz?
– Az Imrét? Persze!
– De milyen Imre?
– Húúú, azt nem tudom. De utánajárok!
két héttel később cseng a telefonom, a volt kollégám hív
– Szia, képzeld el, beszéltem az Imrével és megkérdeztem mi a neve!
– Ügyes vagy! Es hogy hívják?
– Bokos Antal!
… a kollégámnak isten bizony nem esett le a tantusz, ezért megismételtem neki. Aha, szóval az Imre neve Bokor Antal.
Erre a kollégám.
– Ööööö, én azt hiszem inkább megyek vissza csövet szerelni! Szia, majd beszélünk és nevetett. Ahogy én is és máris jobb volt a napom. Az Imre meg ráér. Csak tudnám mi a rendes neve?

bureaucracy-1016176_1920

Ebből megint botrány lesz!

Érezni a szelét nagyon. A 2006-os foci VB rendezési jogával kapcsolatos botrány dagad. Csak 6,7 millió euró (majdnem német márkát írtam, de akkor 13,4 millióról lenne szó és mindez osztrák Schillingenben 93,8 millió) sorsáról van szó.

Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó Szövetség (ez németül a DFB)  elnöke már hétfőn lemondott a tisztségéről. A Császár, Franz Beckenbauer feje fölött is gyűlnek a sötét fellegek. A múltkor 3 órát töltött zárt ajtók mögött az ügyvédeivel. Az egyik helyi rádió reggeli műsorában a műsorvezetők hangot is adtak a sajnálatuknak. Szegény. De nem a Beckenbauert sajnálták, hanem az ügyvédeket. Ha-ha.

Foto: AP/Frank Augstein
Foto: AP/Frank Augstein

Jár errefelé egy mondás, kezd úgy tűnni, hogy van benne valami!  2014 Beckenbauer besucht Uli Hoeneß. 2016 Hoeneß besucht Beckenbauer.

2014-ben Beckenbauer meglátogatja Uli Hoeneßt.

2016-ban Hoeneß meglátogatja Beckenbauert.

Ugye nem kell mondani, hogy hol? Én nem árulom el, mert ez a poén lényege. Aki ezt nem érti, annak úgyis tök mindegy, már az elejétől lemaradt a műsorról. Aki érti, az most vigyorog. Bár hozzátenném: a legszebb öröm, a káröröm.