Raini

Rainhard Fendrich

már hosszú évekkel ezelőtt bekúszott az életembe. A 80-as években találkoztam először a zenéjével. Győrben fogtuk az osztrák tévét és valamelyik rádióadót. Meg persze a cseheket, amiből csak egy gyakran elhangzó szóra emlékszem: bibornye, de őket nem hallgattuk soha. Huszonvalahány éves korom előtt egy hangot nem beszéltem németül, így Rainit a többi osztrák énekessel együtt csak hallottam, de nem értettem. Olyan bikicsunájos módon próbáltam ismételgetni a szövegeket, de nehéz volt, fogalmam se volt hol kezdődik és végződik egy szó, egy mondat. De a zene egy picit tetszett. Aztán pont. Túlontúl nem érdekelt.
Ha nem E. lenne a párom, talán azt se tudnám már, ki is az a Rainhard Fendrich, de nem ez a helyzet. E. egy életre megfertőzött Bécs szeretetével, ami egyben az osztrák nyelvet, Ausztriát, az osztrák zenét is jelenti. Kezdtem érteni amit Raini mond, énekel. De sokszor mindig kifogott rajtam a bécsi dialektus és szükségem volt arrra, hogy a párom lefordítsa nekem, pontosabban érthetővé tegye. És áttörtem a falat. Már nemcsak értem, érzem is a dalait. És tudom, hogy miért szép a Tränen trocken schnell (a könnyek gyorsan felszáradnak) száma, és azt is, hogy miért van néha tőle bőghetnékem. Már nemcsak a magyar himnusz, Zorán, Presser, Demjén, Katona Klári hoz ki az egyensúlyból, megjelent egy másik nyelv is és vele egy csomó új élmény.

Rainhard Fendrichet előszőr 2015 júliusában láttam élőben Nürnbergben, a Serenadenhofban. Unplugged, azaz nagyzenekar nélküli fellépése volt, de végül is tök mindegy hányan álltak rajta kívül a színpadon, ez a találkozás végzetesnek bizonyult. Teljesen beleszerettem. Annak idején szerettem volna beszámolni a koncertről, de szokás szerint ismét nem maradt rá időm. A piszkozatok mappában találtam rá a teljesen félbehagyott írásomra, amit azért megmutatnék, mivel szerintem átjön rajta az a hihetetlen öröm, amit akkor éreztem:

Azt hittem nem fog menni ájulás nélkül a mai nap, nem létezik, hogy 4 órai alvás után elviseljek 8 órányi munkát, de kellemesen meglepődtem. Hihetetlen, hogy feldobottan mire vagyunk képesek! Talán még a maratont is le tudtam volni futni. Ma tánclépésben közlekedtem az irodában, kialudva biztosan nem lenne rá erőm. A tegnap esti (Rainhard Fendrich) koncerttel tele minden agysejtem, boldosághormonok cikáznak össze-vissza a lelkemben, fantasztikus volt. A koncert alatt többször volt szükség a papírzsebkendőre. Erhard, a “hivatásos” bécsi, nálam sokkal korábban feladta, már az első valahány szám után utat tört a szemében a honvágy, én azért tartottam magam. De sokáig én se bírtam. Rainhard Fendrich zenéje, a dialektusa nekünk az otthont, Bécset jelenti. Ahova visszavágyunk. Hihetetlen érzés volt Rainit itt látni Nürnbergben.
2015. július 24.

Majd azóta eltelt 2 év. Istenem, koncertje lesz Nürnbergben, nem bírom ki! Amint indult az online jegyvásárlás, már ült is E. a számítógépnél és nyomta az entert. Sikerült! Első sor! Beszarok, Rainit az első sorból fogom látni, ez több mint szép, ezt el se hiszem!
Már rutinom van, tudom hogyan néz ki nálam az este, az éjjel egy színházi előadás, vagy koncert után. Az élmény még hosszú órákon keresztül elkisér. Túlontúl feldobott vagyok ahhoz, hogy aludni tudjak, de ki a fene gondol bármiféle alvásra, amikor az átélt élményt újravesszük. És az milyen nagy volt, amikor ….. jaj, az nagyon tetszett…. azt láttad amikor? ….. és csak állunk a konyhában, támasztjuk a pultot és csillogó szemekkel ismételjük meg ismét ugyanazt, egyszerűen nem akarjuk, hogy a varázs véget érjen. (izé, főleg én …) Nem lehet még vége ennek a napnak! És a másnap már nem olyan olajozott …. az éveim múlásával egyre keményebb. Mindezek ismeretében ezért kizárólag pénteken, vagy szombaton járunk színházba, koncertre. Mivel Raini 2017. februári koncertje szerda estére esett, már időben egy nap szabadságot kértem csütörtökre, másképp ez már nem megy. Ki akartam élvezni az egészet úgy, hogy nem esek össze másnap az irodában.

A koncert

Csak annyit mondok, a pali egy fenomén. Azt tudtuk régóta, hogy Raini egy “entertainer“, egy olyan művész, aki zenél, énekel, szöveget ír, tv-showt vezetett, szenzációs beszélőkével, gyönyörű hanggal, mindamellet hihetetlen egyszerűséggel és földönjárással. Raini a teljes normalitás, Raini mi vagyunk magunk. Vele lehetséges azonosulni, ő arról énekel, ami velünk is megtörtént, arról ahogy mi is gondolkodunk és vele együtt látjuk a világot. Az idei nürnbergi koncertjén olyat kaptam tőle, ami megfizethetetlen. Egy katarzist. Egy felejthetetlen estét. A régi és az új dalai, a kiállása a normalitás,emberségesség mellett. Raini egyértelműen állást foglal Trump, a rassziszmus ellen. Az emberiesség az egyetlen érték, ahogy ezt már réges-régen, a Brüder (testvérek) c. számában is megénekelte. (érdemes utánanézni, itt a szövege: http://fendrich.at/musik/texte/b/brueder/ )
Tudom, hogy nem túl jók a fotóim, de szeretném egy picit visszaadni a színpadképet, a fényeket, a zenekarát és őt.

Rainhard Fendrich Nürnbergben 2017.február 15.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Odafelé is az ő zenéjét hallgattuk az autóban. Ráhangolódtunk.

Rainiről és a zenéjéről

1955-ben született Bécsben. Az érettségi után megszakította a jogi tanulmányait, dolgozni ment, hogy a színiiskoláját és az énekóráit finanszírozni tudja. Bár inkább hagynám az életrajzát, mivel ennél a néhány suta mondatnál sokkal több és érdekesebb. A zenei pályánál maradnék. Az első igazi áttörés 1981-ben sikerült neki Ausztriában a Strada del sole című számával. Németországot csak 1988-ban vette be a Macho Macho-val. Rainhard Fendrich bécsi dialektusban (jöööö) énekel, amit egy igazi porosz kizárt, hogy értene. A bajoroknál még értik, bár az igazi bécsi szlenghez eléggé jártasnak kell lenned a császárvárosban, de azért a bajorok a lényeget értik. Raini az elmúlt 10 évben a második házaságában élt. A felesége egy született berlini színész-énekes volt. Tavaly novemberben váltak el. Raini nehéz eset a nőknek, ő művész, aki néha napokig nem szól semmit, néha elutazik egyedül. Ő más. Előbb írtam, ő művész. Ennek tudatában minden érthető. Ennek a berlini és egyáltalán németországi tartózkodásnak “köszönhetően”, nekünk is feltűnt az elmúlt évek néhány Raini-nótájának kiejtésbeli elirodalminémesedése, mit mondjak, nem annyira tetszett. Raini egyre inkább közérthetőbbé vált a német nyelvterületen, amivel nekem pont a gyönyörű wienerische hiányzott. Miért kell neked belesimulnod a nagy dojcse világba? Pont ő, aki nekünk egyet jelent Béccsel, nehogy már Piefkelandba járjon, hiszen nem ott a helye. Hogy érthetik meg egymást egy berlini nővel, jézusom? Hát ilyeneket gondoltam …. mennyire nem vagyok rugalmas, igaz?

Tudjátok mi a legszarabb? Hogy nem tudom a családom otthoni részével megosztani ezt a hatalmas élményt. Hiába mondom az anyunak, hogy ki ő. Az anyu nem tudja, nem ismeri. Azt mondja, hogy szerinte még soha nem hallotta. És így van vele szerintem az egész Magyarország. Annak ellenére, hogy közel van, hogy elvileg hallottuk mindahányan Győr megyében, nem mindenki figyelt oda rá. Tudom, hogy a német nyelv nekünk nem szép. Tudom azt is, hogy az osztrákok se ismerik a magyar zenét, mert a magyar nyelvre ők se kíváncsiak. Fájni fog, de leírom. A mi, gyönyörű anyanyelvünk nagy valószínűséggel csak nekünk az. A külföldinek kicsit mekegés. (A párom a magyarországi tartózkodása elején semmi mást nem hallott ki a magyar nyelvből, mint “heckmeck“. Úgy meséli, hogy ő ennyi e-t még életében nem hallott.) Jobbik esetben töröknek tűnik. De szépnek soha. És ennyi az ok. Nem vagyunk kíváncsiak a másik zenéjére, mert randa a nyelve és úgyse értjük. Milyen kár értünk, értük.
De nehogy azt higgyétek, hogy errefelé más a helyzet! Lényegesen többen ismerik például Fendrichet, mint otthon, de itt se mindenki. Az idősebb korosztálynak (persze migrációs háttér nélkül) ez itt nem is lehet kérdés. Szövegbiztosak a számoknál. És szeretik őt. Ahogy ez bebizonyosodott itt Nürnbergben is. 2 éve még viccelődtünk azon, hogy Fendrich már csak ilyen kisebb Serenadenhof félékben tud fellépni, lehet, hogy azok az idők, amikor egy Meistersingerhallét, vagy Arenát meg tudott tölteni már elmúltak. A rossebeket! Az idei koncertje a nürnbergi Arénában teljesen teltházas volt! És nemcsak itt. Berlinben, Frankfurtban …. több ezren voltak rá kíváncsiak. Pedig mégegyszer mondom, ő osztrák. És már 60 éves lett. De ezek szerint még mindig minőség. Az. Láttam.

Szóval 60 éves lett. Az alkalomból egy riport készült vele, amit érdemes megnézni, nagyon visszajön és felismerhető benne mindaz, ami Rainhard Fendrich maga és a művészete. Részletek hallhatóak a nótáiból is.

Igaz, a koncertjein eddig nem játszotta, de nekem akkor is ez az (egyik) kedvenc számom tőle. Az Engel (angyal), aki a legutolsó pillanatban érkezik hozzád …amikor már nem is számítasz rá. Ő jön. Keresztezi az utad.
Den Himmel suche ich, die Hölle kenne ich …..a menyországot keresem, a poklot ismerem ….Ohhh, imádom.

És a zene, amit még zsebkendő nélkül nem volt szerencsém lájf meghallgatni, Raini egyik kultszáma.  A Weus´d a Herz hast wia a Bergwerk, magyarul talán : mert mint egy bánya, akkora a szíved

szerintem lefordítom. Jövő héten nekifutok.

Még rengeteg youtubos videót belinkelhetnék ide, de felesleges, mert nélkülem is megtaláljátok a számait. Szerettem volna felhívni a figyelmet rá, talán valaki most fedezi fel magának, bár tudom, hogy nem igazán kell neki a reklám. Sok magyar (főleg az Ausztriában élők) ismerik jól, tudják, értik mitől vagyok ennyire a hetedik menyországban.

A nürnbergi koncert magával ragadó volt, de egyszercsak az is végetért. Hazafelé végig a koncert volt a téma az autóban. És hogy a Raini egyre jobb, egyre nemesebb. Látszik a kora, de ez a kor nem változtatott semmit se a minőségen, sőt! De jók a régi számai is, az újak is, hú de jó lenne ismét egy koncertjét megnézni, jaj de fasza lenne! Ezen álmodoztunk.
E-nek eszébe jutott és nevetve mesélte, hogy ő is résztvett a Rainhard Fendrich facebookos oldalán zajló Valentin-napi játékon, aminek az volt a lényege, hogy be kellett írni az egyik száma címét (“Nimm dir ein Herz”, hozz magaddal egy szívet) és egy koncertjének a dátumát a hozzá tartozó városnévvel, ahova jegyet szeretnénk nyerni. Vigyorogva mesélte, hogy feküdt a szófán, megnézte az oldalt és csak hülyülésből, az esélytelenek nyugalmával beírta: 2017.február 17. Bécs Stadthalle
Másnap 8:56 perckor érkezett az üzenet. Nyertünk két jegyet egy nappal későbbre a bécsi Stadhalléba, Rainhard Fendrich koncertjére.
Úristen, most mit csináljunk?

Folytatom.

 

Dojcslaaaand! 

Három kollégám is elment fél órával  korábban a munkából, kénytelenek voltak, különben nem érnének időben a buliba, lekésnék a meccset! Németország 18.00 órakor játszik Észak-Írország ellen, tapintható mindenhol az izgalom.

A nürnbergi repülőtéren egy hatalmas public viewing várja a szurkolókat, akik nyugi, már jönnek! Láttam őket beszállni a metróba. A metró végállomásán szorgalmas ifjak cipelik a láda sörikét, ebből meccs lesz!

Hajrá Németország!

Langallos

A nürnbergi újság múltheti számából megtudhatjuk azt is, melyik sörkertben kapható az eredeti magyar langallos.
A langosch -hoz már hozzászokott a szemünk, már akkor sem rázkódunk meg, ha lekvárral és nutellával kínálják. De ez a langallos, ez új.

langollos
langollos

 

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 4.

Roland von Faber-Castell (1905-1978), a hetedik generáció.

Roland von Faber-Castell

Természetesen sokkal több minden történt a Faber-Castelléknél, mint amit leírtam. Léteztek családon belüli konfliktusok is. Lothar még a halálakor se tudott megbocsátani testvéreinek, elsősorban Johannak aki ötletét lenyulva, létrehozta Nürnbergben Lothar konkurrenciáját. Amerikában pedig Eberhard hozott rossz gazdasági döntéseket, amik Lothar komoly millióiba kerültek.

A céget se egy folyamatosan fejlődő és növekvő impériumnak kell elképzelni, voltak komoly visszaesések, veszteségek. Az első világháború komoly veszteségeket okozott a Faber-Castellnek, a külföldi kirendeltségeik elkobzásra, az amerikai üzemek eladásra kerültek. Hosszú évekbe tellett, mire ezeket a veszteségeket kiheverték. A termékek se korlátozódtak kizárólag a ceruzákra, a termékeikhez tartoznak még például a radírgumik, töltőtollak, majd később golyóstollak, illetve a legújabb időkben a kozmetikai ceruzák.

A tehetségük, a hozzáértésük lehetővé tette, hogy mindig a víz felett tartsák a céget. Tanult, intelligens emberekről van szó, akik üzletileg igyekeztek mindig a lehető legjobb döntéseket hozni, sikerrel. Nem megszállottság, hanem elhivatottság jellemzi a generációkat. A céljuk mindig a név, a cég fennmaradása volt, természetesen a szociális érzékenységükkel a dolgozóik jövőjét, érdekeit is szem előtt tartva.

A dolgozók, a “Faberek” kivételes helyzetben voltak, akkoriban sok nürnbergi volt rájuk irígy. Faber-Castellék a dolgozóikat elsősorban a steini, azaz a helyi polgárok közül választották és aki egyszer náluk felvételt nyert, az maradt örökre Faberer. Nem igazán bocsátottak el dolgozókat, felelősnek érezték magukat mindegyikért. A szociális érzékenységükről már írtam, úttörők voltak a példaértékű intézkedéseikkel. A kórház, a betegsegélyezés, az óvoda, iskola, könyvtár, a munkaidő-szabályozás, a munkáslakások, mind-mind tipikusan Faber-Castell. Ez a szociális érzékenység jellemzi őket a mai napig. Ottilie gyerekkorában a kastélyban lakó személyzet is naponta evett húst és angolvécéjük volt. Ez akkoriban a munkások, szolgálók világában teljesen ismeretlen volt, tiszta luxus.

Ottilie és Alexander fia Roland, 23 éves korában kerül a cég élére. Handicapje volt rendesen, hiszen az anyanyelvén kivül semmiféle más nyelvtudással nem rendelkezett (Az első világháború alatt az iskolákban nem volt lehetőség nyelvtanulásra, az u.n. “tutorok”, azaz házitanítók se tanítottak ezekben az időkben.), ráadásul föld- és erdőgazdálkodás tanult, messze nem bankügyleteket és cégvezetést. De nem Faber-Castell lenne, ha nem oldotta volna meg a feladatát, ráadásul hibátlanul. Ükapjához Lothárhoz hasonlóan rendkivüli figyelmet szentel a termékek külsejének, a megjelenésnek. A termékek ennek köszönhetően nagyon népszerűek voltak.

dekoratív tolltartó 1932-ből
egy dekoratív ceruzatartó 1932-ből

A történelem ismét sötét napokat hozott a világra, a második világháború Faber-Castelléket se kerülte el. Roland nem támogatta a náci pártot, semmiféle nyomásnak nem engedett, a pártba se lépett be, így kiérdemelte náluk a rosszpontot. A nácik a céget 1928-ban részvénytársasággá alakították, vezetőjének egy Krüger nevű illetőt megtéve. Roland von Faber-Castellen bosszút álltak, a gróf csak a felügyelőbizottságban kaphatott helyet, illetve maradt főrészvényesként, de a cég (gondoljatok bele, a saját cégéről van szó!) közvetlen irányításába nem szólhatott bele.
Roland von Faber-Castellnek 1940-ben sikerült a részvénytársaságot a korábbi egy tulajdonossal rendelkező céggé visszaalakítania, és ez az akciója is mutatja a kimagasló üzleti rátermettségét. Kis közgazdaságtan a témához. Ha részvényeseid kezében van a céged, akkor először is meg kell győznöd a részvényeseidet arról, hogy egyezzenek bele és a közös akaratotoknak megfelelően az rt. megszűnjön, majd arról, hogy ezeket a részvényeket neked vissza is adják, pontosabban lehetővé kell tenniük, hogy visszavásárolhasd.

A háborúban megjárta Lengyelországot és Franciaországot. Hasonlóan sok más Wehrnmacht tiszthez, ő sem volt a náci párt tagja, de a zászlóra és a hazára felesküdött hazafi, aki harcolt Németországért. Már nagyon korán (talán a Lengyelországban átéltek hatására) kételkedni kezdett a háború kimenetelében és annak értelmében. Sztálingrádba parancsolták, amit szerencsés módon a közbejött tifuszbetegsége miatt megúszott, egy tábori kórházba került.

Fia a következő szavakkal emlékszik rá: Apám egy arisztokra volt a feje búbjától a talpáig és nemcsak a kinézeténél fogva. Nagyon világos és főleg nagyon emberi értékrendje volt, amit soha nem tett hangosan közhírré. Az emberekre mély benyomást tett a szerénysége és az emberi mivolta.

Háromszor nősült. Összesen 10 gyermeke született. Közülük, a hagyományoknak megfelelően csak egy örökölhette a céget, csak egyet választhatott ki a folytatásra. És kiválasztotta őt, a kedvencemet, akibe biztosan még mindig szerelmes vagyok, Anton Wolfgang von Faber-Castellt.

Vele folytatom és egyben zárom is a Faber-Castell családról szóló történetemet.

Gróf Roland von Faber-Casell feleségével Katharinával és fiúkkal Anton Wolfganggal
Gróf Roland von Faber-Castell feleségével Katharinával és fiúkkal, Anton Wolfganggal

 


A történetek sorrendben, az alábbi linkeken érhetőek el:

A halálhír: Elhúnyt Gróf Anton Wolfgang von Faber-Castell

A Faber-Castell család története 1

A Faber-Castell család története 2

A Faber-Castell család története 3

A Faber-Castell család története 4

 

 

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 3.

Ottilie von Faber (1877-1944), Egy igazi nő. Öntörvényű, erős, érdekes. Ő az a személy, aki az elején leginkább felkeltette az érdeklődésemet.
Ottilie (szóban különben mindig rosszul ejtem, Ottiliázom) nagypapája, Lothar kedvence volt. Mivel Ottilie apja -aki egyben Lothar egyetlen fia- Wilhelm, 42 éves korában elhalálozott, nem maradt férfi a családban, aki egyeneságon örökölhette volna a céget. Ottilie két kisöccse már korábban meghalt. Lothar Ottiliében látta a folytatást, biztos volt abban, hogy a lány méltó lesz a posztra, valamint kellőképpen intelligens és erős a világcég vezetéséhez. Lothar tanácsadói, az őt körülvevő emberek a kor szellemének megfelelően, természetesen le akarták őt beszélni az ötletről, hiszen egy nő komoly döntések meghozatalára nem alkalmas, továbbá hangulatos, befolyásolható, nem racionális és főleg nem konzekvens.

Érdekes olvasmány erről az egész történetről Asta Scheib 2000-ben megjelent könyve: Eine Zierde in ihrem Hause azaz “A házának ékessége”. A könyvben végigkövethetjük Ottilie életét, a szigorú müncheni császári alapítványi internátusban töltött napjaitól kezdve, a válásáig. (A könyvet jelenleg még olvasom, sajnos nem sikerült korábbra időzítenem a befejezését. Amennyiben további érdekes információkra bukkanok a könyvben, szentelek neki egy külön posztot. Jelenleg ott tartok, hogy Ottilie találkozik a leendő férjével,  Gróf Alexander Castell-Rüdenhausennel. )

Asta Scheib könyve

És igen, érkezett a nagy Ő Ottilie életében. A bankos-arisztokrata család sarja, a jóképű Gróf Alexander Castell-Rüdenhausen, akivel összeházasodtak. Ottiliének a családi nevét is meg kellett tartania, a házassággal két nevet kellett viselnie, ez volt nagypapájának, Lotharnak a kívánsága. Az akkori időkben ez a fajta névviselés a házasságkötéssel teljesen új volt, a bajor király engedélyét kellett kérniük a névhasználathoz.

alexander_graf_von_faber-castell_1866-1928__large1866-1928_count-alexander-von-faber-castell

Az 1898-ban között házassággal érkezett a Castell név a család nevében. Ottilie von Faber új neve: Ottilie von Faber-Castell. Férje, Gróf Alexander Faber-Castell (mert az ő neve is változott a házassággal) egy kiváló üzletember. 1900-ban már a cég ügyvezetéséhez tartozik, majd 1903-tól az előző ügyvezető (Ottilie édesanyja), halála után átveszi a vezetést. Ő jelenti a hatodik generációt.

A Faber-Castell név mostantól a cég nevébe is bekerül, 1898-tól az új nevük: A.W. Faber-Castell

A házaspár 1903-ban elkezdi építtetni az új kastélyt, ami a korábbi, Lothár által építtetett kastély mellett áll, szinte összeépülve vele. Az új kastély egy gyönyörő példája a “jugendstílusnak” (1900-as évek elejének jellemző építészeti stílusa, szecessziónak is hívják. Remélem nem tévedtem nagyot a szecesszióval.), továbbá rettenetesen modern,  folyóvíz van benne és fürdőszobák.

1903_the-new-castle

furdok

Igen, én is borzongtam a fenti “csodás” fürdők láttán, bizonyára nem azt a melegséget sugallják, amit manapság megszoktunk, vagy egy luxus-fürdőszobának nevezett helyiségtől elvárunk. Én se  mennék bele a “kádba” undor nélkül, de kérem ne felejtsük el, hogy 1903-at írunk és a legtöbb épületben még nincs is folyóvíz. A férfi fürdőt ábrázoló fotó jobb oldalán látható ketrecszerű valamit (tudom, hogy iszonyatos), de akkor is, az az akkor idők szanitár-csodája. A zuhany csőszerkezete egy igazi kihívás volt, az akkori technika csúcsa. A zuhanyfejen kívül, hát- illetve testmasszírozó fúvókákból is jött a víz. A fürdőkben volt továbbá a törölközők szárítására alkalmas herkentyű is, olyan, mint a mai törölközőszárító radiátorok.

Olivie és Alexander 18 évig voltak házasok, négy gyermekük született. Alexander üzletileg egy igazi telitalálat. Virágzik a cég az irányítása alatt. A “Castell” névvel piacra dobott ceruzái hatalmas sikernek örvedhetnek. Állítólag a regimentje egyenruhájának színével egyezik meg az a bizonyos “zöld” szín, amit Alexander Faber-Castell meghonosított a cégnél. Ez a zöld szín a mai napig végigkíséri a Faber-Castell nevet, ugyanis ez a zöld jelenik meg a címerben is és persze ma is kapható a klasszikus zöld ceruza.

1905_castell-9000

fc_logo_green gross

Aztán jött az első világháború. Ottilie férje megjárta. Visszatérte után már sok minden megváltozott, nem igazán találtak meg a közös hangot, elhidegültek egymástól. 18 évnyi házasság után elváltak. Ottilie fiatalkori szerelmét választotta új párjának. Az akkori törvényeknek megfelelően, az, akinek hibájából kimondják a válást, elveszít mindent. Ottilie mindennek tudatában hozta meg a döntését, a szerelmet választotta a vagyon helyett. (személyes megjegyzésem: Az életben nem mertem volna hasonló döntést hozni, ezért csodálom ezt a nőt.) Ottiliének ki kell költöznie a kastélyból, nem vihet el semmit, a vagyonát fiára, Rolandra íratja. De ami a legnagyobb tragédia, a négy gyermekét se viheti magával. Volt férje nagyon berágott a történteken, vehemensen küzdött Ottilie ellen, minden lehetséges jogi lépést megtett ellene, még a közös gyermekeik láthatásától is eltiltatta. Bizony, szomorú, de nem ők az egyetlenek ezen a földön, akik a szerelem elmúlásával egymás legnagyobb ellenségeivé váltak. Ottilie sutyiban tud csak találkozni a gyermekeivel, a személyzet és a család azért segít neki.

Volt férje visszaveszi a korábbi nevét (tehát eltünteti a nevéből a Faber-t és visszaveszi a Rüdenhausen-t) és újra megnősül. Gróf Alexander továbbra is a cég vezetője.
1928-ban, 2 évvel az Ottiliétől való válása után meghal. Mégcsak 62 éves volt. Az első házasságából származó fia, Roland veszi át a cég vezetését. Ő a hetedik generáció. Vele folytatom.


A történetek sorrendben, az alábbi linkeken érhetőek el:

A halálhír: Elhúnyt Gróf Anton Wolfgang von Faber-Castell

A Faber-Castell család története 1

A Faber-Castell család története 2

A Faber-Castell család története 3

A Faber-Castell család története 4

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 2.

Folytatom a család történetét. A negyedik generációnál tartunk, az 1800-as években.

Ugorjunk át a tengerentúlra! Az amerikai polgárháború ideje alatt (1861-1865) egyre nehezebbé vált az áruk szabad kereskedelme. Faberék az amerikai piacon való maradást ügyesen megoldották, saját ceruzagyárat létesítettek 1861-ben Brooklynban. Vezetését Eberhard Faber, Lothar testvére látta el. A gyár később levált az anyacégtől és “Eberhard Faber” névvel önálló vállalkozássá vált.

A logójuk:

eberhard-faber

 

fotó:: www.faber-castel.de

Most térjünk vissza Nürnbergbe, pontosabban Steinbe. Ahogy írtam, a negyedik generáció Lothar von Faber– nevével fémjelzett, aki számomra az egyik legnagyobb zseni ebben a családban. Egy igazi üzletember, remek meglátásokkal, ötletekkel, tapasztalattal, munkásait támogató szociális érzékenységgel és egy igazi workaholic. Dolgozik fáradthatatlanul. A családján belül is ő a fáraó. Felnéznek rá, tartanak is tőle. Kivételes ember volt Lothar von Faber.

1862-ben a kimagasló gazdasági eredményeiért és a szociális tetteiért Lothar von Faber számos kitüntetést és érdemrendet kap. Ebben az évben kapja meg II. Maximilian bajor kiránytól a „Freiherr“ nemesi címet. (Lehetséges, hogy aki a régi magyar címekkel, rangokkal tisztában van, az találna rá egy pontosabb kifejezést, én sajnos nem tudom, ezért ezt a „szabad urat“ bárónak fordítom). Ettől kezdve viseli Lothar a „von Faber“ nevet. 1881-től jogilag is lehetséges, a nemesi cím örökléssel való továbbadása a családban.
A Faber-Castell weboldaláról való ez a hír is: 1867-ben Franciaországból érkezett egy bizottság, akiket III. Napóleon francia császár küldött Steinbe, hogy Lothar (aki már Lothar von Faber), munkásai számára létrehozott szociális intézményeiről szerezzenek információkat. A küldötteket mélyen lenyűgözték a látottak. A császár a híreket hallva, Lothar von Fabernek adományozza a lovagi becsületrendet.

1870 – USA
Érdekességként meg kell említeni, hogy 1870-ben ötödikként került bejegyzésre az A.W. Faber név az USA kereskedelmi regiszterébe. Mivel azóta az ötből a többi négy cég már megszűnt, így kijelenthető, hogy az A.W. Faber a legrégebbi márka az Amerikai Egyesült Államokban. Még ugyanebben az évben bejegyzésre kerül a név Oroszországban, majd Angliában, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban.

1875 – Védjegyoltalom
Lothar von Faber, már akkor a cége nevével látta el a kiváló minőségű termékeit, amikor még ilyet senki nem csinált. Mondom én, hogy a Lothar egy zseni volt! Idővel aztán megjelentek a piacon a hamisítók, akik gyenge minőségű Faber-ceruza utánzatokat kínáltak megvételre. Lothar lépett. Mint birodalmi tanácsos nyújtotta be javaslatát egy „védjegyoltalmi törvény“ meghozatalára, amit 1875-ben életbe is lépett.

fotó: www.faber-castell.de

1880 – A termékek prezentációja
Lothar nagy súlyt fektet a termékei kinézetére, azok prezentációjára. Komoly energiát fektet az árusítóhelyek és kirakatok kinézetébe. A legapróbb részletet is renkívüli gondossággal tervezi meg, nem számit neki se a pénz, se a ráfordított energia. Egy ilyen tüneményes prezentációs dobozkát láthattok a képen 1880-ból.

 

fotó: www.faber-castell.de

Elértünk az ötödik generációhoz –  Freiherr Wilhelm von Faber -hez (1851 – 1893)

1851-1893_wilhelm-faber

Ő volt Wilhelm, Lothar egyetlen gyermeke. Wilhelm Nürnbergben és Svájcban tanult közgazdaságtant, majd 1873-tól kezdett dolgozni a cégnél. Wilhelm nem igazán a kiköpött mása az apjának, azt írják róla, hogy „inkább muzsikális“ volt. Nem hagyott mély nyomokat a Faber-Castell család cégtörténetében. Szegény Wilhelmnek kétszer is át kellett élnie azt, amit egy szülőnek soha nem lenne szabad, temette gyermekét. Mindkét fiát elveszítette. A kisfiúk Lothar és Alfred 3, illetve 4 éves korukban haltak meg skarlátban, illetve hirtelen gyermekhalálban. Wilhelm élete nagyon rövid volt, 42 éves korában halt meg, hátrahagyva három leánygyermekét.

A három lány közül a legidősebb Ottilie, aki nagyapja, Lothar kedvence volt. Fiú-örökös híján, Ottiliére vár a birodalom vezetése, de apja halálakor még ő is kiskorú. Wilhelm halála után özvegye, Bertha kormányozza a céget néhány megbízható alkalmazottja segítségével 1900-ig.

És megérkeztünk a történetben Ottiliénél, annál a személynél, akinek a történetét meghallva felcsillant a szemem, akinek köszönhető a lelkesedésem és a határtalan érdeklődésem a Faber-Castellék iránt. Vele indult a vonzalmam a történetük iránt.
Ottilie érdekes nő lehetett, kemény és nagyszerű. Képes volt egy szerelemért mindent feláldozni. Vagyont, gyerekeket, biztonságot. Vele folytatom.

1916-ottilie-and-alexander-seperate


 

A történetek sorrendben, az alábbi linkeken érhetőek el:

A halálhír: Elhúnyt Gróf Anton Wolfgang von Faber-Castell

A Faber-Castell család története 1

A Faber-Castell család története 2

A Faber-Castell család története 3

A Faber-Castell család története 4

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 1.

Prológus: Őszintén megmondom, már-már befürödtem a témával. Legalább két hete kutatok, keresgélek az információk után, gyűjtöm és rendezem az anyagot, de minden egyes újabb információ, videó, újságcikk csak megerősít abban, hogy a Faber-Castell család történetét, a hozzá tartozó kiegészítő információkat nem lehet egy kis blog-bejegyzéssel lerendezni. Szédületesen érdekes a történetük, aminek csak kezdete van, vége nincs. A jelenük a mai napokban játszódik. A legenda folytatódik. Mindamellett megkapó a szerenységük, az emberségük, a normalitásuk. Már ez a jellemvonás is többet érdemelne két hasábnál.
Nem szeretném se hosszú lére ereszteni a róluk szóló írást, se -túlzott tömörségre vágyva-, kihagyni fontos dolgokat, ezért próbálok egyensúlyozni és picit rövidíteni. De ez Faberék esetében nehéz. Ők több szóra érdemesek.
Mivel minden egyes nap újabb és újabb régi fotóra, információra leltem, komolyan félni kezdtem attól, hogy soha nem fogok elkészülni a történettel.

Megpróbálom bemutatni a Faber-Castell család történetét. Körülbelül ötször írtam át eddig a bejegyzést, a nagyon személyes hangvételt megpróbáltam eltűntetni belőle. Teljesen azért nem ment, hiszen a tiszteletem, az érdeklődésem, az elismerésem írattatta meg velem a sztorit, a személyem, a szubjektivitásom nem hiányozhat belőle.
….. és attól tartok, egy kicsit szerelmes is voltam a grófba ….


A Stein-i Faber-Castell kastély, illetve ahogyan az itteniek hívják, a Steiner Schloss, a lakásunktól biciklivel elérhető távolságra van. (Stein egy önálló település, ami igazándiból Fürth-höz tartozik, de Nürnberggel szorosan összeépült.)  A gyönyörű parkjában, ami az emberek előtt nyitva áll, meg se tudom mondani, hányszor jártunk. A kastély nekem éveken keresztül csak egy kastély volt, talán ki se tudtam mondani rendesen a nevét. Bevallom, nem is foglalkoztam vele, ahogy azzal se, hogy ki élt benne. Annyit tudtam, hogy a második világháború kitörése után, 1938-ban a grófi család elhagyta a kastélyt. A náciknak szükségük lett rá, főhadiszállásnak használták, majd a háború után, a nürnbergi per ideje alatt a szövetségesek költöztek be. Ernest Hemingway és John Steinbeck, amerikai újságok tudósítóiként laktak a per alatt az épületben.
Amerikaiakkal lett tele a kastély, ahol az anyósom (tekintettel a jó angoltudására) egy rövid ideig titkárnőként dolgozott.  És többek között ez is az oka annak, hogy a család a későbbi évek során már nem kívánt újra visszaköltözni a kastélyba. Úgy értem az amik, a katonák voltak az okai és nem az anyósom! Hogy is mondjam …., egy kicsit megszentségtelenítették a család korábbi otthonát. Nem arról van szó, hogy tönkretették, pusztán a megszállásukkal, a jelenlétükkel rombolták le, tették idegenné. Ezért teljesen érthető a család hozzáállása, abban az épületben, a régi hálószobákban, dolgozószobákban már nem kívántak élni, ahol a tizedes és a többiek ették a hamburgert, a kastélynak mint otthonnak a meghittsége, a varázsa eltűnt. Az amerikaiak egyik leglehetetlenebb átépítése a kastélyban a korábbi báltermet érintette. A szemem kikerekedett, amikor megtudtam, hogy bowling-pályát alakítottak ki a bálterem helyén.

A kastély a mai napig üresen áll, múzeumként üzemel, de csak havonta egyszer látogatható. A kastély melléképületeiben munka folyik, irodák, shop, stb. Maga a kastély kedvelt filmforgatási hely, szinte minden hónapban tele van az udvara tévés kocsikkal. És még valami. Bármilyen fontos esemény történik a Faber-Castell családban, azt itt tartják meg, ezek között a mesés díszletek között. Ez maradt az otthonuk, bármennyire is nem itt élnek.
forrás: www.romantisches-franken.de

forrás: www.romantisches-franken.de

IMG_4992
fotó: www.embermesek.de
IMG_4977
fotó: www.embermesek.de
Párom addig-addig csepegtette nekem az információkat a kastélyról, a grófékról, amíg sikerrel nem járt, kiváncsi lettem rájuk. Belevetettem magam a történetükbe, amibe aztán bele is szerettem. De kik azok a Faber-Castellek és mit kell tudni róluk?

A nevet persze, hogy ismeritek! Tudjátok, a ceruzák! Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van legalább egy ceruzája a Faber-Castelltől! De most jöjjön a történetük.

cezuzaArt-Graphic-291x300

A Faber-Castell dinasztia és a ceruzagyártás

1761-et írunk. Innentől számítják a Faber-Castell indulását. Kellett hozzá egy szegény, de szorgalmas asztalos Kaspar Faber, egy ötlet majd az őt követő generációk.

Stein
Az 1600-as években egyre több kisebb kézműves telepedik le Nürnberg körül, főleg ebben a pici városkában Stein-ben, mivel itt – Nürnberggel ellentétben – nincs céhkényszer. A szigorú előírások nem korlátozzák a helyi vállalkozókat, így ők egy egyre erősebb konkurrenciát jelentenek a Nürnberg-i kézműveseknek. Faber Kaspart is idehozza a sorsa, egy steini ceruzakészítő műhelyébe.

fotó: ww.Faber-Castell.de
fotó: www.Faber-Castell.de

Vele indul az 1. generáció
Faber Kaspar-val (1730 – 1784) indult a család története, aki az első időkben egyszerű munkásként kereste a kenyerét egy kézművesnél. Asztalosként állt be az egyik helyi ceruzakészítő szolgálatába. (By the way: bizonyíthatóan 1660-ra datálódik az első nürnbergi ceruzakészítők megjelenése.) Kaspar a ceruzakészítéssel eltöltött boldog munkaórákat követően, a szabadidejét is ceruzákra fordította, egyedi darabokat gyártott a saját költségén. Felesége ugyanúgy éjt nappá téve dolgozott. A férje által legyártott ceruzákat beletette a fűzfakosarába és bevitte Nürnbergbe a piacra. Kaspar Faber saját maga által létrehozott ceruzái olyan sikeresek lettek, hogy nyugodtan belevághatott egy kis műhelybe. Ebből a szerény kis műhelyből indul el 1761-ben a Faber-történet a világhír felé.

Faber Kaspar után egy 1783-ban sajátkezűleg készített leltáron kívül nem maradt más emlék.
Az alábbi képen egy ceruzakészítő látható 1711-ből, de nem azonos Faber Kasparral.

"Der "Bleyweissschneider" von Christoph Weigel (1711) - www.BR.de
“Der “Bleyweissschneider” von Christoph Weigel (1711) – www.BR.de

A 2. generáció
Kaspar halála után fia, Anton Wilhelm Faber (1758-1819) veszi át az addigra elég tisztességessé fejlődött üzem vezetését. Megszerzi az akkor még a Stein-i terület határán álló (ma már sokkal nagyobb a település) telket egy műhellyel, ami néhány év alatt egy remekül működő manufaktúrává növi ki magát. A terület a mai napig is az A.W. Faber-Castell cég központja. És ezzel meg is fejtettük, hogy mi az az A.W. a cég nevében: Anton Wilhelm nevének iniciáléi. (A Castell névről majd később. )
A címe, az Untere Spitzgarten után kutatva, véletlenül találtam meg a neten az alábbi információt: “Jahr 1783 heiratete Catharina GUNDEL den Anton Wilhelm FABER” azaz Anton elvette ezt a Catharinát, aki “GUNDEL, Johann Gottfried Metzgermeister aus Gostenhof”, azaz Gundel hentesmester lánya volt Gostenhofból.  (Gostenhof egy városrésze Nürnbergnek, amit a török lakosság magas száma miatt már évek óta Gostenbulnak hívnak az emberek. Én is.) Szóval láthatjátok, egy asztalos fia és a hentes lánya kötött házasságot. Ekkor még nem folyt kék vér az erekben.

A korabeli dokumentumok alapján a céget ekkor már a “Bleistiftfabrik” azaz “Ceruzagyár” néven jegyezték.

IMG_4933
fotó: www.embermesek.de

 

Aztán jött a 3. Generáció

fotó: www.Faber-Castell.de
fotó: www.Faber-Castell.de

Anton Faber még életében átadja fiának Georg Leonhard Fabernek (1788 – 1839) a cég vezetését. A fiú az akkori nehéz politikai és gazdasági időkben is próbálja becsülettel vinni az üzemet, de a gazdasági visszaesést nem tudja megakadályozni.

A Faber üzemben még mindig a hagyományos módon történik a ceruzák gyártása, pedig Franciaországban 1790-ben Nicolas Jacques Conte francia kutató már kifejlesztette az új, modern ceruzagyártást, amit le is védetett. A francia tudós megfigyelte, hogy ha a grafitot agyaggal keverik, akkor annak eredménye olyan ceruzák, amikkel sokkal jobban és szebben lehet írni. A grafitot (ami ha kémiailag nézzük egy szénszármazék), különben egy ismeretlen ember fedezte fel Angliában (a Seathwaite völ­gyben) 1564-ben. A tiszta grafitból készült cerkák egyrészt nagyon drágák voltak, másrészt a grafit kifogyóban volt. Conte fejlesztésével megjelentek a különböző keménységű ceruzák a piacon.

Faberék nem tudtak az angol rendkivül tiszta és kiváló minőségű grafit ceruzákkal konkurálni, a másik probléma pedig ahogy írtam az volt, hogy még mindig a régi eljárással dolgoztak.

Egy érdekessék a névhez: a ceruza németül Bleistift, amiből a Blei= ólom, a Stift=ceruza. A Blei, azaz az ólom onnan jön, hogy az elején hibásan Bleierz-nek, azaz ólomércnek hívták a grafitot. Mára már tudjuk, hogy a grafit nem ólomérc, de a név maradt.

Georg Leonhard Faber felismeri, hogy a versenyben maradás elengedhetetlen feltétele a külföldön szerzett tapasztalat, ezért fiait Lothart und Johannt külföldre küldi. Ez a remek döntés alátámasztja Georg Leonhard Faber széles látókörűségét, üzleti rátermettségét. Lotharnak, az elsőszülöttnek, ténylegesen remek ötletei támadnak a londoni és párizsi tartózkodása alatt látottak és tapasztaltak alapján. Ezek az alkalmazott ötletek emelik aztán a steini vállalkozást néhány éven belül világcéggé.

 

A 4. Generáció

1817-1896_lothar-faber
fotó: www.Faber-Castell.de

Freiherr Lothar von Faber (1817-1896)

Lothar 19. évesen érkezett meg Párizsban, ahol 3 évet töltött. Utána fél évig Londonban gyakornokoskodott. Ezután tért vissza Nürnbergbe. Apja halálakor még csak 22 éves. Ráhárul a ceruzagyár átvétele. Azé a gyáré, ami a tönkremenés szélén áll. De Lothar tele van eltökéltséggel, erős akarattal. A lehető legnagyobb dolgot szeretné véghezvinni, amivel a világon a legelsővé válhat. Ma már tudjuk, megcsinálta.

Lotha Faber nagy invesztícióba kezd. Az üzem modernizálásával kezdi. Gőzgépeket alkalmaz. Dolgozói érdekében rendelkezéseket hoz, szabályozza a munkaórákat, bevezeti a pihenőidőket, szüneteket, megtiltja a gyerekmunkát. Megteremti a tisztálkodási lehetőségeket, nagy és levegős épületeket építtet, a célja, hogy a dolgozóinak munkakörülményei jobbá, higénikusabbá váljanak, mindezzel a munkakedvükben szeretné őket motiválni. Egy elégedett munkás szorgalmasan fog dolgozni és jól. Szigorúan elkülöníti a nőknek és a férfiaknak való munkaterületeket. A nehéz fizikai munkákat kizárólag csak férfiak végezhették, a ceruzák polírozását, jelölését, csomagolását csak nők. Lothar egy marketing-zseni, ugyanis felismeri, hogy a teméket prezentálni kell. A ceruzákra az „A. W. Faber“ név kerül. (mai marketinges nyelven ez lenne a corporate identity) Kirendeltséget nyit New Yorkban, Párizsban, Londonban, Berlinben, Bécsben. Szent Péterváron. 1.200 alkalmazottja van. Lothar tudja, hogy minőséget kell teremtenie, ezzel lesz versenyképes. A ceruzáit luxuskivitelben gyártja. A hamisítások miatt felterjeszti az ötletét a termékvédelemre. Az ő ceruzája lesz a világon az első “védett márkanevű ceruza”.

A bolt beindul, Lothar von Faber neve ismertté vált. Ennek az ismertségnek köszönheti a grafitbányáját. Aranyra vadászott egy francia Szibériában, de a vágyott nemesfém helyett grafitot talált. Mivel ismerte Lothar nevét (ugye milyen fontos a reklám?), ezért felvette vele a kapcsolatot, felajánlotta neki az üzleti együttműködést. Lothar az 1856-ban aláírt szerződéssel megszerezte a Sajan-hegységben levő grafitbánya kitermelésének egyedüli jogát és ezzel az üzlettel komoly tért nyert a piacon. Már neki is lett saját grafitja.
Lothar innovációja itt nem ér véget. Mindenképpen szélesíteni szeretné a termékeik palettáját. 1861-ben rálel egy közeli (frankoknál) palabányára és már készen is az új ötlete. A településen egy palatábla gyárat alapít, amivel sok helyi embernek biztosítja a betevőjét.
fotó: www.Faber-Castell.de
fotó: www.Faber-Castell.de / Ceruzagyártás 1861-ben
A Faber-család szociális érzékenységét mindenképpen meg kell említenem. Ez az a tulajdonság, ami soha nem veszett ki a családból, ami jelenleg, a 8.generáció ideje alatt is nagybetűvel írandó. Egyedülállóak voltak Németországban a szociális intézkedéseikkel. Ők voltak az úttörők. 1844-ben, Bajorországban a legelső üzemi betegbiztosító Lothar Faber nevéhez fűződik. 5 évvel később megalapítja a munkás-takarékpénztárat, majd egy nyugdíjpénztárt. A fogyasztó-egyletével lehetővé teszi, hogy munkásai kedvezőbb kondiciókkal juthassanak élelmiszerhez. Óvodák alapít (ő az első Németországban, bár ezt az óvodát régen még gyermekmegőrző intézetnek hívtak, legalábbis én így fordítom a Kleinkinderbewahranstaltot ), iskolát támogat, könyvtárt létesít. Házakat épít, az akkori időkben meglehetősen konfortosnak számító lakásokkal, amibe a dolgozói költözhetnek.
A képen látható épületet ne keressétek Steinben, már sajnos nem áll.
fotó: www.br.de / bérlakások Faber-Castell
fotó: www.br.de / munkáslakások Faber-Castell

folytatása következik!


Elhúnyt Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell

webseite
www.faber-castell.de

A Faber-Castell dinasztia 8. generációja vele, Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell-vel volt azonos. Egy kiemelkedő üzletembertől, egy méltán közkedvelt embertől búcsúztak az emberek a múlt szombaton Nürnbergben.

A gróf és családjának története ismét lebilincselt. Évekkel ezelőtt már egyszer belefogtam a Faber-Castell sztoryba, de sajnos nem folytattam. A múlt hétig hűtlen voltam Faber-Castellékhoz. Aztán a gróf halálát követően, az a rengeteg hír, ami az újságokban, televízióban megjelent, ismét felkeltette a korábbi érdeklődésemet, újra belevágtam a történetbe, a Faber-Castell család történetébe.

A felénél tartok, igyekszem minél hamarabb elkészülni vele. Teljesen be vagyok zsongva, egy kivételes történet a család története. Továbbá úgy érzem, ezt a nagyszerű embert, Anton-Wolfgang von Faber-Castellt mindenkinek meg kellene ismernie!


A történetek sorrendben:

A halálhír: Elhúnyt Gróf Anton Wolfgang von Faber-Castell

A Faber-Castell család története 1

A Faber-Castell család története 2

A Faber-Castell család története 3

A Faber-Castell család története 4

1945 április 20. Nürnberg kapitulál

„Tudtam, hogy van ilyen, csak titkolják!“ – ezek voltak E. (a párom) diadalittas szavai és győzedelmesen lobogtatta tavaly a Nürnberger Zeitung január 2-i számát. Ugyanis biztos volt abban, hogy kellett lennie egy központi irányító bunkernek is, ahol a város vezetői és a náci lótuszfaktuszok (bár e kettő ugyanazt jelentette) végezhették a munkájukat, de eddig egy ilyen bunkerről még soha nem szólt a fáma.

A Nürnberger Zeitung azonban beszámol egy, a Polizeipräsidium (Központi Rendőrkapitányság) épülete alatt meghúzódó, u.n. Palmenhofbunker-ről  (Pálmaudvar bunker). A nevét a rendőrség épülete melletti telken álló Palmenhof-Kávéház után kaphatta, amely kávéházat a telekkel együtt a rendőrség 1939-ben megvásárolt. Az eddigi titkolózásra a válasz, az egyik teremben máig megmaradt falfestés: egy birodalmi sas, Nürnberg, Fürth címere és egy bazi nagy horogkereszt. Nem szerettek volna zarándokhelyet a bunkerből, tartanak az újfasiszták elmebeteg tetteitől.
Zárójelben jegyezném meg, hogy rendszeresen hallani az újfasisztákról. Tavaly intéztek el pár oszlopot a nürnbergi Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcáján. Néhányukra horogkeresztet kentek. Sajnos az ilyen teljesen „Standardprogramm“. Ha valaki azt hiszi, hogy a hitlerizmusnak vége, az téved. Van még elég sötét agy.

bunker3bunker5bunker4

A „Förderverein Nürnberger Felsengänge“ (a pártolói szervezet, akik a földalatti járatok fentartásáért munkálkodnak és akik az idegenvezetéseket végzik) évek óta szeretné megkapni a város engedélyét ennek a bunkernak a látogatására is, de a fenti okok miatt, a város ódzkodik. Nincs engedély. Hivatalos, esetleg csoportokkal történő látogatásra nincs engedély, nem akarják, hogy széles körben ismertté váljon.

Természetesen kiváncsiak már rátaláltak a bunkerre. Az idiótizmusuk meg is nyilvánult a falon hagyott üzeneteikben. Olvasható többek között az „Es lebe Hitler“ (éljen Hitler) és a „Hitler ist eine Drecksau“ (Hitler egy mocskos disznó) felirat is.

Nürnberg 1945.április 20-án kapitulált. Nem fogjátok elhinni, de még ezen a napon is 3 ember: Otto Kuschow rendőrkapitány, Gauleiter (körzetvezető) Karl Holz és Kampfkommandant (harci? parancsnok) Richar Wolf még mindig nem adta fel. Annak ellenére, hogy az amerikaik már délután boldogan csaccsacsáztak a Hauptmarkton, ünnepelték a győzelmüket, ez a három pali a sleppjével együtt lövöldözött kifelé a rendőrség épületéből. Ketten meghaltak, a harmadikat, Wolfot letartóztatták. Miben hittek? Mi vitte tovább az őrületet? Nincs válasz.

Az életmentő sörről

Összesen „csak“ 6000 ember vesztette az életét, ami a Drezda-i és Hamburgi emberáldozatok számával össze sem hasonlítható. Kicsit profán a miértre a válasz, de ennek az oka a sör. A sör, ami életet mentett. Ugyanis hála a sok sörfőzőnek, számtalan, a sör hűtésére és tárolására használt pince vált alkalmassá légvédelmi pincének, ahova a lakosok a légitámadások alatt levonulhattak. A sörgyártás nagy múltra tekint vissza Nürnbergben. Már 1303-ban szabályozták a sörgyártást, a város tanácsa rendeletben írta elő, hogy csak árpát szabad felhasználni a sörkészítéshez, az összes többi gabonából a pékek süthettek kenyeret. Ez volt tehát az itteni “Reinheitsgebot“, azaz a sör tisztasági törvény és ettől az évtől datálják Nürnberg sörtörténetét. (nem tudom mit ugrálnak a Bajor Reinheitsgebottal mint legrégebbi tisztasági törvénnyel, az kérem csak később született! 1516. áprilisában adta ki IV. Lipót bajor herceg Ingolstadtban a törvényt, mely szerint sört, csak árpamalátából, komlóból és vízből lehet készíteni. Hol van ez a Nürnbergiek 1303-ban kiadott Reinheitsgebotjától? Látható, hogy Nürnberg vezet, igaz? Magasan.)

Képzeljétek el, 1380-ban született meg a rendelkezés arról, hogy a városban minden háztulajdonosnak, aki sört szeretne eladni, építenie kell pincét.
“wie einer ein hause haben sol, der schenkt: jeder, der Bier brauen und verkaufen wollte, musste demnach einen eigenen Keller haben, zehen schuch tieff und sechzehen schuch weit….”
10 láb (cipő olvasható a régi nyelvben, ami gondolom lábat jelent. Vagy 100 bécsi hüvelyket. Ha-ha.) mélynek és 16 láb szélesnek kell lennie. Le voltam döbbenve, amikor utánolvastam a témának. Az egyik volt a mennyiség: ezidőtájt kb. ötször(!) annyi sört ittak az emberek, mint manapság. A másik pedig a pincék terjeszkedése. A háztulajdonosoknak a sörgyártásból kifolyólag egyre több és több helyre lett szükségük, a meglévő pincéjük alá újabbakat vájtak, gyakori a 4 (!) emeletből álló pince. Ezek építését, szellőzését szigorúan ellenőrizték. Ezen pincék egészítették ki a korábban már meglévő föld alatti járatokat és együttesen adták az alapját a kazamatáknak, a föld alatti labirintusnak.

Nürnberg város alatti járatairól tudni kell, se szerük, se számuk. Az u.n. „Felsengänger“ séták alkalmával lehet bejárni néhányukat. Idegenvezetővel lehet lejutni a járatokba, állati érdekes történeteket mesélnek a séták során, de ahogy írtam, több van belőlük. Nem tudsz lemenni A-ba, hogy kigyere B-ben és közben mindent megnézzél. Az egész alapja egy, a középkorban kiépített labirintus rendszer, aminek elsődleges célja a várból történő menekülés, kijutás volt. Ezt a labirintus rendszert használták a sörös pincék is, illetve fejlesztették tovább, újabb járatokkal, termekkel toldották meg a későbbi évek folyamán.

A sör történetével foglalkozó idegenvezetés (a végén sörkostolóval!) ezen a linken érhető el: A mély pincék “Piros söre”

header_felsengaenge

foto: Förderverein Nürnberger Felsengänge e. V.