Mementó …. Jacqueline

Már tudom, mások se kapnak kegyelmet. Ha egyszer lejárt az idő, akkor nincs menekvés.
Lehetsz bármilyen szép kivül és belül, semmi nem segít.
Azzal se nyersz időt, ha éppen kimondhatatlanul boldog és szerelmes vagy, ha éled és imádod az életed, nem érdekel senkit. 
Legalábbis senkit se ott “fent”. Már döntöttek, el kell menned.
Július 3-án még írt nekem. Jókedvű volt, mint mindig.
Augusztus 30-án még fényképeket közölt magáról. Október elején is ide-oda írt, csacsogott. Aztán október közepén érkezett a szörnyű hír. Az egyik barátnőm mesélt róla, a betegségéről, amiről már régóta tudtak, de nem volt téma, hiszen mindig kontroll alatt, kezelve volt. Valójában az utolsó héten se tudta szinte senki, hogy ez az alattomos betegség az egyik napról  a másikra ismét kitört és már nem tűrt el semmilyen kezelést. Már csak pusztított.
 
Körülbelül 1-2 hét alatt elment Jacqueline. Pedig szép volt kívül és belül. Valamint kimondhatatlanul boldog a férjével. 
Két fia is gyászolja.
És persze a férje.
A férjét úgy hívják: James Hunter
 
Álljon itt emlékül az a dal, aminek ihletője Jacqueline volt.
Jackie, nyugodj békében! :-((

James Hunter – Goldmine (az aktuális kedvenckém)

Több éve várom szívrepesztve Dzsémszi új CD-jét. Mára már tudom azt is, hogy kiadása tényleg a küszöbön áll. (igaz nem tudom milyen messze van ez a küszöb … )
Ezt az infót nem a neten csipegettem össze, de nem ám! A hírek direkt Mr. Hunter közvetlen közeléből szálltak felém bebeeee! 🙂 A részleteket hagyom, csak annyit jegyeznék meg, hogy észveszejtő ez az internet. Egyszerűen fantasztikus, ahogy az egymást soha nem ismert, látott, hallott, szagolt embereket a közös érdeklődésüknél fogva összehozza. Ezeknek az új ismerettségeknek, találkozásoknak, barátságoknak nagyon örülök. Persze sok marhának és kellemetlen embernek már nem, hiszen velük is tele van a pálya, de hála ég, előbb, vagy utóbb megszabadulok tőlük, messze sodorta és sodorja őket a világháló.
James Hunter junius 28-i, londoni fellépésén készült az alábbi felvétel. Utalva az előbb írt ömlengésemre, azt tenném még hozzá, hogy hála a netnek, azt is tudom ki készítette, mégpedig az egyik nagyon aranyos internetes virtuális “barátnőm” igazi (nem csak internetes) ismerőse! 🙂
Végül is tök mindegy. A lényeg, hogy nagyon szeretem ezt a számot. Is! 🙂

Születésnapi ajándék

Hiába minden, állati feledékeny vagyok. Elfelejtettem elmesélni, micsoda ajándékot kaptam khmmm a februári születésnapomra. A kavarodást az okozza, hogy a blog és a fészbúk néha nekem több ponton összemosódik, így előfordul, hogy oda beírok valamit, amiről itt aztán megfeledkezem.
Ìgérem, ezentúl majd jobban figyelek! 🙂
Időnként benézek a kedvencem, James Hunter weboldalára, nézegetem, merre is fog fellépni, hátha! Àltalában nulla találat, mivel koncertek New Yorkban, Bostonban, Melbourneben, Londonban, meg Finnországban, Franciaországban, Spanyolországban … eh, nekem nem fog összejönni, no chance. 
Erre mit fedeztem fel februárban? Az amerikai turné és egy holland koncert között elbújva mosolygott rám a maga kb. 450 km-es, mondjuk úgy, innen Nürnbergből még talán elérhető távolságával egy St.Pölten-i koncertje.
Istenem! James újra Ausztriában! 2 éve nem jártam koncertjén, de jó lenne … áh, túl messze van, és egy ilyet út túl sok pénzbe kerül, ó hogy a fene vigye el ! :((
Eleve lemondóan biztosítottam E.-t a páromat arról, hogy nem őrültem meg, dehogy akarok oda elmenni, de nézze meg, hát van nekem szerencsém?!? Miért nem tud idejönni Nürnbergbe, miért ilyen messze? 
Na, ja … E. dünnyögött valamit, de a témát nem is űztük-fűztük tovább. 

Aztán egy szép napon érkezett a részemre egy email, E. irodai emailcíméről. Egy pár szó az elején, amellyel sok boldogságot kíván, aztán a mellékletben végigolvashattam apus komplett jegyvásárlási akcióját arra a bizonyos ausztriai koncertre. 3 métereset ugrottam! Nem, asszem 4 méterest! 
A boldogságom akkor határtalan volt, bár mára már határokat öltött, mivel egy kicsit zavar az út anyagi vonzata …. hogy is mondjam? Nem lenne feltétlenül muszáj, a jelenlegi körülmények nem igazán kedveznek a kiadásoknak, de ha őszinte vagyok, akkor is, marhára örülök neki! 
Bevallom, nem veszítettem el azt a képességemet, amivel határtalanul tudok örülni minden, esetleg másnak kevésbé érdekesnek tetsző dolognak. Zene, az 1.FCN, színház, könyvek, mind-mind olyan fontos elemeim, amiket kellő intenzitással, lelkesedéssel élek meg, túlbugyogva, szinte már káros. 🙂
Ezek az élmények nekem fontos dolgok, egy az egyben ilyen voltam fiatalabb koromban is. Első a mosoly, menjünk!!! 
Kit érdekel, hogy amit teszünk az okos-e, vagy van-e értelme, hogy éppen megtiltották a szüleink, irreleváns! Menjünk! Utazzunk! Akár autóstoppal, ha muszáj akkor majd alszunk az állomáson (ugye T.Andika ? :)) ), azt meg, hogy mi lesz otthon, ha szülők előtt mégis lebukunk, hát …. azzal most nem foglalkozunk! Buli van! :)) Dehogy akartunk mi állomáson aludni, csak úgy adódott, mivel az összes előre kalkulált vonatot sikeresen lekéstük. Nem a saját hibánkból, ez az akkori MÀV-menetrend ajándéka volt, az egymást be nem váró vonatokkal.  Ekkor tanultuk meg mi a különbség az teória és a gyakorlat között. 🙂 Ott, ahol elvileg nem történhet semmi, mert van 8 perc az átszállásra …. :))
Jó volt a barátság, jó volt a barátokkal együtt lenni. A cél az élmény volt maga, a közös élmény. Együtt átélt kalandok, amik aztán évekre feltöltötték az örömaksijainkat. Sőt, még mai is azokból merítünk. 
Egy cseppet se változtam, és ennek én örülök! Bár az anyu úgy fogalmazna: Èdes lányom, Te maradtál ugyanolyan hülye, amilyen voltál! – de persze elröhögné ő is a végét. 🙂 Sajnos nincs mit tenni, léteznek emberek, akik soha nem nőnek fel. Az egyik vagyok én.
Persze ez nem hülyeség, ez más. Talán maga a szabadság, a kötetlenség, az öröm szüntelen keresése, ki tudja. Kár lenne, ha már semmi se érdekelne és hozna tűzbe. Ezért van az, hogy képes vagyok elutazni egy 90 perces koncert kedvéért a 450 km-re fekvő “világ végére” is, mert egyszerűen imádom azt a zenét, nekem hallanom kell élőben és közvetlen közelről azt a gitárt, azt a szaxofont, azt a fantasztikus hangot! Ezek alatt a koncertek alatt részemre megáll az idő. 🙂 Feltöltődöm James Hunter zenéjéből, ahogy az 1.FCN berúgott góljaitól.  Ez az én kis örömforrásom. 
Ès mindehhez van egy ilyen fantasztikusan megértő, tündéri apusom!! Bizony, ő nem annyira kedveli Mr. Hunter zenéjét mint én, mégis. Ugye, hogy még vannak csodák? 🙂

Még 3 nap és SEAWAS Österreich!! Meg persze: 
Hi, James! Nice to see you again! :)) 

A kedvencem – még mindig James Hunter ;) –

Lehet, hogy ez a szám már volt de, nem baj! Nem tudom megunni, egyszerűen rajongok Vadász Jani zenéjéért. Sajnos Magyarországon egyáltalán nem ismert, nem játszanak tőle még egy nyamvadt Carinát se. 🙁
Nagy kár! 
Ìme a  The Hard Way c. száma, a The Hard Way c.albumáról. A felvétel egy koncertjén készült. Dzsémsz mindig ilyen jókedvű és mindig ilyen gyorsan beszél angolul, én sajnos nem értem. 🙁 Bár egy nagyon kedves, angliában élő ismerősöm /Perecke 😉 / szerint, egyáltalán nem gyors a Jani beszéde, ő ért mindent. 
Èn is szeretném érteni a poénjait!! Segítsen valaki! Englischileg még nagyon messze járok az elfogadható szinttől. Akár amerikai, akár a colchesteri angol, ha a James Hunter beszéli, nem bírom követni. 🙂

Bicikli és James Hunter :)

Sietek vissza mesélni, de mivel 1 napja kitört nálunk a nyár, mást nem csinálunk, csak biciklizünk. Fantasztikus dolog ez a bicici, de isten bizony csak ilyenkor tudom élvezni, amikor mosolyog a nap is! D-vitamin gyerünk! :))
Addig is a kedvencem egyik régi nótája:

James Hunter akit ekkor még Howlin Wilf-nek neveztek 🙂  és a the Vee Jays: Summertime

Fennforgás, hiányzás, James Hunter, jó kedv :)

Igérem jövök, sietek, hama-hama! Látástól-Mikulásig munka van, itt is ott is, nagyon élvezem!!! Az irodai egeret már megszelidítettem, Kezes Bárány az új neve. Mesélek ígérem, annyi minden történt és történik, juppiii!
Nagyon csöndesen hozzátenném: hála az égnek. Nagyon régóta vártam erre a csodára.
Rettenetesen el vagyok maradva email válaszokkal is, igérem pótolom!!! Puszilok mindenkit és küldöm nektek a világ legjobb zenészének :)), az abszolút kedvencemnek, James Hunter-nek Carina c. számát. (jösssszasz, a James Hunter Storyt se fejeztem be! Söt, el se kezdtem!!! Pótolni. Egyes!! Leülhet. Nem. Inkább menjen aludni!  :)) )

James Hunter, még mint Howlin’ Wilf

Igérem jövök! 🙂 Addig is egy kedvencem a Nagy, a Fantasztikus James Hunter-től,  🙂 aki ez időtájt (majd pontosan megírom mikor)  még egy trióval játszott, a Howlin’ Wilf & The Vee-Jaysban. Itt még nem gitározik, csak énekel és szájharmonikázik, de már magas szinten.