Bécsben

az előzmények:  Rainhard Fendrich Nürnbergben


Raini szerdai nürnbergi koncertje utáni napra óvatosan és roppant előrelátóan szabadságot kértem. Persze csak egy napra, csütörtökre, pénteken ismét dolgozni készültem. Egészen csütörtök reggel 8 óra 56 percig, amikor is megérkezett Rainhard Fendrich facebook teamjétől az üzenet, nyertünk két jegyet a pénteki bécsi koncertjére. Az örömünk leírhatatlan volt, az a mint majom a farkának féle. De! Mert ott volt ugye a de, a nem fog menni mummusa is, hiszen nekem péntekeken dolgozni kell mennem. Bécsbe?! Holnap? Ne, felejtsd el! Bizony, nem fog menni, mert teszem azt, kivehetek még egy napot, neeem, ezt nem tehetem meg, áh, meg se kérdezem, nem hozhatom kellemetlen helyzetbe a főnököt, hogy nemet kelljen mondania, de tényleg, egyszerűen nem hiányozhatok, néhány dolgot el kell intézzek az irodában, ezeket nem lehet hétfőre eltolni, te jó ég most mit csináljak…. nem, áh, ez egy baromság, ki az a hülye, aki csak úgy elszalad Bécsbe egy koncertre, főleg így, hogy spontán az egész, mi lenne a kisfiammal itthon egyedül, áh, nem megy.
Rémülten keresgéltem a kifogásokat.
Ezzel szemben E. (mein E.) a szokásos nyugalmával nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a problémáknak, ő a megoldásra fókuszált.
“Szerinted nem egy ökörség pénteken Raini koncertjére utazni Bécsbe?” – kérdeztem kapkodva, kétségekkel teli hangon, mert nem gondoltam túl normális dolognak a tervünket, de a válasza pontosan az volt és úgy, ahogy csak E., a párom tud beszélni. Okosan, megfontoltan, halkan.
“Nem.”
És tudtam, hogy neki van igaza, így kell élni. Ez nem ökörség, hanem egy hihetetlen nagyszerű ajándék, amivel egészen egyszerűen élni kell.
Na lássuk csak. Valójában csak néhány emailt kéne megírnom és pár telefont elintéznem, de ezek nem tartanak olyan sokáig …. telefonálni meg az autóból is tudok, elég lenne, ha csak délelőtt mennék be és fél nap szabit kérnék. Ha 12.00-kor elindulunk Nürnbergből, akkor 17.00 órára meg is érkeznénk, a koncert a Stadthalléban este 20.00-kor kezdődik, meg tudnánk csinálni…. és innentől kezdve már olyan lázban égtem, mint egy, a karácsonyt váró kisgyerek. Ettől a ponttól kezdve már nem tudott senki se eltéríteni az ötlettől.
Azért izgultam, hogy mit fog majd szólni a főnököm, mi lesz a reakciója, ha majd telefonon felhívom és elmondom mi történt és fél napot szeretnék kérni, hiszen ezen múlik minden, de nem csalódtam benne. Aggódott, hogy egyáltalán elég lesz-e 12.00-kor indulnunk, szerinte menjünk korábban. Félénken megkérdeztem, hogy hasonló helyzetben élne-e ő is a lehetőséggel, khhh Frau X, ön is elmenne a koncertre Bécsbe? Na klar! (még szép) – hangzott a válasza és nevetett. Szerinte ez egy szuper ötlet. Én ettől ismét készen voltam megvívni akár a Darth Vaderrel is. A homlokráncolós realitás egy suttyantással eltűnt, maradt a mámor.
Ha már megyünk, akkor vasárnapig azért ott maradunk, jó lenne, ha sikerülne szobát kapnunk a törzshelyünkön. Lett, minden simán ment. (Szerintem a tudtom nélkül van egy szobánk ebben a szállodában ahol rendszeresen megszállunk, mivel mindig ugyanazt kapjuk. Utána fogok nézni a bankszámlánkról történő utalásoknak.)
Ezek után már tényleg mindig elő lett készítve, folyt rólam a víz az izgalomtól, de micsoda izgalom volt ez kérem! Isssteni!
Másnap elég érdekes volt, reggel a fél 8-as metróban az álmos, unott tömeggel együtt utazni a munkába, nehéz volt magamat visszafognom, legszívesebben ordítottam volna az örömtől, hé emberek, megyünk Rainireeee!
Az irodában kicsit izgatottabb voltam, aztán kicsit melegem volt, kicsit fáztam, kicsit lassan nem voltam magamnál. Vérnyomást nem mertem volna mérni. Semmit se mertem volna mérni.
Beszarok, ez akkora buli! Délelőtt még dolgozol Nürnbergben, este pedig már Bécsben jársz Rainhard Fendrich koncerten, ezt el se hiszem!

3/4 11-kor indultunk el Nürnbergből. Fél Európai Unió úton volt, köztük néhány eszelőssel, a jobb sávban csak kamionok. De szerettem mindenkit. A gyorsakat, a lassúakat, az arrogánsakat és a tökölősöket is. Elvégre Bécsbe mentünk. Vigyázott ránk az ég, velünk repültek az angyalaink, minden rendben volt.

A megérkezésünk a kedvenc városunkban Bécsben, mindig kis örömünnep. Ahogy beérünk az autópályán a városba, ahogy megpillantjuk a házakat, a Bécsi erdőt, Höhenstraßét… onnantól már  nyugalom van. Valahogy otthon vagyunk, biztonságban. A volt lakásunk környékén érünk be a városba, ismerős utcák, épületek, a múltunk egy darabja, hát legalább olyan érzés, mint amikor meglátom a Győr táblát…
A hotelnél hagytuk az autót és elindultunk Öffikkel (tömegközlekedés) a nagy kalandra. A délelőtti képek Nürnbergről, az irodáról, a kollégákról, mind-mind szertefoszlottak, nyomuk se volt, mindent kitöltött az élmény, a látvány: Bécs, az utcák, a Bim és végre a helyi dialektus (juhuuu) nem tudtam betelni vele.
A Stadthallében átvettük a nyeremény jegyeket, de még volt 2 óránk. Gyerünk enni!

A közelben van a Mader étterem (ajánlom: http://www.restaurantmader.com/) , ami az interneten olvasható kitűnő vélemények miatt már régóta a listánkon szerepelt, most vagy soha alapon meglátogattuk. Hát péntek este lévén tele volt. Szerencsénkre lett helyünk. Na ja, volt egy kis ültetés ide-oda, de maradjunk az előbbi mondatnál, szóval lett helyünk. A kaják olyanok, amiért érdemes magyar gyomorral Bécsbe disszidálni. E. a Herrenguláschának elfogyasztása után az érdeklődő kérdésemre csak azt válaszolta, hogy nem finom, meg nem ízletes, hanem es war ein Traum. Maga az álom. Közeledett az esti koncert Rainivel. A határtalan izgalom miatt utat követelt magának egy kettő stampli. A Maderben kifüggesztett táblák szerint nem szabad kihagyni a szenzációs Ringlotten pálinkájukat. Mi a szar az a Ringlotten? Képek is voltak róla, virágzó ringlotten-ág, de nem jutottunk tovább. A növénytani ismeretink (is) sekélyesek. A pincér az érdeklődésemre, hogy milyen is ez a Ringlotten, csak annyit mondott, hogy muszáj megpróbálnom! Igaz amióta ivott belőle, azóta kihullott és már nem nő vissza a haja, de nagyon finom, feltétlenül ajánlja. (wiener Schmä) A szó és a stamperl ízlelgetése közben döbbentem rá, hogy a Ringlotten valószínüleg a ringló lesz. Ennek örömére még egyet kértünk. (Valójában csak én, de nagyon ciki ezt leírni …)

A falatok után visszatértünk a Stadthalléba, de erre az útra nem emlékszem, az izgalom teljesen kiütött. Aztán elkezdődött a koncert, jött ő, Raini. Tele volt a nézőtér. Még most is libabőrös leszek a fantasztikus élménytől. A koncert ahogy Nürnbergben is, az Es lebe der Sport – Éljen a sport! nótával kezdődik, a kivetítőn fényképek róla, óh, te magasságos, micsoda régi képek, Raini fiatalon…  meine Fresse,  ezekre az arcaira én is emlékszem a múltból …. Sajnos egyre gyakrabban szembesülök az idő múlásával. Utána percekig vastaps, dobogás a lábakkal, eszméletlenül átjön, mennyire szeretik az emberek ezt a művészt. Ő meg csak áll a színpadon, mosolyog – ahogy csak ő tud mosolyogni – és megállapítja: Daheim ist daheim. Szóval az otthon azért mégiscsak az otthon. Igen, Bécsben ő otthon van. Bár már nem ott él, de onnan származik, ő mindig egy bécsi marad. Für Immer A Wiener … Ahogy az egyik régi számában is énekli. Örökké bécsi. (ahogy E. a párom is. Aki bármennyire is tartja magát egy Raini koncerten, legkésőbb ennél a számnál folynak a könnyei. Ez van. A zene a lélekig hatol.)

Kezdődik a koncert (a felvétel még Nürnbergben készült, de ugyanez volt a bécsin is. )

Szeretnék megmutatni egy-két snittet a két koncertjén készült felvételeimből, hogy visszaadjam mindazt, amit ez a művész ad az embereknek. A saját felvételeim nem nagy durranások tudom, de remélem átjön, mennyire szeretik őt a népek …. velem, velünk együtt!
A második icipici részlet a Schickeria c. számából való. (A helyszín ismét Nürnberg és nem Bécs. Mivel Nürnbergben az első sorban ültünk, Bécsben pedig hátrébb, ezért a nürnbergi felvételek jobban sikerültek.)

Biztosan nem sok magyart érdekel egy osztrák zenészlegenda meg a zenéje, de higgyetek nekem, őszintén kár, hogy sokan kimaradnak belőle. Mi benne annyira jó, amikor nem is magyar? Miért tudok ennyire azonosulni vele? Azért, mert hihetetlen jó zenét csinál, amikhez káprázatos szövegeket ír. És ezek a szövegek szívhez szólnak. Persze nem véletlenül találtam rá, megfertőződtem. A párom a tettes. Annyiszor hallgatta ezeket a zenéket, annyiszor mesélt róla, észre se vettem, a finom pókháló már körbeszőtt. Amikor valamelyik nótája különösen megtetszik, megpróbálom értelmezni a szövegét. Na ja…. Ilyenkor jó E. a párom a háznál, aki a szöveget számomra lefordítja és érthetővé teszi. És onnantól kezdve indul a csoda, a dal az enyémmé is vált.
Azt ugye el tudjátok képzelni milyen érzés amikor egy koncerten Presser Gábor elkezdi énekelni búgva, súgva, finoman: …elmegyek, elmegyek messze megyek… Ugye? Félelmetes! Öröm, öröm, boldogság és éneklem, éneklem. Ha ott vagy, énekled tele szívvel, hiszen érted, érzed minden rezdülését a kék asszonynak, a dallamnak, a zenének, a hangoknak. De ugyanez történik Zorán, Demjén, Piramis, Omega …. dalok hallatán, hiszen ezek a zenék is mi vagyunk maguk. Valamikor megérintettek és velünk eggyé váltak.
Namost ugyanez az osztrákoknak a Rainhard Fendrich (Wolfgang Ambros, Georg Danzer, Peter Cornelius… ). Egy nemzedék nőtt fel vele (velük) együtt, a dalaikkal. Ezek a dalok az osztrákoknak ugyanazt jelentik, mint nekünk a “ha volna két életem”.
De őszinte leszek. Hibátlanul szöveget csak magyarul éneklek. Szövegbiztos csak magyarul vagyok. Az a nyelvem, az vagyok és maradok mindig is, magyar. A német nyelvet valamilyen szinten beszélem. Mivel már hosszú évek óta német nyelvterületen élek, könnyebb is vele a dolgom. A párom német, a fiam pedig úgy beszél németül, ahogy én soha nem is fogok. Ezért néha nem is értem amit mond. (fáj leírnom, de olykor-olykor az villan be, hogy talán ufok közé kerültem …, legalábbis az nem lehet, hogy az André az én gyerekem, hiszen a gyerekemet érteném…. nagy bánatos sóhajtás). Szóval nyelvileg engem jobbról-balról megtámaszt a családom, könnyebb a dolgom, mint annak, aki mondjuk apuval érkezett Magyarországról kicsit tetszik érteni mit tetszik mondanival. Én mostanra már a sokat (de persze nem mindent) tetszik érteni kategóriában járok, amihez hála isten hozzátartozik az irodalom és a nyüansznyi finomságok értése is németül.
És ezzel a nyelvi tudással már könnyebb volt. Megérkezett az életemben egy újabb szerelem, az Austropop Rainival és a társaival.

…és végre!

Aztán a csúcs, ami már két éve is megadatott: Fendrich koncert. A kedvenc Raini-számaimat élőben hallhattam  és énekelhettem együtt a többi rajongóval. És hihetetlen módon annyira a szívemhez szól néhány dala, hogy elhomályosul tőlük a szemem. Bizonyos dalai visszarepítenek engem is a múltba, a közös múltunkba Bécsbe, Ausztriába és ugyanúgy folynak a könnyeim, mint E.-nek, nincs mit tenni. Az I am from Austria a szívemből szól. Ez az I am from Austria különben Ausztria nem hivatalos himnusza. Ezrek kezdeményezik, hogy váljon a hivatalos himnusszá. Rainhard Fendrich egy interjúban elárulta, hogy egy picit azért meglepődött ő is azon, hogy a fiatalok az ő számát kivülről tudják, az ország offizielle nationalhymnéjét meg nem. Érdemes meghallgatni ezt a számot Rainhard Fendrichhel és a közönséggel. A felvétel kb. 7 évvel ezelőtt készült. De Gänsehaut pur. (tiszta libabőr)

Egy 2000-ből származó felvételbe is érdemes belenézni, két okból. Raini még csak negyven valahány éves, állítom minden nő szerelmes volt bele. A másik ok, a színpadon álló trió, a szenzációs Austria 3. Rainhard Fendrich, Wolfgang Ambros és Georg Danzer összeállt 1997-ben egy, a hajléktalanokat segítő benefitkoncert erejéig. Egymás számait énekelték és maguk se gondolták, hogy frenetikus siker lesz belőle, márpedig az lett. Így folytatódtak az Austria 3 fellépései. Szomorú történet vetett véget a trió pályafutásának, Georg Danzer hosszan tartó rákbetegsége után, 2007-ben elhunyt.

Összesen három Raini koncerten jártam eddig, kettő Nürnbergben volt, egy Bécsben. A különbség a nürnbergi és a bécsi koncert között tapintható, más. De nem Fendrich más, hanem a közönség. A nürnbergiek is éneklik a számait, ismerik kivülről a szövegeket és tapsolnak is rendesen ovációval. De könnyek csak Bécsben hullanak. Felemelő érzés volt ott lenni a Stadthalléban és azzal a kilencezer emberrel együtt énekelni, érezni, hogy egy picit odatartozom.

De ha a különbséget egyszerűbben kéne megfogalmaznom, ezt mondanám: Az I am from Austriát Nürnbergben ülve énekled, Bécsben állva és sírva. Állva és sírva 9000 emberrel együtt.

Utoljára (hú ezt nem ígérem, lesz még Raini nálam) még egy szenzációs dala, amelyik szintén egy klasszikus, egy szerelmes dal. Talán az egyik legszebb a világon… nekem mindenképpen. Ő az, a Weus’sd a Herz hast wie ein Bergwerk című száma. Magyarra fordítva nem cseng olyan jól, mint németül. A “Mert akkora szíved van, mint egy bánya” cím nem hiszem, hogy megríkatna bárkit is, de higgyétek el, németül klasszabbul cseng. Magyarul inkább ezt a címet adnám neki: Mert hatalmas a szíved.

És jöjjön Raini ismét. A Weus’sd a Herz hast wie ein Bergwerk egy koncertfelvételen 2010-ből, utána pedig csak a dal sterilen, studiófelvételről. Aztán a szám szövege osztrákul és németül. Magyarul még nincs meg. Ha kell, szóljatok.

forrás: http://www.songtexte.com/songtext/rainhard-fendrich/

És még két kedvenc. Az egyik arról szól, hogy a könnyek milyen gyorsan felszáradnak (Tränen trocken schnell), milyen hamar el leszünk mindahányan felejtve. Fájdalmasan őszintén beszél Raini az elmúlásról. Brrrr. Imádom.
A másik száma az Angyalokról (Engel) szól. És gyönyörű. Ezek az angyalok az utolsó pillanatban keresztezik az utunkat, amikor már nem is számítunk rájuk.
Szeretem Rainhard Fendrichet, mit csináljak? Remélem örömet szereztem vele néhányatoknak!

PS: A bécsi útról még van mesélnivalóm…. Rainiről is. Jövök.

Egy szép kis mese, egy majdnem igazi történet

Moziban voltunk. Èn is, és ez tényleg kivételes alkalom, mivel nem szeretem a mozit. Az egyik helyi mozitól (Admiral) az ott regisztrált gyerekek minden évben köszöntő kártyát kapnak a születésnapjukra, benne egy ingyenes mozilátogatásra és egy gyerekmenüre (pattogatott kukorica+üdítő) jogosító utalvánnyal. A jegy, csak a születésnapi előtti, ill. utáni hétre érvényes, érdemes kihasználni.

Miután az Andrénak is megérkezett a küldemény, egyből megkukkeroltuk, milyen filmeket játszanak, de elcsüggedtünk, egyik se csigázta fel az érdeklődésünket. Aztán mégis, hurrá rátaláltunk egyre! Végre már nem rajzfilm ;), meg nem is amerikai hiperszuper háromdimenziós eksön, csak egy egyszerű történet, egy német film.

Der ganz grosse Traum – azaz a Nagy álom (vagy a hatalmas álom, vagy az igazán nagy álom )
A történet a futballról szól és egy tanárról, Konrad Kochról aki 1874-ben elhozta Angliából Németországba a focit. Egy rendkivül bájos történet!
1874. Németországban császár bácsi uralkodott. Az iskolákban az akkori időknek megfelelően dúlt a hazaszeretet, a dicső háborúról való zengedelem, és persze mindenek felett fegyelem.
Egy fiatal tanár Konrad Koch érkezik a Braunschweiger-i Martino-Katharineum iskolába, angol nyelvtanárként. Koch éveket töltött Angliában, kiválóan beszél angolul és délutánonként persze teázik.
Ez idő tájt Németországban akkor még sehol nem tanultak angolul. Minek? A császári csapatok előbb-utóbb úgyis leigázzák az angolokat, akikröl a gyerekek ezt tudják:
Az angolok barbárok, mert: 
– nyershúst esznek borsmenta mártással brrr!
– elveszik a többi ország négerét!
– és nő náluk a császár!
Konrad Koch más mint az akkori tanárok. Az egyetlen, aki még mosolyogni is tud, ami fel is tűnik a gyerekeknek.

“Die Schüler sind verwirrt. So einen Lehrer haben sie hier noch nie gesehen. „Lächelt der etwa?“, fragt ein Junge. „Vielleicht eine Kriegsverletzung“, antwortet sein Sitznachbar.”

A gyerekek össze vannak keveredve. Egy ilyen tanárt még soha nem láttak. “Csak nem mosolyog?” – kérdezi az egyik fiú. “Talán egy háborús sérülés” – feleli a padszomszédja.

Az alábbi filmrészletben többek között láthatóak és hallhatóak fenti kijelentések, Koch első találkozása az osztállyal.

A nemes, illetve gazdag családból származó fiúkon kivül van egy kis proletárgyerek is az osztályban (egy édes kis pofa), akinek az élete a történet elején még elég nehéz. A többiek megpróbálják kiutálni. Koch megismerteti a focival az osztályt, amibe természetesen a gyerekek beleszeretnek. A focival nemcsak az angol nyelv ismerete érkezik, hanem gondolatok reformálódnak a srácok fejében. A fairplay, a teamspirit életre kell! 
A focit az iskolában természetesen betiltják, Kochnak mennie kell ….. nem mondok mást. Meg kell nézni a filmet! 

Hogy miért majdnem igazi a történet? Mert valódi adatokon alapul, valóban részben az igazi Konrad Kochnak köszönhető a németországi futball megteremtése, de nem egészen a filmbeli történet alapján. A film  szabad fantáziszárnyalása a történet írójának, amire csak azt tudom mondani, hogy hála neki! Egy édes kis történet, régen nem élveztem ennyire mozit!

Psszt! Es bőgtem is rajta! 
Szívből ajánlom!

kép: www.spielfilm.de

Mire jó a PageMaker?

Ahogy már írtam, a profik már nem használják, csak én. 🙂 (Az InDesign mindent vitt. De nálam még nem. 🙂 )
Az alábbiakban három születésnapi meghívó. Mindhárom PageMakerral született. Az utolsó kettőhöz annyit, hogy a “keki”-lila volt az André ötlete, de meggyőztem, hogy a lila túl lányos, változtassunk a színeken. Ìgy lett belőle narancssárga, ami szintén lányos, de legalább az én kedvencem. 🙂 

Szerintem a képeken jól látszik, hogy mennyi mindent lehet vele buherni. A háttérszínektől kezdve …. nem írom tovább, mert hosszú a lista és unalmas lenne. 🙂

Dehogy bonyolult!

Az előzőekkel kapcsolatosan. Tényleg nem bonyolult ez az egész, csak első hallásra tűnhet kicsit annak.
Akkor válasszuk ketté a témát!
Egyszer legyen a Photoshop, ami egy szuper kis program. A segítségével a fotókat lehet gatyába rázni, feljavítani, módosítani, egymásra pakolni, feliratozni. A blogom headerjét is azzal csináltam, 3 képet fektettem egymásra, persze a méretüket és a fekvésüket is módosítva. Az alapképre rápakolt képeknek adtam egy kis árnyékot és fehér keretet.

Aztán a másikkal, a kiadványszerkesztőnek is becézett PageMakerral, vagy InDesignnel pedig magukat a doksikat hozzuk létre. Háttérszín, hasábtördelés, úgy képzeljétek el, mint egy újság, prospektus megszerkesztését.
De vissza a Photoshopra. A “Müttyögéseim” bejegyzésben feltettem már egy példát, ide akkor most újra beszúrom. Mert mire van szükségünk az ingatlanos szakmában? Ha csak a vállalkozásunk egyik ágát, a klasszikus közvetítést nézzük, akkor ugyebár ott vannak a lakások/házak/telkek, amiket szeretnénk eladni. Róluk készülnek felvételek és ezekhez tartoznak továbbá helyszínrajzok, valamint a házas ingatlanok esetén az alaprajzok. Na és ez nem mindegy, hogy hogyan mutatnak. Még a legszebb ingatlanról is lehet szar képet csinálni, nem is kell hozzá különösebb tehetség. 🙂 Fotózásból sajnos nem rendelkezem ismeretekkel, a gépem se túl jó, ezért a képek készítésekor marad csak a megérzés, a szemem, az izlés és a végén a Photoshop. 🙂 
Ugyanezzel a programmal természetesen nemcsak fényképeket, hanem minden más dokumentumot is meg tudok gyurmázni. Csak annyi a lényeg, hogy a PS számára érthető legyen a formátuma, tehát pl. jpg, tiff, pdf, png.

Ha van egy régi, igen randa, összemaszatolt, összefirkált pecsétes alaprajzod, azt nem igazán nyerő. Sokan nem tudnak vele mit kezdeni, de én az életben nem adnék ki egy ilyen munkát a kezemből! A rajzot beszkenelem és a programmal a foltokat kiradírozom. Továbbá áthúzom újra a vonalakat és szinekkel kitöltöm a felületeket. Ìgy egyrészt barátságosabb lesz a külseje, másrészt gusztusosabb. 
Elmondanám, hogy erre már ipar is alapult! Léteznek oldalak, ahol némi money ellenében a feltöltött alaprajzokat lehet kozmetikázni. Bár nem tudom, hogy a felesleges firkákat hogyan tüntetik el róla, mert nem próbáltam egyet se, de nem is fogok, meg tudom oldani házilag. 😉 
A jó minőségű alaprajzokkal nincs gond, lehet színezni, de a régieknél, amiket már többször fénymásoltak, faxoltak, ott már nem mindig folytonosak a vonalak, azoknak még sok mindenre szükségük van. 
Az alábbi képen (már voltak) egy iroda alaprajza szerepel. Az irodát mi szerettük volna kivenni és a cél csak az volt, hogy elkülönüljenek a helyiségek, hogy tervezni tudjuk, mi és hova férne be.  
Az egyik képen az eredeti átfaxolt, leevett, lekávézott alaprajz, a másikon a letisztázott változata. Hogy melyik-melyik, nem árulom el. 🙂
Természetesen nemcsak erre használom a Photoshopot. A privát felvételeimhez is jól jön, hiszen egy belógó lófej, egy zavaró kuka, vagy pattanás eltüntetésére is kiváló!
A PS-el letörlöm az arcokon csillogó izzadságot, fehérítem a fogakat, és szüntetem meg a szemek pirosát. Alkalomadtán szelek is le falatokat a túl kövér karokból, sonkákból. 🙂
A PS-el szoktam jönni akkor is, amikor valaki valamilyen lehetetlenséget kér tőlem, mint például főzzek ezt, vagy süssek azt. 🙂 Azt szoktam mondani, hogy ilyet ne kérjetek tőlem, nem fog menni, de Photoshoppal megcsinálom! Olyan filésteaket rittyentek, fóliás krumpkival a képernyőre, hogy ihajj!  :))

A kis Lieblingem: Julian Schieber

Majd elfogom azt is mesélni, hogyan történhet meg az, hogy valaki, akit egyáltalán nem érdekel a foci, sőt idegesítőnek, és végtelen primitív dolognak tartja, egyszercsak kivetkőzzön magából és 180°-os fordulattal focifüggővé váljon, jó? Első kézből valók az információim, magamtól, magamnak. 🙂
A hogyan lettem focifan történetem ismerete nélkül (mondom, majd jön), csapjunk bele a közepébe. 
In medias res : imádom a focit!
Többször írtam a Nürnberg-i fociklubbról, az 1FCN-ről. Hát igen, velük kezdődött az egész és nagyon úgy tűnik, hogy számomra velük is zárul a labdarúgás. Hozzájuk nőttem.
Valami lehet ebben a mondásban hogy: “einmal Clubberer immer Clubberer”, szóval aki egyszer Clubbererré vált, az örökké az is marad. Mi az a Clubberer? Hát Clubbfan. És nem valamelyik Clubbé, hanem a nürnbergi futballklubbé. 
kép : www.stuttgarter-zeitung.de
 
Az idei évadban játszik a Clubbnál  egy páratlan kis tehetség, egy ránézésre is végtelenül normális, komoly fiú, Julian Schieber, aki ráadásul nekem még tetszik is! 🙂
El nem tudtam volna képzelni, hogy ennyire megkedveljek valakit – főleg nem egy focistát! 🙂 -, azt hittem ezek az évek már elmúltak. 🙂 
Na ja, ha jobban belegondolok, itt van ez a James Hunter is ….. szóval nincs gond. Maradtam amilyen voltam, határtalanul tudok lelkesedni mindenért ami nekem tetszik, örömet okoz.  
Kétségkívűl a zene vezeti nálam a listát de mostanra felzárkózott Hunter bácsi mögé a kis Lieblingem, Julian Schieber. 
Julian igazándiból a Stuttgart-i futballcsapat, a VfB játékosa, akit erre a szezonra a Nürnbergnek kikölcsönöztek. A kölcsönjátékosokkal való lyuktömögetés nemcsak az 1FCN sajátja, mások is rákényszerülnek. Az oka prózai, mindig csak az a piszok pénz. Vannak csapatok a német Bundesligában, amelyekben olyan sztárok játszanak, akik a pénztől szinte már futni se bírnak :), de mégsem viszik előbbre a csapatukat. Ha egy csapat nem tud csapatként működni, ott a világklasszisok se tudnak segíteni.
A sztárjátékosokat felvonultató,  (bár elsősorban a lényeg, hogy őket megfizetni tudó 🙂 nagy klubbok mellett működnek alacsony büdzsével rendelkező “szegényebbek” is, mint például az 1FCN. Egészen egyszerűen nincs rá lehetőségük, hogy milliókért csodacsatárokat vásároljanak. A játékosokat a saját utánpótlásból szerzik (bár a tehetség ilyenkor sajnos nem párosul bundesligás tapasztalattal), illetve kölcsönöznek. A Clubbnál jelenleg több kölcsönjátékos is játszik. Azt hiszem 3, vagy 4.  Egy biztos, Julian mellett a másik állandó tag, úgy értem szinte az összes meccsen játszó fiatal reménység: Mehmet Ekici, akit a Bayern München kölcsönzött ki. Ezeknek a tehetséges fiataloknak is megéri inkább máshol játszaniuk, mint az anyaklubnál a padon üldögélni. Nem tudom, hogy mikor játszhatna a tehetséges Ekici  (kicsi Ekicsi 🙂 egy Roberyvel (azaz Robben-nel és Ribery-vel :))) teletűzdelt Bayernban. 

Schieber Julian különben a Stuttgart saját utánpótlásából való, aki feljutott a szamárlétrán és elérte a nagycsapatot. De erre a srácra ippen nem volt szükség a egyesületénél, a komoly pénzekért beszerzett sztárok között igazán nem jöhetett szóba. 🙂 (pl:  Pavel Pogrebnyák, és megemlíteném a magyar Hajnal Tamást akit a Dortmuntól csábítottak a Nokedli zabálókhoz. Mi ez a baromság? A svábokat a tipikus ételük, a Spätzle, azaz nokedli után Spläzlefressereknek nevezik a német szlengben. )
Nem vették észre a kimagasló tehetségét, vagy egyszerűen tényleg csak a sokadik lehetett volna a nagy nevek mellett, így kölcsönbe adták az 1FCN-nek. A srác a Nürnbergnél eltöltött időszak alatt aztán fantasztikus teljesítményt nyújtott. A kezdőcsapat stabil játékosai közé tartozik, méltán élvezi a sportvezetés bizalmát. 
A Stuttgart pedig egyre rosszabbul áll. Az elmúlt 6 hónap alatt a harmadik edzővel próbálják menteni ami még esetleg menthető. A csapatot a kiesés fenyegeti az első ligából.

Aztán elérkezett a múlt hét. Szombaton meccset játszott egymás ellen az 1FCN és a VfB Stuttgart. Julian Schieber a Nürnberg mezében és képviseletében a “saját” egyesülete ellen.
Már az elején megmodta, hogy ha gólt rúgna, nem fog neki ovációval örülni.
Julian Schieber, és az egész 1FCN remekelt. Valami eszméletlen szép futballt játszottak ezek a fiúk, akik lehet, hogy nem a legkimagaslóbb sportcsillagok, de a szívükkel és a lelkesedésükkel nagyobbakká válnak bármelyik szupersztárnál. Ezért is jó Clubberernek lenni, ennél a csapatnál még ég a láng. 

Julian Schieberrel természetesen megtörtént az, amitől egy hangyányit tartott. Természesesen gólt rúgott. Pontosabban fejesgólt.  

A labdát a többi nézővel együtt egyértelműen bent láttuk a hálóban, fel is ugrottunk hiánytalanul, kezeket fel, és hurrráztunk és boldogan kiabáltuk, hogy góóóóól, de látva Julian Schieber kámpicsorodott arcát, bizonytalanokká váltunk, kezeket le és értetlenkedve pillogtunk, hogy mivan? Mégsem? Pedig úgy nézett ki. Aztán pár másodperc alatt tiszta lett a kép. Ehhez viszont látni kellett, a többi játékos örömtől sugárzó és éljenző arcát. Valóban góóól volt, csak Julian ennek nem örült. Tekintettel volt a Stuttgartiakra. Viselkedett. Hát nem aranyos?
Annyira, de annyira édes volt, ahogy a gólja után csak feküdt mind egy jólakott napközis és nézett körbe-karikába, a szemében mérhetetlen szomorúsággal.
A videón 1:04-nél indul az akció. Tényleg érdemes megnézni ezt a szomorúságot, minden benne van. 🙂  

Szinte lehet olvasni a gondolataiban:

Pff, ezt jól megcsináltam…
Ùr isten, lehet, hogy pont én és pont ezzel a góllal rúgtam be a csapatot és vele saját magamat a második ligába?!
A fene vigyel el, de tudnék örülni ennek a gólnak, de nem tehetem, hiszen a Stuttgart is a csapatom!

 
Thimothy Chandlert is gólhoz segítette egy fantasztikus gólpasszal. Mind a két esetben a Stuttgart egyik sztárja, Serdar Tasci volt az ellenfele.A “Zweikampf”-ot azaz két játékos, a labda megszerzéséért folytatott közelharcát a sportriporter az egyik akciónál valami hasonlóval jellemezte.  Csata Schieber és Tasci között …. de végül is milyen harc?? Nincs itt semmi! :)))))  Mert mi is történt? Schieber éppen rohant a labdával, amit az előbb említett Tasci  megpróbált elvenni. Schiebernek ez a “sztár” egyáltalán nem jelent akadályt, simán elment mellette, megkerülte, még arra is volt ideje, hogy feltérképezze a játékostársai helyzetét, körülnézett, és pontosan az érkező Chandler elé rúgta a labdát, aki aztán góóóóól!!! :))) 1:3!!!
A videón kb. 2:05-nél indul az akció, érdemes megnézni. Szuper!

Bruno Labbadia-nak, a Stuttgart edzőjének szemében észrevehetőek voltak a könnycseppek. Van egy csapata amelyik bűn rosszul játszik és egy fantasztikus fiatal tehetsége, aki meg iszonyúan jól. Csak momentán ellenük.:)  

Megy ugyebár a tervezgetés, a Nürnberg szeretné megtartani Juliant (hát még én! :), de a Stuttgart már jelezte, hogy nyáron vissza kell neki térnie. De mi van akkor, ha Julian szerződése a VfB-vel csak az első ligára szól?! Nem tudni. Àllítólag a második ligára is érvényes, így csak reménykedhetünk, hogy a Stuttgart tekintettel lesz a srác fantasztikus tudására és egyben arra, hogy azt a Bundesliga első osztályában kamatoztathassa.
Szeretem ezt a kis Julian Schiebert. 🙂
Es még sokáig itt szeretném szeretni Nürnbergben!

Stieg Larsson – végre!!!!

Mielőtt bármivel is továbbmennék, hama egy fontos hír! 
 
Ma este 22:00 -kor kezdik a német ZDF-en adni az én jelenlegi námbör vánom,  
Stieg Larsson Millenium Trilógájának első részét. 
Összesen 6 részre osztották fel a mozifilmet, amit persze én nem láttam. Nem láttam, mert egyrészt nem szeretek moziba járni, másrészt kb. csak 1 hétig vetítették tavaly a filmet és a kezdési időpont olyan este tíz körül volt. Hát nem! Ezek az idők már elmúltak, ilyen későn már nem vagyok hajlandó egy szűk székben, x órán keresztül, felállás, elfekvés, betakarózás, párnicsku és pisilés nélkül ücsörögni. 
De végre jön a tévében is!! Hat egymást követő vasárnap adják a filmsorozatot. Korhatár: 16 ami érthető, mivel kemény történet, de nekem mégis rettenetesen emberi.
A trilógia első könyvét véletlenül vettem meg egyszer Magyarországon, szimplán megtetszett a borítója. Az, hogy az írója svéd,  az főleg szimpatikus volt, mert nagyon szeretem a svéd krimiket. Aztán megtörtént, elolvastam. Már az elején oda és vissza voltam a történettől, Stieg Larsson stílusától, lebilincselő!
Tavaly decemberig kellett várnom arra a bizonyos csomagra Magyarországról (lásd cica nadrág 😉 ) , amelyben a két további kötet is végre megérkezett! 

A magyar trilógia címei:
1. A tetovált lány 
2.  A lány aki a tűzzel játszik
3. A kártyavár összedől

A német címek teljesen mások, nem az eredeti svéd címek fordításai.
1. Verblendung
2. Verdammnis 
3. Vergebung

Az egyik legnagyobb könyvüzlet, a Hugendubel belvárosi üzletében fotóztam le a bestsellerek között is bestsellerként kiállított trilógiát, 39,99 euróert. 
Az író, Stieg Larrson nagyon fiatalon, 50 évesen halt meg. Sajnos nem érhette meg a trilógiájának első  kiadását se.  
Egy nagyon szépen összeszedett cikket találtam róla az indexen Valuska Lászlótól, érdemes elolvasni! 


Természetesen 22:00 órai kezdettel nekem már nem adnak filmet a tévében se, de a videjjó már beizzítva! Alig várom a holnap estét, hogy megnézhessük! 
A könyvet pedig minden krimikedvelőnek szívből ajánlom!

Az előbbi zenekar újra: STS – Medley 2003

Ùjra bizony, mert jók! Még egy számot szerettem volna mutatni az STS-től, de ez a ?&%!” (csúnya szavak helyett használom) youtube szinte már mindent eltávolított, letiltott …. csak ezt a medleyt találtam, érdemes belenézni. Két nagysikerű számukkal kedződik és pontban a 2, 37 percnél kezdődik az a nóta, amit imádok, amit meg akartam mutatni. Szerintem sokan ismerik, ha máshonnan nem akkor valamilyen sörfesztiválról, ott ez a nóta kötelező. 🙂 Fürstenfeld a szám címe és egy örök darab. Ezt is sokat énekeltük, mert az tudni kell, ha már Fürstenfeldig eljutottunk, akkor már minden rendben. Onnan már csak egy ugrás a határ … és Magyarország!!! :))
 
Szóval mjuzik: ich will hoam nach Fürstenfeld / haza akarok menni Fürstenfeldre! 🙂 

Szomszédok

Másnak is van gondja a nem normális szomszédokkal ezt tiszta sor! Már dal is született róla, és ez a nóta az előadójával egyetemben (az osztrák STS)  az egyik nagy-nagy kedvencem. 

A legjobb benne a refrén, amit haj de sokszor mi is (ti is) ordítva énekelhetnénk:

Miért nem lehet nekem egy tök normális szomszédom,
Èdes istenem ne büntess így engem! :))
Warum krieg i net eienen ganz normalen Nachbarn
Mein Gott, straf mich net so!
 a videó beágyazása le van tiltva, ezért a lejátszáshoz klikkeljetek az alábbi linkre: