Magyarul egyszerűbb

Gyerekem ért magyarul. Ért. Majdnem mindent. Latinból is megszerezte a großes Latinumot, azaz a nagy latin vizsgát, de a latin nyelvet nem beszéli. Azt mondja ő az élő példa arra, hogy ez a fenomén létezik: megtanultál egy nyelvet, mégsem tudod.
Sok-sok seggeléssel, tanulással bevágta kívülről a ragozást, az eseteket, a szavak összes lehetséges jelentését (hú, a latinban ez nagyon nehéz), tehát megtanulta a nyelvet, ami mégsem lett az övé. Nem beszéli. Talán nem is érti. (bár a latin esetében nem kimondottan beszédről van szó).
A magyarral is kicsit így áll, de ezt megbotránkozás nélkül csak a benfentesek értik, ugye Arany!
Passzív nyelvtudás, asszem így hívják azt amije van. Sok mindent ért, ismer, de alkalmazni nem tudja. Hiányzik a gyakorlás, a használat.

Viszont oltárira meglepődtem, az utóbbi időben a fiam szinte mindent ért. Egál mit mesélek, nincs már homlokráncolós, idegenkedő arckifejezéses visszakérdezés, hogy was heißt das? A gyerek ért engem. Érti a szlenget, a viccet, a magyar nyelvet.
Beszélni nem szokott magyarul, de már nem jönnek hülye visszakérdezések a mondataim után. Azt hiszem elértünk egy újabb mérföldkőhöz. Pezsgőt!

Persze ez visszafelé is igaz. Én is értem őt. Sőt, egyre inkább értem. Ma délután vele indultam kameranézőbe.

– André mehetünk?

– Ja sofort, ich muss noch meinen Linsensauger holen!

– Mit?

– Den Linsensauger!

– Micsodát?

– Linsensauger!

– A mit?!

– A biszbaszt!

– Ja! Oké!

mert így már én is értem. A kontaktlencséjéhez tartozó applikátorról van szó, a kis szipkáról.
Mert magyarul azért csak-csak könnyebb.

 

Kaki volt a palacsintában

De tettünk rá cukrot!
Csúnya bácsik, vagy csúnya robotok megtámadták a blogomat a múlt hét végén. A még csúnyább (magyarul töketlen) hostingosom, akinek jó pénzért a szerverén csücsül mindez, segíteni egyáltalán nem segített, csak leállította a blogomat. Kivonta a forgalomból addig, amíg a hiba, a betolakodó el nem tűnik az oldalamról. Hogy mi az, vagy hogyan kéne, lehetne elűzni, ebben nem nyújtott semmiféle segítséget. Őszintén megmondom, a problémát sima userként az életben se tudtam volna megoldani, de ezért van az embernek gyereke!  A 15 éves kisfiam, halál megvető bátorsággal nézett farkasszemet a SQL és php datenbankkal, subdomainnal és társaival. Ami nem ment, annak utána guglizott angolul (latinul nem, abból csak hármasa van) és megcsinálta. Lelkiismeretesen tette a dolgát, itt ült késő éjszakáig a gépnél és próbálta az anyukája irásait megmenteni. Nagyon bántotta ami történt. Ilyen ez a kis muci. Nem írom le, hogy mennyire szeretem, mert a közhelyek rettentően unalmasak.
Folyamatosan javítgatjuk a megmentett blogot, remélem hamarosan már írni is lesz időm.

Hogy ne legyen olyan száraz a mai este, szeretnék nektek ajánlani egy zenét. Ma hallottam előszőr, de már hatszor játszottam le. Nem tudok vele betelni. Már most szólok, halkan nem élvezhető. Adj rá hangerőt, had szóljon Marla Glen. Megérdemli!

 

Az anyanyelvem és az anyu nyelve

Igen, ez a mondat származhat a kisfiamtól is. Sajnos. A közös nyelvünk az, ami minket elválaszt.  Szomorúan tapasztalom nap mint nap és nem értem az egészet. Hogyan épülhet le valakinek ennyire a nyelvtudása, főleg így, hogy a gyerek egyáltalán nem lükepék?! A német nyelvet teljes mélységében, magasságában, és egyéb átjárható dimenzióiban hibátlanul a magáévá tette, már az általános első osztályában feltűnt a fogalmazása és a szókincse a tankéremnek is. Választékosan, kicsit talán túl felnőttesen fogalmaz, de higyjétek el, isteni a humora! 🙂
A magyar nyelvvel viszont hadilábon áll, egyszerűen nem értem. Arra már rájöttem, hogy nem szabad olyan szavakkal bombáznom, amik nem igazán használatosak a hétköznapi beszédben (régi kifejezések) és azoktól is tartózkodnom kell, amiket eddig még egyáltalán nem hallott (pl. vajköpülő, tótumfaktum, furkósbot), ezekre rosszul reagál. :)) A gyakran használt kifejezések esetén jól áll a dolgunk, de az összefüggő beszéddel, a szövegértéssel kétségbeejtő…
A mai németórára kellett felkészülniük egy mesével. A “hässliches Entlein”-t választotta. 
– Tudod ez melyik mese magyarul? – kérdeztem lelkendezve
– Nem – válaszolta, igazándiból minden érdeklődés nélkül a hangjában
– A rút kiskacsa, tudod? – próbáltam a hangsúlyát nem figyelembe venni és a vizet nem felkapni 
– Ja, und? – fokozta ….
Kikotortam gyorsan Andersen legszebb meséit, fellapoztam gyorsan és vittem neki örömködve. 
– Nézd, itt van magyarul a mese! Hát nem édes ez a kis történet? 
– Ja, schon …..de magyarul biztosan nem érteném – mondta persze ezt is németül. 
 – De miért nem?
– Csak, mert nem ….. – válaszolta kelletlenül, vállvonva és mindenféle bűnbánást mellőzve a hangjából
Ez a tragédiám, hogy a kisfiam ezt nem fogja fel tragédiaként. Néha úgy érzem, szándékosan csinálja. A focikártyáit rendezgetve bukkant rá Hajnal Tamásra (Borussia Dortmund). Mutatta. 
– Ez a srác a “Hojnol Tomosz”. 
– Nem. Van olyan, hogy “a” és van olyan, hogy “á”. De semmiképpen se “o”. Másként ejtjük! Próbáld meg!
Aztán lett belőle természetesen minden más, jókat vigyorgott rajta. Az apukájának akart a Thomasszal, meg “Hájnál-lal” egyáltalán az ungarische kiejtéssel imponálni, viccnek gondolta. Az apukája persze, hogy nem tudja úgy kiejteni a “Hajnal-t” ahogy kéne, mert német, de könyörgöm, a fiam, aki legalább 50 %-ban magyar, miért nem???
 
 A legidegesítőbb az, amikor a kis okos szemeivel a szemüvege mögül rámfigyel, én éppen lelkendezve mesélek neki valamit, hogy képzeld el, tudod mit olvastam? Mesélem, mesélem, aztán a végén a poénnál nevetek, nézek rá, várom a reakciót, de csak egy komoly arc néz vissza rám, és sürgetően ennyit mond:
– auf Deutsch!  (németül)
Ilyenkor sokszor elkap a harctéri keserűség, és sajnos előfordul, hogy ott hagyom őt, mivel nem vagyok hajlandó megismételni az egészet németül. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy nem értette a történetemet magyarul. 
Ebből gyakran adódik persze szóváltás, vita, no meg példálózás: 
– Nem lehetsz ilyen, nézd meg, még a leghülyébb török félanalfabéta gyerek is beszél két nyelven! 
– Persze, mert otthon a szüleivel nem tud más nyelven beszélni, csak törökül.
– Na, de tud törökül is meg németül is, vagy nem? 
– Ja schon, de pont ezért nem is tud olyan jól németül, nézd meg hányan vannak közülük a gimnáziumban?!?!

Meddő vita. Mindig ugyanaz.
Már unom. 
Tényleg. 
Szeretném, ha a kisfiam tudna magyarul. 
Mi több! Ha jól tudna magyarul. 
Főleg azt, ha végre rájönne, milyen szép is ez a nyelv. 
A harcot egy percre se adom fel, ma indul a Tündér Lala projekt. Természetesen felolvasás by Anyu, (én) de muszáj! Ha ez a fantasztikus mese se érinti meg a kis magyar lelkét, akkor nem tudom hogyan tovább.

Lesenacht a gimiben

Már most úgy hiányzik, sőt már 18:15 óta hiányzik egyfolytában, azóta amióta elhagytuk a gimnázium épületét. A kisfiam az új osztálytársaival, az új iskolájában ott alvásra készül. Olyan fura, hogy nem (csak) a megszokott gyerekek, idegen osztályterem még idegenebb szülök … egy kicsit izgulok. 
Mit csináljak? Imádom ezt a kis emberkét. 

A hálózsák még otthon, a megérkezését követő másodpercekben a kipróbáláson:

 
 
Már az osztályteremben járunk. A képen  a felfújható ágyikó és a gyermek, aki éppen manuálterápiával fuvatja felfelé az alvóalkalmatosságot.

 

 
 

Az ideális sarok. Àllítólag ott lehet a legjobban aludni. 🙂 (ketten is ezt állították az osztályból)

Plüssék élete nem könnyű …. Sally (kenguru) szinte könyörögve kér bennünket, hogy ne hagyjuk ott, vigyük őt is haza magunkkal. Huhninak (Tyúki) már tökmindegy. 🙂  
Nem fog menni, a barátotok ragaszkodik hozzátok, ott kell, hogy maradjatok. Neki se könnyű egyedül, bármennyire is már 10 éves nagyfiú. Öleljétek át és vigyázzatok az álmára legyetek szívesek!


“Hausi” azaz a házifeladat

Huu, az elöbbiért a kisfiam biztosan le fog cseszni, hogy anyuuuu, ezt most miért kellett neked elmesélni?! Teljesen igaza van, de nekem is, hiszen ezek a kis elszólások annyira jópofák, kár lenne értük!
Hogy jóvátegyem a hibám, mutatok valamit. Az elmúlt 1 hónapban a kisfiam készíthette az egész osztály számára az u.n. Arbeitsblatt-okat, azaz munkalapokat. Mivel jó német szokáshoz híven már az első osztálytól kezdve rövidítenek, ezek az AB-k. A tanárnő megadja a témát a fiamnak, aki nekiáll és az itthoni gépén elkészíti ezeket az AB-at. Volt már feladat a középkor, aztán a középkori Nürnberg. 1 óra alatt készen van a témákkal, nekem ennyi idő még ahhoz is kevés lenne, hogy leüljek a gép elé. 🙂  A középkoros téma alkalmával is elkezdett kutatni az interneten. Az ott lelt információk alapján összeállított egy összefoglalót, ami se túl nehéz, se túl száraz. Képeket is felhasznált. A szövegre aztán kérdéseket állított össze, ezeket kellett a gyerekeknek megválaszolniuk. Roppant büszke volt, ugyanis rendszeresen az ő álltal összeállított AB-k lettek a “házik” (házifeladatok), vagy ahogy a német gyerekek hívják, a “Hausi”-k.
A dolog menete a következő. Az André elkészíti a lapokat, átküldi emailban a tanárnőjének aki ellenőrzi, majd visszaküldi. Egyedül levelez a tanárnővel 10 évesen!!! Titkolta, de rájöttem. Naná, hogy megnéztem a leveleket, hát majd elolvadtam. Azt se árulta el, amikor a tanárnő írt neki, hogy ganz Toll, ganz-ganz Toll!!! , hogy nagyon klassz! Mindent megtart magának, nem olyan mint én. 🙂
Volt egy német AB is, amelyikben a melléknév fokozása volt a téma. Ez az Adjektiv Steigerung. Az apukája észrevett benne egy hibát, ezért a fiam megkért, hogy mielőtt kinyomtatnám, legyek szíves javítsak benne.
Ezt a papírt tette a monitoromra:

Szóval az “élni” kifejezést javítsam ki “élőre”, aztán újra nyomtassam ki. 🙂 Komolyan vesszük ám kérem az ilyen dolgokat, az iskola nem játék! :))

Gyerekszáj

Tej nélkül nem lehet élni! Reggelire 1 litert megiszunk ketten a kisfiammal. Tegnap hiba csúszott a logisztikába, elfelejtettünk tejet venni. Pffff, most mi lesz? Szólok neki: 
– André baj van, reggelre nem lesz tej!
– Kein Problem, majd iszunk kakaót! :))))

A kisfiam szeptembertől gimnazista!!!

Büszkeség hát! Az Übertrittszeugnis kapcsán már írtam róla, de tényleg szeretném kiemelni, hogy nem kispálya az, ha egy gyerek simán, mindenféle hátszél (korrepetálás, állandó tanulás, gyakorlás) nélkül veszi az akadályokat és a Grundschule, azaz az általános iskola 4 osztálya után az 5. osztályt már egy gimnáziumban folytathatja. Főleg itt Bajorországban, ahol nagyon magasak a követelmények. Az iskolai dolgozatok osztályzása (a többi Bundesland, azaz tartományok között) nálunk a legszigorúbb. Sokszor mérgelődtünk azon, hogy a kisfiam ilyen-olyan tesztje az elkövetett EGYETLEN hiba miatt már csak kettes lett. De túlzottan nem foglalkoztunk vele, mert nagyon örültünk annak, amit a tesztből kiolvashattunk: a muci teljesítménye fantasztikusan tökéletes! Becsúszott egy hiba, kimaradt talán egy szó, tök mindegy. A lényeg ami a fejében van és az egyes! 🙂
Visszatérve a bajor iskolarendszerre, a magas szintre. Egy barátunk viccesen úgy fogalmazott, hogy

A bajor qualifizerter Hauptschulabschluss kb. egy brémeni érettségivel egyenértékü. Szóval Németországon belül is igen nagy eltérések vannak. Baden-Württemberg, Bajor- es Szászország kemény, Saarland, Berlin, Brémen katasztrófa. A többi valahol a kettö között mozog.  forrás: Lepu 🙂

És van benne valami! A jelenlegi pisa-tesztek ist azt támasztják alá, hogy a bajor gyerekek (a baden-württembergiekkel egyetemben) egészen magasan verik a többi német tartományban élő kollégáikat! Pedig ugyan az a tananyag. Már olyanról is hallottam, hogy családok inkább átköltöznek egy másik, “gyengébb” iskolai követelményű tartományba és inkább ott küldik iskolába a gyerekeiket, mert azt mondják, hogy egy egyetemi továbbtanuláshoz kell mondjuk egy kettes, de az tök mindegy, hogy bajor, vagy berlini kettes, a lényeg, hogy megvan! Viszont a gyereknek sokkal nehezebb dolga lenne a Bajoroknál összehozni azt a kettest, mint mondjuk Berlinben.  
A kisfiammal nagyon nagy szerencsénk van tanulás terén. Eddig én őt még tanulni itthon nem láttam. Ìrásbeli leckét persze csinált már, de mind a leckéket, mind a verseket, énekeket teljesen önállóan megtanulta fél 3-ig a napköziben. A múlt héten azt mesélte nekem a tanárnője, hogy az André kis agya olyan mint egy szivacs, egyből mindent felszív. Ezt én tudtam, mert néha én is elgondolkodtam rajta, hogy csinálja?? :))) Én teljesen másként vagyok bekötve. Gyerekként én se voltam hülepék, jól tanultam, de olyan könnyen, rendszerezetten, mint a fiam, a mai napig nem lennék képes. Felcsippenti az információkat és képes őket alkalmazni, felhasználni, rettentően logikus a gondolkodása. Nekem, hogy finoman fogalmazzak ….hmmmm, szóval “más”. :))))))) 
Januárban volt a választott gimnáziumában a nyitott kapuk napja. A gyerekek tanári vezetéssel csoportokban végigmehettek az iskolában, megmutatták nekik az osztálytermeket, a különböző szaktantermeket, kipróbálhatták ezt-azt, benyomást szerezhettek. Ugye a gimnázium lesz a következő 8 év színhelye, nem mindegy, hogy tetszik-e, vagy sem? Kellett feladványt is megoldaniuk, az övé hibátlan lett (persze majd mindenkié, mert bonyolult aztán nem volt :). A legvégén pedig kézhez kaptak egy Urkundét, azaz bizonyítványt, amiben az áll, hogy nagyszerűnek találják, hogy résztvett az iskola rallyn, gratulálnak a  szuper jó szimatához és nagyon  örülnének annak, ha szeptemberben újra üdvözölhetnék! (fogják, már beirattuk 🙂 )
Azt a boldogságot és azt a büszkeséget, ahogy a kisfiam kijött és mutatta boldogan a bizonyítványt!! Aznap éjjel ott volt az ágya mellett, pár napig még téma volt. Mára viszont! Ha! Állítom azt se tudja hol van! :)))

A bizonyítvány

A gyerek és az internet

Az előbbiről jut eszembe. Sokan a számítógép ellen vannak, o gott, o gott, csak a gyerekeket ne engedjük a gépek közelébe! Engem ez nem érdekelt, mivel én azt tartom, hogy a computer, az internet, ez az egész együtt a jelen és főleg a jövő. Nem tiltani kell, hanem segíteni. Ott kell ülni és hagyni, hogy játszon, hogy próbálgassa, ismerkedjen vele. Ha kérdez, el kell neki magyarázni.
Ha horrorisztikus háttérszíneket, betűnagyságokat és grafikát választ ahhoz a 4 szavas levélhez (amiben a saját neve “csak” 3-szor szerepel 🙂 ), de amit saját maga írt a Word-el, annak örülni kell és dícsérni! Amikor kipróbálja az elképzelhető összes lehetőséget, amikor szisztematikusan végigklikkelgeti az ikonokat és csodálkozik, örül, vagy éppen értetlenkedik a változások miatt, az neki egy felfedezés és kísérlet, hagyni kell, hiszen ezzel tanul! Most nem 4 éves gyerekre gondolok, hanem egy 6-7 évesre, aki már ismeri a betűket és olvasni is tud.
Nekünk felnőtteknek unalmas, egy agyrém, könnyen kicsúszik a jézusom hát nem veszed észre, hogy túl nagyok azok a betűk, kilógnak a doksiból, meg jaaaaj, ezt most nagyon muszáj volt lenyomni? Juuuuuj csak azt ne!!! Mi az, hogy mit ne? Majdnem módosítottad/kitörölted a normal.dot -ot, meg ne lássam még egyszer! :))) Ilyeneket én is mondtam, de újra és újra beláttam, hogy teljesen felesleges ilyeneken agonizálni, én se voltam különb.
30 évesen találkoztam előszőr az internettel, a windows-al pedig kb. 5 évvel azelőtt. Èn is nyomigáltam mindent, felfedeztem. Az officet például teljesen egyedül, minden segítség, tanfolyás nélkül magamtól tanultam meg. Emlékszem az elején volt egy-két telefonhívásom, amikor egy hozzá értő srácnak riadtan meséltem, hogy valamit nagyon elrontottam, sőt!
– Attól tartok kitöröltem a programokat a gépből! A srác vigyorgott és megkérdezte, hogy mivel dolgoztam.
– Nem egy office program volt?
– De!
– Láttál esetleg egy piros X-et az ablak felső szélén?
– Igen! És attól tartok pont azzal töröltem ki a progit!
……..aztán a srác elmagyarázta. Èn pedig megkönnyebültem, igaz még mindig nem értettem, hogy akkor meg hova tűnt?!?!? 🙂
Nem tudom miért gondolják egyesek azt, hogy a kisfiam ész nélkül számítógépezhet, mikor én csak azt mondtam, hogy nem tiltom a gyerekemet tőle.:) Az csak hab a tortán, hogy általában azok szoktak tiltakozni a számítógép/internet ellen, akik gyerekei saját tévének örülhetnek a gyerekszobában. :)))
Èsszel kell csinálni, segíteni, magyarázni és valóban nagyon fontos a kontroll. Az André 10 éves, már jobban kiismeri magát a témában mint sok felnőtt. Vannak területek, amik engem igazán nem is érdekeltek, itt már engem is bőven túlszárnyalt. Biztosan nem fogom az összes létező browsert kipróbálni és tesztelve összehasonlítani, ő megteszi. El is olvassa a róluk, a fejlesztésekről szóló híreket és ezek alapján kiválasztja magának a legoptimálisabbat. Ezzel szemben én szeretnék maradni amellett, amelyiket már ismerek és használok. Az apukája már attól is ideges, ha a monitorán más helyen vannak az ikonok. Èrthető! :)) 
A fiam (persze nemcsak ő, hanem úgy általában a mostani gyerekek) iszonyúan jó a nagy mennyiségű infó felszívásában. Mint egy szivacs. Ami pedig külön csodálatra méltó, ahogy ezeket az infókat rendszerezetten (én nem tudnám)  a kis fejében elraktározza. A logisztika ötös, az infókhoz bármikor hozzáfér, sőt bővítit, kiegészíti őket. 

Az internetet választotta témának egy iskolai kiselőadásra. Ugye nem kell mondani, hogy az elején egyfolytában le akartam róla beszélni, mivel a téma bonyolult, mély, túlontúl szerteágazó, nem hiszem, hogy 10 éves gyerekeknek megfelelő szinten lehet-e róla beszélni és ha mégis, akkor is minek, kit érdekel? Ebben a korban még sokan Barbie babáznak, meg úszni, focizni járnak. De, de, de, ragaszkodott hozzá. Hát elmondanám, hogy az információkat olyan áttekinthető és érthető pontokba szedte, hogy majd sejhajra ültem. Persze, hogy az elején adtam neki tippeket a főbb pontok miatt, de ő szedte hozzá az információkat. Szisztematikusan felépítette a kiselőadását, kezdve az internet feltalálásától, az emailen, a google-en, a vírusokon át a böngészőkig, mindent érintett, érthetően, nem túl bonyolultan.

Az osztályában nagyon nagy sikert aratott vele, a tanárnő a mai napig fent hagyta a falon a plakátját. (A képen a plakát.) A fogadóórája alkalmával erre külön kitért, nem győzött áradozni róla. Az osztályzata 1 plusz, plusz, plusz lett!! (itt ez a csillagos-csillagos-csillagos ötös). André dolgozata
A dolgozata külön megjegyzésre került az “Übertrittzeugnis”-ban, szóval a következő iskolája a gimnázium is értesül erről a kiemelkedő teljesítményről.  
Mi az az Übertrittzeugnis? Huu, látom már soha nem leszek készen ezzel a történettel! Na mindjárt elmondom  a következő postban.  

Gyerekmunka

A kisfiam 10 évesen megdolgozott az első fizetségéért, ami nem más volt, mint egy nagy tábla Milka csoki!
Az egyik osztálytársának az anyukája hívott fel és kérte a fiam segítségét. Már 1 órája szórakozott vele, de nem boldogult a fényképeinek a kamerájából való átjátszásával. Telefonon próbáltam neki segíteni, de nem sok mindent tudtam, hiszen csak azt tudtam javasolni, hogy próbálja meg újra a chipet ki- meg betenni, elvileg a gép fel kell, hogy ismerje az új hardwert és meg kellene, hogy kérdezze, mit akar vele a kezitcsókolom? A kisfiam átment hozzájuk, majd széles vigyorral érkezett vissza, kezében a csokoláj.
Mesélte, hogy pillanatok átlátta a gondokat, a chip nem volt rendesen bent a gépben. Erre a rendszer hangjaiból következtetett. A win7-esnek ismeri a “hangját” amikor egy új hardwert befogad. Ez fel is hangzott, de szinte egyből utána ugyan ez a hang, márpedig ez azt jelenti, hogy valami jött is meg egyből ment is. Már tudta is, hogy a chipet nem érzékeli rendesen a gép. Ilyen okos! Èn fiam! :))

Aztán sajnos a fizettség felének kmmm, lába kelt a konyhában. A kérdésre a kisfiam apukája azzal mentegetőzött, hogy a vád nem igaz, szereti ő nagyon a kisfiát, egészen egyszerűen csak gyorsabb volt! :))))))
Aztán a védőbeszédét kiegészítette azzal is, hogy csak szeretné megtanítani a gyereknek azt is, hogy az életben minden jövedelem után adót kell fizetni. Ha-ha! 

Lesenacht az iskolában

Állítom egész évben erre a napra várt az egész osztály! Múlt pénteken aztán elérkezett végre az áhított nap, buli vaaaaan! 18.30-tól kinyitották az iskola kapuját és lehetett elkezdeni a bepakolászást. Èrkeztek a polifoamok, hálózsákok, gumimatracok, kezdtük felverni a tábort az osztályteremben. A kisfiam a tavalyi helyéhez ragaszkodott, mert onnan remek rálátás nyílik az éjszakai utcára, lehet figyelgetni a fényeket, az autókat, hát igen. Mint később kiderült, már napokkal előtte tervek készültek, ki hol alszik alapon, persze a klikkekből esetleg kimaradt gyerekek heves fejrázás közepette “érvénytelenítették” az elképzeléseket, miszerint ez csak akkor lenne helyes, ha mindenkit megkérdeztek volna, arról hol szeretne aludni!! Amíg a tanárnő ki nem jelöli a placcokat, addig minden más csak maximum kósza gondolat! 🙂
Mi is az a Lesenacht? Magyarra fordítva olvasó éjszaka, az olvasás éjszakája, de én inkább a könyvek éjszakájának, a mesék éjszakájának fordítanám.  19-órától 20.30-ig még a T.Szülők is maradhattak, ugyanis egy hivatásos mesemondó mesélt az osztálynak, nekem nagyon tetszett. Tavaly is ez volt a program, a gyerekek imádják. Aztán búcsú és mehettünk haza isten hírével. Mire kiértem az iskolából, addigra már az udvaron komoly focimeccs zajlott, a kindikék egy percet se vesztegettek el ezekből az értékes órákból. 
Egy bájos, okos, kedves, agilis, fiatal nő a tanárnőjük, ő árulta el a titkot a gyerekeknek, hogy tervei között még nagyon sok izgalmas program szerepel erre az éjszakára névze, de persze muszáj volt “Lesenacht-nak” bejelentenie az eseményt, különben nem kapott volna engedélyt az iskola titkárától, aki egy kicsit azért régimódi. Hát nem aranyos? A kisfiam éjjel 3-ig olvasott és kuporgott másik 2 társával együtt az ablaknál, ahol bámulták az éjszaka fényeit több csomagnyi gumimaci társaságában. 🙂 Vécére 5-ször vonultak le csapatosan, hát igen, a társaság! :))

Képek a buliról: