Magyarul egyszerűbb

Gyerekem ért magyarul. Ért. Majdnem mindent. Latinból is megszerezte a großes Latinumot, azaz a nagy latin vizsgát, de a latin nyelvet nem beszéli. Azt mondja ő az élő példa arra, hogy ez a fenomén létezik: megtanultál egy nyelvet, mégsem tudod.
Sok-sok seggeléssel, tanulással bevágta kívülről a ragozást, az eseteket, a szavak összes lehetséges jelentését (hú, a latinban ez nagyon nehéz), tehát megtanulta a nyelvet, ami mégsem lett az övé. Nem beszéli. Talán nem is érti. (bár a latin esetében nem kimondottan beszédről van szó).
A magyarral is kicsit így áll, de ezt megbotránkozás nélkül csak a benfentesek értik, ugye Arany!
Passzív nyelvtudás, asszem így hívják azt amije van. Sok mindent ért, ismer, de alkalmazni nem tudja. Hiányzik a gyakorlás, a használat.

Viszont oltárira meglepődtem, az utóbbi időben a fiam szinte mindent ért. Egál mit mesélek, nincs már homlokráncolós, idegenkedő arckifejezéses visszakérdezés, hogy was heißt das? A gyerek ért engem. Érti a szlenget, a viccet, a magyar nyelvet.
Beszélni nem szokott magyarul, de már nem jönnek hülye visszakérdezések a mondataim után. Azt hiszem elértünk egy újabb mérföldkőhöz. Pezsgőt!

Persze ez visszafelé is igaz. Én is értem őt. Sőt, egyre inkább értem. Ma délután vele indultam kameranézőbe.

– André mehetünk?

– Ja sofort, ich muss noch meinen Linsensauger holen!

– Mit?

– Den Linsensauger!

– Micsodát?

– Linsensauger!

– A mit?!

– A biszbaszt!

– Ja! Oké!

mert így már én is értem. A kontaktlencséjéhez tartozó applikátorról van szó, a kis szipkáról.
Mert magyarul azért csak-csak könnyebb.

 

Ham kummst magyar fordítása … update (kiderül a lényeg)

Nem is tudom hogy mondjam…. ciki ám…. , de muszáj megosztanom veletek az igazságot. A Bayern3 rádió oldalán láttam egy klippet, ami rádöbbentett a megoldásra. (Sajnos) úgy van, ahogy az egyik kommentelő is írta:  valóban a nőé lesz minden, nem a pacáké. Sorry.

Az alábbi videóban kiderül, hogy ezt (rajtam kivül) mások is össze-vissza értelmezték, Herr Seiler tálcán nyújtja a megoldást.

Kérek kellő komolyságot, irodalmi magasságokba érkeztünk. Viel Spaß dazu!

Félrefordítások, avagy miért blamálja magát a győri rendőrség?

Holnaptól szárnyalunk. Győr, Balaton, anyukám, nagyikám, és végre egy pár nap rám is jut. Muszáj feltöltenem az akkut.
Addig is itthagynám szeretettel azt a prospektust, amit a győri Önkormányzat adott ki a policájjal együtt,  bűnmegelőzés céljából. Ha azt mondom, majd hanyatt estem a szövegtől nem túloztam.
A családom, majd később az irodában a főnököm is a könnyeivel küzdve (a röhögéstől és nem a meghatottságtól) olvasta fennhangon a német fordítást. El szeretné küldeni a bajor tévének. Nem fogom megakadályozni benne.
Iszonyat. Egyszerűen nem értem. Egyrészt sokan beszélnek magas szinvonalon németül, másrészt könyörgöm, Győr lassan eltűnik, és csak egy része lesz az Audi Werk-nek, hát ha ott nincs elég német aki beszéli a nyelvét, akkor sehol!
Miért röhögtetjük ki magunkat egy ilyen szarral? Ki volt az, vagy kik voltak azok, akik ezt az izét elkövették? Ki volt az, aki a megbízást ennek a német leckéinek éppen az elején járó személynek kiadta? Miből gondolták, hogy menni fog? 🙂 Amikor készen (készen, ez?? ) lett, miért nem mutatták meg egy, a nyelvet beszélő személynek?
Győr, a folyók városa.
Az ingolstadti Audi testvérkéje. Németek hegyén-hátán. Nekik szól elsősorban ez a németnyelvű fordítás. 
Pont ez a baj! :-)) Ők ugyanis értik és vigyorognak nagyokat a győri önkormányzat és főleg a rendőrség bénaságán. Mert nem kell mindenkinek jól beszélnie németül, ez oké. De ha nem megy, akkor legalább ne nyomtassák ki flyerként százasával, mert fennáll a veszélye, hogy olyan kézbe kerül, ahova nem kéne.
Egy németül beszélő ember kezébe. 🙂

Most mennem kell, majd visszatérek erre a részre.
Jó szórakozást!




Félrefordítások

Sokat vacilláltam, mi legyen azoknak a szédületes életrajzoknak és leveleknek a sorsa, amikhez a munkám során sajnos szerencsém van. Szabad-e belőlük közreadnom, vagy a közreadással megsérteném az emberek jogait, illetve az én titoktartási kötelezettségemet?
Úgy érzem nem lesz jogsértés akkor, ha név nélkül, a kezem közé került iratokból kiragadok részeket, mert nem öncélúan teszem. (De nem ám, had röhögjön más is! 🙂 )

A félrefordítások közreadásával azt szeretném elérni, hogy szembesüljenek az emberek azokkal az óriási hibákkal, amiket a hiányzó nyelvtudásukból fakadóan elkövetnek. Azzal, ahogy nem lenne szabad!
A lehető leghülyébb módon, gyakorta a google-fordítóra bízzák az életrajzuk komplett fordítását és a levelük megírását.
Elnézést, de néha ténylen nagyon hülyének kell lenni ehhez.
A jelenség nem egyedi, naponta érkeznek hozzám a hasonló anyagok.
Jó lenne, ha jövő szakemberei, vagy megtanulnának rendesen németül, vagy kerülnék az amatőrmunkát! Ha a Józsi kilfeldre készül, akkor szánjon már pár ezer forintot a pofásra rendezett és aktuális önéletrajza fordíttatására. Ha nem megy, akkor küldje el magyarul.
Hozni fogom a pályázatokból összeállított Best of összeállításomat, ami szinte naponta bővül (sajnos), de addig is egy aranyos történet.

Egy kolléga hívott telefonon és panaszkodott a szállásadó nénire, aki nem engedi bekapcsolni a nappaliban álló televíziót. Sőt, egy cédulát is ráakasztott, hogy még nyomatékosabb legyen az utasítás. 
– “Márpedig, ha valaki bérel egy lakást, akkor valószínüleg nemcsak a WC használatára jogosult, hanem akár még tévét is nézhet, nem?” – dohogott a kolléga.
Mivel el nem tudtam azt képzelni, hogy a néni megtiltsa a tévézést, ezért próbálkoztam. 
– “Biztos vagy benne, hogy tiltja? Nem azt mondta, illetve nem az áll a papíron, hogy “kaputt”?
– “Nem-nem, a papíron valami olyan áll, hogy nem szabad, meg az, hogy “maschinen”. Vagy valami hasonló, de ugye a Maschine a gép, szóval egyértelmű, hogy a tévét nem szabad bekapcsolni. – méltatlankodott a kolléga.
– “Hmm. Nem tudom, felhívom a nénit! 
Azt tudtam, hogy olyan kifejezés, hogy “maschinen” nem létezik, de ez nem jelent semmit, a kolléga nem tud németül, valamilyen cetli meg akkor is lóg a tévén.
Utánajártam.
Aranyos, idősebb frank nénikének szereztem egy pár vidám percet a hívásommal.
– “Ő ilyet, soha nem mondott, hogy nem lehet a tévét nézni. Biztosan nem. Hát azért van a szobában a készülék, hogy nézzék. Micsoda schmarri! ” – értetlenkedett a néni
– “De a kollégák szerint, még egy cetlire is fel tetszett írni a tiltást.” – kezdtem én se érteni ki kivel van.
– “Cetli?!?! A tévén?!? Ja! Azon az van, hogy nem szabad dohányozni! Bitte nicht rauchen!”
Egy pillanat alatt megvilágosodott. A nénike kézírását nézhették el a fiúk. A rauchen-ből lett a maschinen. Azóta már ők is vigyorogtak rajta. Ráadásul tanultak egy új kifejezést.

Multikulti itthon

Rátérek egy mellékvágányra: A tervem az volt, hogy megszakítások nélkül folytatom a Faber családról szóló történetet, de nem fog menni, mivel annak megírásához sok idő kell, a rövid “jut eszembe” mesélnivalómhoz meg általában kevés, ezért, ha azt akarom, hogy utóbbiakról se feledkezzek meg, le kell írnom. 🙂 Természetesen Faberék folyamatosan íródnak a háttérben, de ahogy említettem, ez rendkívül időigényes.
…. és már vissza is tolatok a célhoz vezető sínpárra 

Az én kis családomból sikerült “multikultit” csinálnom a magyarosch származásommal. Ha jól megnézzük itt van a párom, teljes németckije felmenőkkel, sehol egy beütés a bőmöktől, délsvédektől, vagy akár franciáktól, de főleg nem a magyaroktól. Nyilegyenes vérvonal. Aztán tessék. Itt a kisfiunk. A többedik német, ill. (tülem nézve) a magyar generáció apró kis Mucipucijának már két ország a hazája, és két nyelve van. Jó pár évvel ezelőtt ez a találkozás eleve kizárt lett volna: az NSZK-s hapsi és a cucilasta Magyarországról származó csaj találkozása még-még, de a hosszútávú  kapcsolatuk egyenlő lett volna a lehetetlennel.

A mi multikulti familynkben, pont a bennünket megkülönböztető nyelvekből adódik a legtöbb engem idegesítő, elkeserítő és dühítő szitu, de persze rengeteg poénnak is a forrása. Mi a dühítő? Hát amikor a másik nem értékeli Zorán, az LGT …. stb. zenéjét, szövegét. Amikor nem érti és nem is érzi, hogy miért nem lehet csak úgy, egyszerűen meghallgatni (azaz miért kell tökig feltekerni a hangerőt és együtténekelni ;),  a “Madarak jönnek, madarak jönnek, halál esőt permeteznek …..” és a többi Popfesztiválos számot, ahogy azt se, hogy miért csordul ki a könny, ha Zorán az Apám hittébe és a Csík zenekar a Most múlik pontosan-ba belekezd. Egyszerű a válasz, de kegyetlen. Neki egyik se mond semmit, számára semmiféle töltéssel nem rendelkeznek a nóták, a szövegét pedig egyáltalán nem is érti. Ez nem az ő története. A zenék, a mondatok nem részei a történelmének, nyelvének, gyerekkorának, fiatalkorának, semmit nem érez a hallgatásuk közben. A legrosszabb az, amikor kimondottan idegesítőnek találja az általam imádott zenéket. Szörnyű érzés, nekem elhihetitek. 🙂 A zenétől függök, imádom. Teljesen nyitott vagyok német, ill. angolnyelvű zenék felé is mert ezeket nagyjából értem (persze nem mindenre) de nekem a magyar zene szent. Apus mégcsak meg se próbálja a magyar zenék kostolását, mert nem érti, nem beszél magyarul. Ez pedig sokszor “vita” tárgya, ugyanis néha olyan, de olyan sz@r érzés az, amikor éppen rácuppanok a Fenyő Mikis filmre, annak dalaira, vagy éppen a Presser Gábor és a Csík zenekar közösen előadott gyönyörűségére és a háttérben nem együttörülés fogad, meg tánc és rockandroll és hujujujuuuu,  hanem méla … nem undor, de közömbösség. Lelombozó amikor a széles mosolyomra és a “na ezt hallgassátok meg”-re zavart krákogás, meg udvarias “aha” a válasz és látom, hallom, érzékelem, hogy már alig várják, hogy vége legyen. Na ilyenkor szokott a kisebb sértődéssel egybekötött vita kitörni, aminek már a szele közeledtén a legszívesebben felülnék a repülőre, vagy (inkább) a repülő szőnyegre, hogy minél gyorsabban elmehessek innen.
Bár voltak a zenében is szerencsés átfedéseink, de ezeket az újjaimon meg tudnám számolni. Egy ilyen volt a Republic, amit a párom is nagyon szeretett. Igaz nem értette a szövegét (hozzáteszem, én se), de a zene kivételesen megfelelt neki nagyon.

Vita tárgya többek között a folyamatos rádiózás az autóban, miven nekem nem kell. A hirek rendben vannak, de a sok ökör és egyre inkább üvöltő reklámra nem vagyok kíváncsi. Továbbá hiába mondják, hogy “ugyan már mindjárt vége, nem kell ezen annyira kiakadni “, nem és nem vagyok meghallgatni semmiféle Madonna meg Máj KellDzsekszon számot, mert ki nem állhatom őket. Nekem nem muszáj állandóan mennie a rádiónak, mert előfordulhat, hogy éppen becsúszok egy Áj láv jú-ba ettől a Jackson gyerektől és attól kimondottan ideges leszek. 🙂 CD-imet szeretem hallgatni, de erre csak akkor van lehetőségem, ha egyedül autókázom. Ha én vagyok a sofőr és velem utazik a család, akkor azért tekintettel vagyok rájuk. Nem (tényleg csak ritkán 🙂 ) muszáj nekik az én kedvenceimet hallgatniuk, de a rádió gombjain ilyenkor kiméletlenül zongorázom.  Ne adj isten kezdődne egy olyan nóta amitől a hajam égnek áll, máris nyomom át a ládikót a következő állomásra. Ha nincs szerencsém (általában nincs), akkor a további 6 adón se találok fogamravalót.

Nem tudom hogyan élik meg más vegyespárok a különböző kultúrák ütközését, nekem a zene mindig is egy fájó pont marad.
A zenén kívül, a többi témában szerencsém van, maximális érdeklődés és figyelemben van részem. A párom az összes Magyarországgal kapcsolatos hírt elolvassa a német újságokban és az interneten, egy pisszenés nélkül nézi meg az összes Magyarországról szóló dokumentumfilmet és képes róla még napokon keresztül is velem beszélgetni, mert érdekli. Egy, a pusztán élő egyszerű emberek életét bemutató potréfilm például neki is könnyeket csalt a szemébe, mert azonosulni tud velünk magyarokkal, szereti Magyarországot.
De ez a zene gyerekek! Őrület! :))

Ahogy írtam, a nyelvi különbözőségekből azért rengeteg poén születik. Majd ha eszembe jutnak, el fogom őket is mesélni. 🙂
A kisfiam hála isten már tudja/érti, hogy bizonyos kifejezéseket, mondatokat néha egyáltalán nem lehet lefordítani a másik nyelvre. Mégha le is tudnánk fordítani, akkor se lenne semmi értelme. 
Bár néha akkor is megpróbálkozik a lehetetlennel. Ahogy a napokban is.
Az esti fürdések után kivétel nélkül ezzel a csatakiáltással szokta elhagyni a fürdőszobát:
Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok! – kiáltja és rettenetesen élvezi a rímelő szavakat és a saját hangerejét.
Az egyik este csak az apukájának próbálta meggyőzően előadni ezt hülye kis mondást, persze németül
Trillázva érkezett:  “Hier bin ich, glänze ich, wie der schwarze Asphalt …..” aztán már az utolsó szavaknál levitte a hangsúlyt, megadóan legyintett, inkább hagyjuk. :)))

Ha már a zenéket említettem, akkor az egyik (új) nagy kedvencem nem maradhat ki a sorból. Szívet szorító nóta, de leginkább azért, mert értjük.
Magyarul van. A nyelvünkön szól a lelkünkhöz. Más ezt úgysem érti.

Németül tanulók és tudók részére

Valahogy nem bírok kikeveredni ebből a román étteremből, még mindig van valami a tarsolyomban, amit meg szeretnék mutatni. Hozzátenném, hogy nem cikizni, vagy bántani szeretném őket, mert nagyon kedvesek és tényleg szuperül főz a srác, még jó sok falatot ki szeretnék náluk próbálni, de ami vicces, az vicces! 🙂
A családom (ki más, én ilyet észre nem vennék 🙂 ) vigyorgott fel többször az ételnevek olvasásakor.
Megmutatom nektek is, egy játék formájában.
A játék neve: ÉTLAP
a játék leírása: Találjátok meg a szövegben rejlő hibákat!
Az étlap csak :)) 4 hibát rejt magában. Megpróbáltam két részben lefotózni a könnyebb olvashatóság kedvéért. Ott, ahol a szöveg rosszul olvasható, ott nincs is hiba. 🙂
Ez az oldal a vasárnapi/ünnepi extra lap, ami csak egy része a többoldalas étlapnak.
A feladvány (az étlap 🙂 ) első része:

A feladvány második része, 3 db elírással:

Kíváncsi vagyok, megtaláljátok a hibucikat?

Németül tanulóknak

Első és legfontosabb tanács: nyugi, nem kell ezt az egészet annyira halálosan komolyan venni! 🙂 
Tényleg felesleges a görcsölés, hónapok alatt úgyse fog sikerülni. Lassan, apránként kell kétvállra fektetni az idegen nyelvet, ami majd úgyis csak az igazi nyelvi közegben fog kikristályosodni. A nyelvtan természetesen szükséges, de attól nem félni kell, hanem alkalmazni. Hogyan? Hát gyakorolni kell a példamondatokkal, újra és újra átrágni, emésztgetni, kérdezni, ha valamiben nem vagyunk biztosak! Ùjságokat kéne olvasni idegen nyelven, rádiót hallgatni, tévét nézni és BESZÈLNI! 
És ez a második fontos tanács: A beszédtől nem kell félni! 
Mindegy milyen hibásan beszélünk, ez is csak a gyakorlás része! Ha beszélni próbálunk, azzal segítünk a legtöbbet magunknak, hiszen ezzel tökéletesedik a szókincs, a mondatalkotási készség. Ha megpróbálunk német mondatokat összetákolni úgyis egyből rájövünk, hogy hol a gebasz, mi nem megy. Ha hiányzik egy kifejezés, akkor azt gyorsan írjuk fel egy papírra, de játszuk azt, hogy az megvan és fogalmazzuk tovább készre a mondatot.
Lám, kész. Ìrjuk le. Keressük meg hozzá a szótárban a hiányzó kifejezést, hogy ő se hiányozzon.  Hopsz, már a mondat leírásánál érezzük, hogy azt kimondani egyszerűbb volt! 🙂
Fura érzés kerít a hatalmába, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy jól fordítottam. A fene tudja, lehet megint magyarul gondolkodtam ezért nagyon is elképzelhető, hogy nem igazán németes a sorrend. (A Satzstellung) 
Vegyünk egy példát: Kérek egy erős, nagy kávét!  Hoppsz, itt nem vagyok biztos, ha kérek egy nagy és erős kávét, akkor milyen szabály vonatkozik is rá? 
A melléknevet is kell ragoznom, vagy csak a főnevet? Ja, tényleg, persze kell azt is! De ebben a mondatban kettő melléknév is szerepel, hogy is volt? 
Az alanyeset jó, vagy inkább…… ó hát persze, valamit kérek, akkor az tárgyeset, szóval akkusativ. 
Te jó Isten, de ott van az is, hogy “egy”! Ezzel mit kell csinálnom?!? Konjugálni kell őt is?  Igen, de hogy? Marad ein, vagy einen lesz?? Követi a “Kaffee” der-jét? Oh, Du großer Gott, egyáltalán hány f és hány e a kávé?! 🙂
Ès máris eljutottunk a töprengésünkben a felismerésig. Rájöttünk arra, hogy  a hiányzó szavakon túl melyik nyelvtani részt illetve táblicskut kell megnéznünk hozzá (kezdőként még kikeresni, haladóként már csak ellenőnizni az alkalmazott ragozást), és ezzel a nyelvtan ismételten rögzül. 
Az én módszerem a bonyolultabb formulákra abból állt, hogy egyszerűen megjegyeztem mi az amit soha nem tudok, mi az amit állandóan összekeverek és azt igyekeztem kerülni. 🙂 
Van ilyen még ma is. Nem tudom, hogy a “sämtliche” után hogyan kell ragozni a a főnevet. Erősen? Gyengén? Vagy vegyesen? Mindegy! A szótáramból kiűztem a sämtlichét, van helyette másik kifejezés, amit alkalmazni tudok. (az is lehet ám, hogy csak egyszer kéne ismét megnéznem ezt a szabályt nyugodtan, odafigyelve, és máris tudnám, de ugyebár a lustaság fél egészség ..)
Bár megnyugtatásként elárulom, hogy a nehéz és eleinte állandóan elfelejtett nyelvtani elemek egy idő után leüllepednek, mégiscsak rögzülnek a fejecskénkben. Persze attól függően, hogy mennyi hely maradt még benne üresen, és mennyire tartjuk azt fontosnak. 🙂

Vannak persze szavak, amiktől magam is tartózkodom és ezek a hasonló hangzásúak közül valók. A Krapfen és a Karpfen. Horror! 🙂 Egyszer felcseréltem őket és azóta rettegek!! Nem merem kimondani őket, nehogy mégegyszer megtörténjen a szörnyűség, amikor is a ponty helyett fánkot kértem Pékné módra az étteremben. 🙂 Azóta csak akkor merem kiejteni őket, ha előtte megbizonyosodtam arról, hogy a megfelelővel van dolgom, tehát, vagy az étlapról olvasom fel a kedves nevét, vagy a pékség árjegyzékéröl. 🙂

Az aktív némettanulásos időszakomban, én se tudtam mindent. Akkor a mentségemre szolgált, hogy összesen csak 2 évig, heti 1 órában tanultam a nyelvet a barátnőm anyukájánál, aki általános iskolai némettanárnő. Végigmeneteltem az alapfokú A-n és B-n egészen a középfokúig. A 80 % feletti teljesítményeim mellett ott állt a legutolsó, a legrettegettebb, a középfokú írásbeli, a maga 5 órás időtartamával és az állati nehéz és rém hülye tesztjeivel. 61 pontom lett. (Psszt, másnak el ne áruljátok, de ez volt a határ, 61 ponttal volt meg a középfokú B!! :))
Most se tudok mindent, de mentségemre szolgáljon …. áh, hát találjatok ki nekem valamit! Akármit, bármit! :)) Nem vagyunk tökéletesek és kész. Nem vagyok egy nyelvzseni, a napi gyakorlatot elsősorban a családom tagjainak köszönhetem, akik nem hajlandóak velem magyarul szóba állni. 🙂
Egy kedves, jelen pillanatban is egy intenzív kurzuson lelkesen németül tanuló ismerősünkkel találkoztunk a múlt szombaton. Szegény, már rázta a fejét, mert én állandóan kijavítottam…… ahogy engem a párom. Hiába is nyugtatgattam, hogy ne izguljon én ugyan ezeket a hibákat követtem el régen (khmmm, most is néha 🙂 ) azért könnyű nekem őket felismerni ….. de ő inkább egyre bánatosabb lett, egyre nehezebbnek ítélte a helyzetét.
De E. (apus) mindannyiunk megnyugtatására közölte, hogy nem kell aggódni, csak arról van szó, hogy most Attila vette át erre a pár órára a helyemet és került a táplálkozási lánc legalsó szintjére. :)) A németül tudók  (a párom és a kisfiam) álltak meginghatatlanul a csúcson (bár nem éreztették) , én felkerültem a középmezőnybe, és ezzel Attila sajnos átvette a helyemet ennek a bizonyos láncnak az alján. :))
Régen (aktív nyelvtanuló koromban) természetesen megvettem én is számos kiadványt a német nyelvtani összefoglalókról, vonzatos és visszaható igékről. Beszereztem nyelvkönyveket, tesztfüzeteket, de csak elenyésző részüket forgattam valóban át. Manapság gyakrabban előfordul, hogy előveszek egy-egy ilyen kötetet, vagy azért, mert valaminek utána szeretnék nézni (khmmm elfelejtettem …) vagy azért, mert valamilyen apropóból aktualitást nyert, sokszor éppen a kisfiam gimnáziumi németórái kapcsán. Ilyenkor széttúrom a gyűjteményem, fellapozom a cuccot és vigyorogva bemutatom a megtalált anyagot. Hasonlítunk, néha tényleg érdekes, hogy tanultam én és hogy tanulják ugyanazt az anyagot a német derekek a gimnáziumban.  
Az egyik könyv, Szabó Katalin: Wer? Was? Wo? Wie? (Ki? Mi? Hol? Hogy? ) c. könyve. 

Régen egyáltalán nem, csak mostanság tűntek fel nekem, hogy milyen jópofa rajzok vannak benne!
  
 Itt van mindjárt a jelen és második múlt idő szemléltetése az énekelni igével:
Ich singe = énekelek 
Ich habe gesungen = ènekeltem



A határozatlan névmások és határozatlan számnevek kapcsán egy remek kép, amelyből kiderül, hogy a hölgyek “egyike” nagyon csini. 🙂
De a kedvencem, az oly sok magyar embernek a saját nyelvén is oltári problémát jelentő ba/be-ban/ben helyhatározó.
(Ijesztő mennyiségű helytelen ragozással találkoztam az elmúlt időszakban különböző internetes fórumokon. A népek kint vannak “Berlinbe”, “Nürnbergbe”, megérkeztek “Bécsbe” …. szörnyű! ) 
Pedig ez nem olyan nehéz, vagy tévedek??
Hova kérdésre a válasz ba/be,
hol kérdésre pedig ban/ben.
Bár legalább ennyire elborzasztanak a “megyünk németbe”, “utazunk olaszba” formulák. Véleményem szerint ezek nem a “nemtudás”, a butaság gyerekei, pusztán az igénytelenségé, mégpedig magasfokon.
A német magyarázat: 
Hova lövi a golyót? A szájába. A szemébe.
/In + Akkusativ, azaz tárgyeset./
Hun a goló?  A szájában és a szemében!
/In + Dativ, azaz részeshatározós eset./
Az Artikeleket, azaz a névelőket most hagynám. Arra majd rátérek. Ha valami nehéz a német nyelvben, akkor azok bizony a derdiedaszék! 

A nyelv magasszintű elsajátításához szervesen kapcsolódó helyes kiejtés, szintén állati fontos, messze nem elhanyagolható! Viszont erről a témáról már írtam a kétnyelvűség kapcsán, ezért azt most nem ismétlem.

Az idegen nyelvhez, annak nyelvtanának leüllepedéséhez, megértéséhez, hogy azt használni, alkalmazni tudjuk időre van szükségünk. Az ami az első percben könnyűnek és logikusnak tűnik, lehet 2 nappal késöbb egy dzsumbujjá válik és belekeveredünk az egészbe, mint foxi a lábtörlőbe, de ez teljesen normális! 
Ezen szerintem átment mindegyikünk,  épp ezért nem szabad, hogy bárkit is elriasszon! 
Az utolsó szívhez szóló jótanácsként pedig azt üzenem a nyelvtanulóknak, hogy soha ne adják, még egy fél másodpercig se! Menni fog az! 😉

Fränkisch nyelvlecke

Gerd Bauer, a nürnbergi karikatúrista szellemes rajzait a szombati kiadványaiban rendszeresen megjelenteti a Nürnberg-i Abendzeitung.

A legújabb, az 1.FCN- ről filozófáló szurkoló, akinek a gondolatmenetét, gyors eszmefuttatását követhetjük a drámai felismerésig. Ez az ember kérem aggódik! Tapasztalatból beszél. Bezony ám, és igaza van, az aggodalom jogos!  Ugyanis akkor szokott bekövetkezni a “Tragédia” a csapatnál, amikor éppen a legjobban megy. Ahogy most is. Jól játszanak nagyon a fiúk, ideje aggodalmaskodni! 🙂
Vegyük át a szöveget! Először “Hochdeutschra”, majd onnan magyarra.

Es leffd subber= Es läuft super = szuperül megy minden

Immer wenns subber leffd = Immer wenn es super läuft =  mindig, amikor szuperül megy










Schdaingmer ab! = Steigen wir ab! = kiesünk! (az első ligából!)

Kétnyelvűség II.

Most jön a dolog nemszeretem része. Az, amiről nem szívesen beszélünk, amit nem igazán szeretnénk kiteregetni, főleg nem tudomásul venni, de mégis lényeges pont. Ez a gyerekünk és az ő képességei. 
Bármennyire is imádjuk és tartjuk a világ legokosabb és legintelligensebb gyerekének, nagy valószínűséggel ő sem tökéletes. A gyerekek sem egyformák, különböző képességekkel áldja meg őket az ég, illetve válnak áldozatai, vagy éppen szerencsés élvezői az örökítő géneknek. 
A sok közül most, csak nyelvvel kapcsolatos részt taglalnám. A gyerekek könnyen és teljesen másként tanulnak mint a felnőttek, de az adottságaiknál fogva közöttük is vannak jókora különbségek.
Miért, mi felnőttek egyforma sikerrel tanulunk és sajátítunk el idegen nyelveket? Szerintem nem. Különböznek a képességeink, jobb, vagy rosszabb a hallásunk. 
A nyelvekhez a szavak és a nyelvtan ismeretén kivül még más is kell. A nyelvet érezni kell, annak dallamát, hangsúlyát, ritmusát! Ezt kell tudni kihallani, megérteni, majd  gyakorolni. Hiába egy nyelvtanilag tökéletes mondat, ha rossz helyen van a hangsúly! Èrthetőnek érthető persze, de akkor sem igazi angolos, vagy németes. És itt van a kutya elásva! Az akcentus nélküli beszéd, bizony ez a legnagyobb kihívása minden idegennyelvet tanulónak, de szinte biztos, hogy el lehet felejteni. Nem fog sikerülni maradéktalanul, ha a nyelvet már felnőttként tanuljuk. A hangképző szerveink beálltak a magyar nyelvre, a szavak elejének hangsúlyozása a vérünkben van, tényeg nehéz. Ha más nem szól, szinte észre se vesszük, hogy a másik nyelven rosszul hangsúlyozunk.
Bécsiektől hallott vicc a magyar akcentusról:
– Was is Löffel, Gabel, Messer auf Ungarisch?? / Mi a kanál, villa, kés magyarul?
– Eeeeeeeeeßbeeeeesteeeck / eeeevőőőőeszköz
Benne a tipikusan magyaros hosszan kiejtett e hangok. Az “igazi” Eßbesteck németül másként hangzik.  Röviden kell kiejteni a szótagokat, pattogosan: eszbestek. A magyarok húuuznak rajta, az “e” megnyúlik. 
Hallottam 30 -40 éve Németországban élő emberkéket is, valami bűnrossz eeeßbesteckes akcentussal beszélni, nem ritkaság. (Bár hozzáteszem, hogy nekik általában a nyelvtan se az erősségük, a nyelvet csak “felszedték” az utcán a mindennapok alatt, de soha nem foglalkoztak vele. )  Aztán beszéltem már telefonon egy olyan magyar származású lánnyal, akinél észre se vettem, hogy nem német. Ez nagy szó, mert én általában legkésőbb a második szónál kiszúrom az akcentust.
Ìgy vannak vele a gyerekeink is. Bár általában azt mondják, hogy a kölköcskék szivacsként szívják fel az új nyelvet, nekik ez nem okoz gondot, a szülőket pillanatok alatt le fogják körözni, de itt is vannak kivételek. 
Például ismerek egy kisfiút, a fiam régebbi osztályából. A srác például nem és nem képes akcentus nélkül beszélni. Még ha csak egy icipici akcentus is, de ott van. A mondatszerkesztése, az általa használt kifejezések se vallanak komoly irodalmi német ismeretekre, biztos vagyok abban, hogy nem olvas. A kisgyerek már itt született Dojcslandban, óvodába is járt (soknál sajnos ez is hiányzik!), de mégis meghatározóbb volt a számára az otthon beszélt nyelv, a szülei nyelve. Mivel az anyuka szinte egyáltalán nem, az apuka pedig hellyel-közzel beszél németül (ez se ritkaság), a család nyelve a török maradt. És ez lett a fiú handicapje. Annak ellenére, hogy értelmes, szorgalmas, a nyelv miatt a gimnázium ugrott neki. A gimihez már teljes mélységében és hosszúságában át kell tudni járni a nyelvet, nem lehetnek hiányzó szavak, kifejezések. Nehéz.  Neki már feltétlenül.
 
Külföldre költözők figyelem! Nagy valószínűséggel a gyerekek könnyen fognak boldogulni az idegen nyelvvel, ez az általános gyakorlat, de tegyük hozzá ilyen is van, amiről az imént írtam.  
 
Mivel ez a blog mégiscsak a saját, személyes naplóm, ezennel visszakanyarodok hozzám, a saját valóságomhoz, ahol egyből belebotlok a kisfiamba.
3 éves koráig egy hangot nem beszélt németül. Csak magyarul tudott. Az élete legelső óvodás napján még egy cetlit adtam le a bécsi óvoda vezetőjének, rajta három kifejezés magyarul és németül. 
“Éhes vagyok, szomjas vagyok, fázom.”
Ùgy gondoltam más nem fenyegeti, több kifejezésre nem lesz szükség. Az óvónő nevetett és a papírt eltette. Erre a pár szóra aztán nem is lett soha szükség. Èrtették egymást.
A német nyelv a kisfiam életében elsöprő sikert aratott, de sajnos a magyar tudása kárára. Viszont be kell látnom, hogy egyelőre a német a legfontosabb, ezen a nyelven kell vennie az akadályokat. 
Nem minden büszkeség nélkül szeretném megmutatni a múlt héten írt német tesztjét. A 27 gyerek közül csak kettőnek sikerült egyesre (itteni legjobb jegy) megírnia a dolgozatát, de csak egyetlen egy gyereké lett teljesen hibátlan. Ez a gyerek a kisfiam. Maximális pontszámot ért el, hát kérem még az ég is nevetett, annyira boldog volt!
Ez a félig magyar kisgyerek ilyen szinten beszél németül!
…. viszont nagyon rosszul magyarul.
Hogy is van a mondás? Egyik szemem sír, a másik meg üveg nevet ….

Kétnyelvűség

Folytatnám a megkezdett témát,  bár nekem úgy tűnik egyrészt a téma csontig le van rágva, másrészt nem sok embert érdekel.
Azt már tudom, hogy a kétnyelvűség, többnyelvűség szempontjából kétféle ember létezik: az egyik teljesen evidensnek tartja a többnyelvű családok csemetéinek több nyelven történő nevelését és a másik ….. hát ő is.
A egyetlen különbség a kivitelezés sikerében jelentkezik. Az egyiknek korona kerül a végén a fejére és attól kezdve az egészet a világ legtermészetesebb dolgaként (mert végül is az lenne) interpretálja, míg a másik becsődöl a kölökkel és elkezdi keresni a miértekre a választ. 
A legrosszabb ami történhet az, ha a válaszkereső belefut egy olyan koronás személybe, aki tényleg el se tudja képzelni,  milyen az, ha egy gyerek nem hajlandó az együttműködésre. Ez a fajta Koronás alapból bizalmatlan. Neki sikerült, tehát biztosan a másik csinál valamit rosszul. Biztosan beszélsz eleget a gyerekkel magyarul? Olvasol neki magyar mesét? Jártok magyarnyelvű társaságba? Utazzatok gyakrabban haza! Küldd el a gyereket Magyarországra!
A legfájóbb, legidegesítőbb kijelentések azok, amelyekben leszögezik, hogy az elért eredmények, az azokig vezető út persze Koronáséknak se volt egyszerű, de áldozatot kell hozni a gyerek érdekében, anélkül nem megy. 
Pufff, pofánvágás. Csattan az arcomon az “áldozatvállalás”. Mert ez azt jelenti, hogy felelőtlen szülő vagyok, aki még azt a kis áldozatot se tudta meghozni a gyereke érdekében, hogy elcipelje egy olyan magyar klubba amit az a háta közepére se kívánt. Bizony, voltam olyan dög.  Tök idegen felnőttek és gyerekek közé nem kívánkozott, én pedig “rossz” és lelkiismeretlen anyaként toleráltam az óhaját, az azértisnek nem láttam értelmét. 
Arról nem is beszélve, hogy az ide-oda járáshoz ráadásul szükség van egy kis hozzávaló időre, meg rájjavaló pénzre.
Igazándiból nem szidom én a Koronásékat, csak irígykedek!  Bár tényleg vannak közöttük nehéz esetek. 
A sikertelen magyartanításommal nem vagyok egyedül, de ahogy már írtam soha, egy percre nem adom fel. A programot folytatom szeretettel és maximális józansággal, remélve, hogy előbb-utóbb célbaérek. Az én óhajom csak annyi lenne, hogy fogadja el a nagyvilág a tényt: van amikor a gyerek akarata erősebb, mint a szülők vágya. 
 
Összekotortam néhány szösszenetet, amit a témával kapcsolatosan hordtam össze másokkal együtt egy internetes fórumon: 
2008.áprilisa, a gyerekem 8 éves: 
Mióta itt volt az anyu, a kisfiam egyre többször megszólal magyarul. Subidubiduuuuu!  Természetesen odáig vagyok tőle meg vissza, már említettem neki, hogy kap tőlem egy magyar bizonyítványt, amibe már egy 5-öst (magyar osztályozás szerint ) simán beleírhatnék.  Kisnyusz is büszke a teljesítményére, iselyeg-mosolyog. Velem madarat lehetne fogatni, végre itt tartunk, 8 évesen végre megszólal magyarul!  De a csúcsról muszáj beszámolnom: bementem hozzá, ült a fürdőkádban. Rámemelte a szemét és kedvesen, szeretetteljesen ennyit mondott: 
“Szia gyönyörűm! ”  Majd fejest ugrottam mellé a kádba
2008.április 09 Különben el se tudom hinni..márpedig a füleim eddig még nem csaptak be….de már egyre több egyszerü mondattal megpróbálkozik. Ma hallottam töle az “én mondtam” röffid mondatot is, ami példa nélküli, hiszen eddig még nem fordult elö a múlt idö alkalmazása az ifiúrnál.  Ma reggelinél odaadta nekem a vajat és azt mondta “parancsolj”. Olvadok, érzem hogy olvadok ott szívtájékon.
2008. április 13-án reagálás az előzőre egy új fórumtárstól Azt kerdeztem mar, hogy miert nem szimplan csak magyarul beszelsz a fiadhoz?  Lattam mar ilyet, az ismerosom kislanya most elsos, szepen beszel magyarul (kis akcentussal), nemetul meg anyanyelvi szinten. 

Válaszom ugye most csak viccccüsz?  

Fórumtárs Halal komolyan kerdeztem. Mi az akadalya? Gondolom Te beszelsz rendesen magyarul. 🙂 Ha nem hasznalja a nyelvet, tokeletesen el fogja felejteni.  Az egyik kollegam kabe 8 eves koraig csak magyarul beszelt, kijottek, ma mar semmit sem tud, max annyit hogy rendesen ki tudja mondani hogy Mosonmagyaróvár.
Az egyik kedves ismerősöm megpróbálja elmagyarázni: A. éknál az a helyzet, hogy A. löki a magyart, a gyerköc apja a németet, a gyerek meg közli, hogy az “Apa az Isten”. Amit az tesz, mond, és ahogyan, az a példakép.  Ezért örül A. oly annyira, hogy megszólalt a kis nyuszkó végre magyarul is .
Válaszom, egy kicsivel késöbbről, mivel a sokkot fel kellett dolgoznom  Komolyan mondom úgy megrázott ez a beírásod, egyszerüen nem tudtam rá válaszolni. Napok óta rázom a fejem, hogy ez nem lehet igaz.
Bizonyára nem olvastál tölem ezzel kapcsolatosan semmit se. Rengetegszer kiveséztem a témát itt a fórumon, írtam többek között a fiam makacsságáról a magyar nyelvet elutasító magatartásáról és a cseles csakazértis fogásaimról úgymint Pöttyös Panni, Frakk, Vuk,………….. és sokszor arról is, hogy soha egy pillanatra se adtam fel a nyelvtanítást!
A feltételezésed sokkolt a beírásodban, hogy miért nem beszélek magyarul a fiamhoz!
Ez pedig az általam már említett állati idegesítö szomszédnéni szindróma, akik látatlanba kijelentik: “te vagy a hibás, azért nem beszél a fiad magyarul mert nem beszélsz vele eleget magyarul”..huuuu ettöl pedig a falra mászok!
Akkó mégegyszer: a fiammal csak magyarul beszélek, de mivel apusom (a gyerekem apja) egy hangot nem beszél magyarul, így a hármasunk közös nyelve a német.
Példák erre is, arra is vannak. Egy Californiában élö barátnöm 2 gyereke közül az egyik jól beszél magyarul, igaz amerikai akcentussal és sokszor kicsit fordít angolról magyarra (pl. menj el légyszíves onnan, mert nem tudom látni tévét ) ezzel szemben a másik gyereke nem és nem, nem volt hajlandó soha magyarul megszólalni, nem is tud. De azt legalább akcentus nélkül!  A magyarországi turnék alkalmával az egyik gyerek fordított a másiknak. 
Egyelőre ennyihez volt csak ingerenciám. A témával kapcsolatosan találtam még pár megjegyzésemet a neten, de tartalmukban szinte megegyeznek azokkal a mondatokkal amiket a kétnyelvűség, száznyelvűség témájában már leírtam. A véleményem szinte mindig ugyanaz, a különbség csak annyi, hogy mindig másokkal vitakoztam, ugyanazzal soha.