Ami generációkat választ el (és kollégákat idegesít)

Ez a zene. Mi más tudna ennyire idegesítően, dühítően közénk állni, közénk a szüleinkkel, gyerekeinkkel, ismerőseinkkel? Az idegesítővel nem túloztam, mert van zene ami annyira idegesít, hogy nem tudok másra koncentrálni. A korábbi irodánkban (hatalmas, hat iróasztalos) egy ideig, inkább tiniknek zenét sugárzó rádió zenéje ment, iszonyatos volt a plafon hangszóróiból lefelé áradó tuctuc és monotónia. A legrosszabb az óránként ismétlődő nóták sora. A Hello-t az aktuális angol (vagy ami? ) sztárnénitől, Adeletől talán nem gyűlöltem volna meg egy életre, ha nem hallom olyan gyakran. Az irodában néhány kollégával kéz a kézben álltunk ki az adélék elhalgattatása mellett és sikerült. Az enerdzsis szar helyett egy semleges rádióadó adta a háttérzenét, ami kellemes volt, mert az időnként beálló nagy csendet elegánsan takarta. A főnökség kilátásba helyezte, ha nem lesz megegyezés, akkor nem lesz semmilyen zene se. (ebben bent volt a kezem, de teljesen! Psszt! )
Jelenleg újabb krízist élek át, mivel az irodánk elköltözött egy új helyre. Korábban egy bank kirendeltsége volt az épületben, érhető hogy nincsenek hanszórók a plafonba építve, tehát nix musik. A kollégáim pénzt összedobva vásároltak egy netrádiót (a fiam szólt, hogy az nem netrádió, hanem DAB+ !)  És megtörtént az iszonyat. Az egyikük, aki különben egy remek kolléga, szuper emberke, de ebben a mit hallgatunk kérdésben egyszerűen olyan, mint egy depp, ismét egy tuctucra állította. Neki az tetszik. Mein Gott naa.  De olyat képzeljetek el, amikor a számok (zene ez?) szinte egymásba érnek, a tuci-tuci lassabbá, vagy gyorsabbá válik és úszik bele a következő monotóniába. Próbáltam tűrni, de nem ment, mert bármennyire nem akarom hallgatni, nem odafigyelni, akkor is elér, beúszik a fülembe, be a szépérzék centrumomba és a tudatalattim akkorát ordít, hogy muszáj meghallanom: eléééég! Ebből a szarból elééég!

Annak akit állítólag nem zavar és neki tök mindegy milyen zene szól (ha-ha-ha) javasoltam, hogy naponta legyen egy óra ungarische Volksmusik is, garantáltan hülyét fog kapni és meg fogja érteni, hogy nem mindegy mit hallgatunk. Rosszul áll a szénám, mert csak az egyik kollégám merte kijelenteni, hogy őt is idegesíti az aktuálisan futó netrádió, a többi meg akkora nyúl, hogy na. Jóvanna közülük kettőnek kicsit a főnöke is a tucccczenés, tehát öngyilkosság lenne a lázadásuk. Saját bevallásuk alapján, csak nem akarnak felesleges stresszt. 🙂 Mondom, hogy nyúlak!
Persze ez demokratikusan megoldódna, vége lenne a tucinak ha nem lenne saját irodám, de így azt javasolta a szarzenéhez ragaszkodó, hogy csukjam be az ajtómat és nem hallom. Azt tudtam, hogy irigyek a saját irodámra, de hogy ennyire? A nyúlak persze a rossz ízléssel megáldott hangadó kolléga távozása  után egyből átkapcsolják egy másik, nekem is tetsző adóra a ládikót és pitiznek, hogy nyissam ki az ajtómat. De érdekes, miért nem hagyják a tuctucot, mi a bajuk vele? Nyúl Bélák! Ugye-ugye? De szeretem őket.

Nekem a zene életelemem. A létezésem függ tőle. Csak úgy nem tudok zenét hallgatni, háttérnek se nagyon megy, mivel rettenetesen figyelek rá, a munkavégzés lehetetlen lenne mellette. A nekem tetsző zenéket egyből felhangosítom, amik aztán a bőröm alá hatolnak, bizsergetnek, hallgatnom, énekelnem kell őket, fontosak. A zenéért már többedszer hajlandóak voltunk párszáz kilómétert megtenni, ezért jártam márciusban Berlinben is. Muszáj volt, James Hunter Berlinben adott koncertet. Élek, vagy halok, nekem ott volt a helyem. (a berlini napokról még fogok írni)

A kisfiam 16 éves. Imádom. De az már a múlt, amikor kézenfogva táncolva a szállj el kismadárt énekeltük és tapsikoltunk minden Fenyő Miki nótához. Már ő is más zenét kedvel, hallgat, de nincs vele gond, mert az elhangzó “André csukd már be azt a k. ajtót, ezt nem lehet kibírni!’ után az idegesítő zene megszűnik. Dehogy kapcsolja ki! Becsukja az ajtaját.

A zenei ízlésünk eléggé párhuzamos utakon fut, szinte soha nem is találkozik, de képletesen szólva mégis léteznek lehajtók, amiknek közös a parkolója. Na ezekben a parkolókban szoktunk találkozni.
Az ő rádióját én nem hallgatom. Ő sem az enyémet. James Huntertől ….. hogy fogalmazzak finoman? Na, szóval távol tartja magát. De hála isten, néha-néha megmutat nekem egy-két nótát ezzel a felvezetővel “anyu, szerintem ez neked tetszeni fog”. Vagy, éppen útközben meghallok félfüllel egy számot, amire kezdem hegyezni a fülem.
– De jó! Mi ez? És egyből érkezik a válasza például
– ez a AnnenMayKanterit.
– He? Ezt te honnan tudod?
– Onnan, hogy játszák néha a rádióban. Abban a rádióban, amit nem vagy hajlandó meghallgatni.  Ugye-ugye? Mondtam én, hogy jó zenéket hallgatok!
És el kell ismernem. Néha tényleg jókat hallgat.

Köszönöm André, az ajánlatod, a Pocahontas pont ilyen! Tetszik!
Eléggé rétegmusik, nem hiszem, hogy mindenkinek tetszeni fog. De ki tudja? Remélem eljut valakihez, akinek szintén megmozdul a szíve és a táncos lába az alábbi nóta hallatán.

Ham kummst / hazajössz

Végre ismét osztrák dal a “námbör van” Ausztriában. Ezt csípom az osztrákokban, a humorukat. Ahogy most is bebizonyították, van nekik. Ugyanis egy hihetetlen kabarés számot futtattak fel az első helyre. (Adélka hellója előtt! Kulturvolk, akárhogy is nézzük!) A szövege első hallásra is már nagyjából érthető (ha-ha-ha), de semmi gond, van egy oldal, ahol a nóta szóról-szóra megtalálható….. persze ehhez szükséges minimum 10 év osztrák nyelvismeret.

A fiúkat úgy hívják, hogy: Seiler und Speer
A nóta címe: Ham kummst

numberone

A szöveg elérhető itt: osztrákul

Ízelítő a szövegből: “Letzte Nocht, woa a schware Partie fia mi, das i ned glei hamkum, woa vu aufaung au kloa!”
Magyarul: Tegnap nehéz éjszakám volt, aztán az, hogy nem megyek egyből haza, már az elején világos volt. (kocsmázást és hasonlókat tessenek érteni a nehéz éjszaka alatt!)

A történet nem bonyolult. A srác kimaradozik, amit asszonypajtás nem igazán tolerál. Válással fenyegeti.
Waunst amoi nu so ham kummst, sama gschiedane Leid” /Ha még egyszer így jössz haza, elválok tőled.
Nem fordítom az egészet, mert szerintem elég csak a zene. Ha valaki érteni szeretné az egész szöveget, csak szóljon, szívesen segítek!

És itt a mű. A videó szerintem beteg, de a nóta jó.
Hau eini! Csapjatok bele!

Az előbbi zenekar újra: STS – Medley 2003

Ùjra bizony, mert jók! Még egy számot szerettem volna mutatni az STS-től, de ez a ?&%!” (csúnya szavak helyett használom) youtube szinte már mindent eltávolított, letiltott …. csak ezt a medleyt találtam, érdemes belenézni. Két nagysikerű számukkal kedződik és pontban a 2, 37 percnél kezdődik az a nóta, amit imádok, amit meg akartam mutatni. Szerintem sokan ismerik, ha máshonnan nem akkor valamilyen sörfesztiválról, ott ez a nóta kötelező. 🙂 Fürstenfeld a szám címe és egy örök darab. Ezt is sokat énekeltük, mert az tudni kell, ha már Fürstenfeldig eljutottunk, akkor már minden rendben. Onnan már csak egy ugrás a határ … és Magyarország!!! :))
 
Szóval mjuzik: ich will hoam nach Fürstenfeld / haza akarok menni Fürstenfeldre! 🙂 

Szomszédok

Másnak is van gondja a nem normális szomszédokkal ezt tiszta sor! Már dal is született róla, és ez a nóta az előadójával egyetemben (az osztrák STS)  az egyik nagy-nagy kedvencem. 

A legjobb benne a refrén, amit haj de sokszor mi is (ti is) ordítva énekelhetnénk:

Miért nem lehet nekem egy tök normális szomszédom,
Èdes istenem ne büntess így engem! :))
Warum krieg i net eienen ganz normalen Nachbarn
Mein Gott, straf mich net so!
 a videó beágyazása le van tiltva, ezért a lejátszáshoz klikkeljetek az alábbi linkre: 

Mjuzik

Annyit írtam és még mindig annyi, de annyi mesélnivalóm van!
Ezért most egy kis lazítás. ZENE!!! A zene nagyon fontos, nélküle nem is tudnék élni.
Ez a szám régi, 1984-es (akkor érettségiztem 😉 )

énekel: Klaus Lage – 1000 und 1 Nacht

Szerintem nagyon bájos a történet. A hapi (az énekes) egy kicsit fura a történethez, de tényleg nem szabad elfelejteni, hogy 1984-ben járunk. 🙂

Du wolltest Dir bloß den Abend vertreiben,
und nicht grad’ allein geh’n und riefst bei mir an.
Wir waren nur Freunde und wollten’s auch bleiben,
ich dacht’ nicht im Traum, daß was passieren kann.

Ich weiß nicht, wie ewig wir zwei uns schon kennen.
Deine Eltern sind mit meinen damals kegeln gefahr’n,
wir blieben zu Haus, Du schliefst ein vorm Fernsehn
wir war’n wie Geschwister in all’ den Jahr’n.

Tausendmal berührt
tausendmal is nichts passiert.
Tausend und eine Nacht
und es hat Zoom gemacht.

Erinnerst Du Dich, wir hab’n Indianer gespielt.
Und uns an Fasching in die Büsche versteckt.
Was war eigentlich los, wir hab’n nie was gefühlt
so eng nebeneinander und doch garnichts gescheckt.

War alles ganz logisch, wir kennen uns zu lange,
als daß aus uns noch mal irgendwas wird,
ich wusst’ wie Dein Haar riecht und die silberne Spange
hatt’ ich doch schon tausendmal beim Tanzen berührt.

Tausendmal berührt
tausendmal is nichts passiert.
Tausend und eine Nacht
und es hat Zoom gemacht.

Oh, wie viele Nächte wusst’ ich nicht was mir gefehlt hat.
Wär’ nie d’rauf gekommen, denn das warst ja Du,
und wenn ich Dir oft von meinen Problemen erzählt hab’,
hätt’ ich nie geahnt, Du warst der Schlüssel dazu.

Doch so aufgewühlt hab’ ich Dich nie geseh’n,
Du liegst neben mir, und ich schäm mich fast dabei,
was war bloß passiert, wir wollten tanzen gehen,
alles war so vertraut und jetzt ist alles neu.

Tausendmal berührt
tausendmal is nichts passiert.
Tausend und eine Nacht
und es hat Zoom gemacht.

Tausendmal berührt
tausendmal is nichts passiert.
Tausend und eine Nacht

Kirázom a hócipellőm :)

Jupiii, kezdek alakulni!  🙂 Mesélek ígérem, de addig is egy zene – mert jó kedvem van! –  egy régi kedvencemtől. Lehet vigyorogni, márpedig Wolfgang Petry-t 10 évvel ezelőtt tényleg imádtam.
Mi? Hogy trallala zene?! Az!! :))) Sőt schmuuuzi is, szóval kicsit olyan összebújos is, de egy biztos, hangulatot teremt! Viszont egyet már most kijelentek. Nem nálam láttátok a Wolfgang Petry felvételeket, úgyis le fogom tagadni!! :)))
Egyik, “nem a blogomra kitett” nóta a:  
Du bist ein Wunder (Te egy csoda vagy) egy 1993-as felvételen. Ekkor még bőven én is dúdoltam, de pszt! Mondom le fogom tagadni! 🙂

Ezt is nagyon imádtam (szintén le fogom tagadni) 
Ganz oder gar nicht (mindent vagy semmit) 
(original: Ten o´clock postman)

A mai nóta (nóták)

Tudom, hogy otthon nem nagyon szeretik a német zenét, de nem is nagyon ismerik.  Pedig nagy kár,hiszen így nagyon sok jó zenéről lemaradnak az emberkék. Sacha, (akit tegnap ajánlottam) különben szintén német, de ő angolul énekel,  máris egyszerűbb a dolga. 🙂

Itt van pölö a szuper Spyder Murphy Gang. Egy igazi Bajor (és nem porosz kérem, ugyanis olyan nincs, hogy Németország. Bajorország van és Poroszország. !! ::)) ) banda Münchenből. 1977-től muzsikálnak együtt a fiúk és én nagyon szeretem a zenéjüket. A német újhullámmal ismertem meg őket és maradtam a mai napig hallgatójuk. Kiváncsi lennék, ismeritek-e a zenéiket?

Ezt például?
és ezt?
Ezt már hallottátok? Nekem ez a kedvencem, jókat lehet shooowwww pippip-zni vele. Ez a Peepshow! :)) )

Jujjjj nem bírom ki, keresgélek továbbra is. Itt egy újabb gyöngyszem Szpájderéktől:
itt pedig az “Az élet mint az álom” című remekmű:
 Ez pedig ha a refrénig kivárjátok ROCK’N ROLL!!!! Imádom!! :))

A mai nóta

Sashát sokan ismerik otthon is. De szerintem csak egy régebbi számát az: I feel lonely, lololololonelyt. Ez új (na ja, annyira azért nem) és szerintem baba. 🙂